Sportfogadás

Hogyan fogadjunk a labdarúgó bajnokságok végén?

Címkék:

Az utolsó néhány fordulóban valósággal a feje tetejére áll a világ a labdarúgó bajnokságokban, hiszen ilyenkor több meglepetés születik, mint a szezon korábbi szakaszában. Ám fogalmazhatunk úgy is, hogy akinek nyernie kell, az nyerni is fog, legyen akárki az ellenfele.

Az Atleticora már ezen a hétvégén is nevetséges szorzón fogadhatunk.

Hatalmas meglepetések, avagy jól kell fel mérni a helyzetet…

A kicsik az utolsó meccseikre megtáltosodnak, és igazi oroszlánként küzdenek, hogy elérjék céljaikat, avagy kiharcolják a bennmaradást. Kezdetben a fogadóirodák ezt még úgy, ahogy tolerálják, hiszen öt, hat mérkőzéssel a bajnokságok befejezése előtt ezeket az eredményeket még meglepetésnek tulajdonítják, busás szorzót kaphatunk ekkor egy kiscsapat nem várt sikerére. Viszont ahogy a kicsik ellenfeleinek eldől a sorsuk, úgy csökkennek a hátul lévő együttesek oddsszai, végül már-már a nevetség határát súrolják. Hiszen a világon mindenki tudja, hogy mi lesz a mérkőzés kimenetele, mely alakulat áll fel komplett együttesével, továbbá mely fél fogja komolyan venni a teljes mérkőzést. Az esetek döntő többségében a kicsik megnyerik ezeket a találkozókat, ám sokszor becsúszik a „meglepetés”, hiszen ha mégis komolyan veszi a másik csapat, akkor nem kérdés, hogy ki a jobb…

Nem minden arany, ami fénylik…

Éppen ezért nem minden arany, ami fénylik, amit rögtön egy példával is alátámasztanánk. A hétvégén a már bajnok Bayern München a kiesőjelölt Hamburghoz látogat, amely meccsen a kikötővárosiaknak győzniük kell ahhoz, hogy legalább az osztályozót jelentő 16. helyezést megkaparintsák. Ám nem olyan biztos, hogy a bajorok „leadják” a mérkőzést, sőt mivel nagyon mély Pep Guardiola kerete, és a hamburgiaknál temérdek sérült van, így még a müncheni C csapat is könnyedén nyerhet északon, pedig a hazaiaknak létfontosságú lesz az a találkozó…

Akinek nyernie kell, az nyerni is fog…

A kiesés ellen harcolók mellett van egy másik kategória is, amelybe azok az együttesek tartoznak, akik a bajnoki címért, vagy különböző nemzetközi kupaszereplést érő helyekért küzdenek. Ezen csapatok "alapjáraton" komoly játékerőt képviselnek, ráadásul ha a szezon végén olyan gárdával néznek farkasszemet, amely alakulat számára már nincs tétje a találkozónak, akkor szinte biztos, hogy nyernek. Mindezeknek köszönhetően ekkor a favoritokra adott szorzókban egyáltalán nincs érték.

Rögtön itt is egy példa: tavaly a Levante-Atlétcio Madrid találkozót a szezon első fordulójában játszották, amikor még a hazaiakban is volt ambíció, így nem csoda, hogy a fővárosiakra 2.40-es szorzót kínáltak a fogadóirodák. Jelenleg, három fordulóval a spanyol bajnokság vége előtt maximum 1.30-as oddsszon fogadhatunk a Matracosok valenciai sikerére. Ami annak köszönhető, hogy a piros-fehéreknek nyerniük kell ahhoz, hogy bajnokok legyenek, míg a Levante kiharcolta a bennmaradást, és teljesen mindegy számára, hogy a nyolcadik vagy a 13. pozícióban zár…

Az biztos, hogy az élcsapatokra jobb fogadni ezen időszakban, mint a kicsikre, hiszen amióta ennyi pénz van a futballban, azóta az esetek 98 százalékában ekkortájt a nagyok behúzzák a fontos mérkőzéseiket. Igaz, kénytelenek vagyunk ismételni magunkat, sajnos ezekben a szorzókban egyáltalán nincs érték…

Az utolsó fordulókban elért eredmények a következő szezonra is kihatással lehetnek…

Mindenki emlékszik még arra, amikor 1968 után 2012-ben az utolsó fordulóban lett bajnok a Manchester City, egy nem mindennapi mérkőzésen. A Citynek győznie kellett a QPR ellen, a 91. percben viszont még vesztésre állt Roberto Mancini együttese, ám ezt követően két perc leforgása alatt megfordította a manchesteri csapat a mérkőzést, és megnyerte a bajnokságot. Történetesen úgy, hogy a kiesés ellen menekülő QPR sorsa addigra eldőlt, bennmaradt a PL-ben, tehát 91 percig jól tartották magukat a vendégek, majd két minutum alatt összeestek…

Lehet erre azt is mondani, hogy tiszta mérkőzés volt, hiszen 1999-ben hasonlóan nyerte meg a Manchester United a Bayern München elleni találkozót, de az roppant érdekes, hogy a következő szezonban a City egy pontot odaadott a QPR-nek, pedig előtte minden szezonban oda-vissza tönkreverte a londoni csapatot…

Összegzés

Mielőtt fogadásra adjuk a fejünket a hátralévő pár körben, érdemes tehát tájékozódni, hogy az adott mérkőzés mely együttesnek fontos, kik a hiányzók a két gárdában - milyen kezdőkel állnak fel -, van-e a csapatok közt bármiféle "barátság". Ha mindezekkel tisztában vagyunk, akkor nem érhet bennünket meglepetés az utolsó néhány fordulóban.