NB I

Horváth nem változtat, Újpesten fejlődést várnak

megosztom

Az OTP Bank Liga 26. fordulójában a címvédő Győri ETO az Újpest csapatát fogadja. A lila-fehérek utoljára 2010-ben tudtak pontot szereznie a Rába-partiak ellen, ráadásul a pillanatnyi formát tekintve is van miért aggódniuk, ennek ellenére nem feltartott kézzel lépnek majd pályára.

Hat mérkőzés óta mondhatja magát veretlennek a bajnokságban a Győri ETO, amely Horváth Ferenc irányításával egyre eredményesebb támadójátékot produkál, a sorozatban elért győzelmeknek köszönhetően pedig sikerült nyílttá tennie a bajnoki aranyéremért zajló versenyfutást.

A kisalföldiek vasárnap azt az Újpestet fogadják, amely immáron öt mérkőzés óta nyeretlen, ráadásul Győrben 2006-ban tudott nyerni utoljára. A mérkőzés előtt Horváth Ferenc úgy fogalmazott, a fővárosiak elleni három pont kulcsfontossággal bírhat a végső cél eléréséhez. "Az Újpestet egy nagyon jó csapatnak tartom, akiknek nagyon jó az edzőjük és a munkája jól látszik az együttesen. Ami pedig a mieinket illeti, feltétel nélküli küzdelmet várok, nagy odaadást és pontos játékot, hogy ezt a meccset is meg tudjuk nyerni, ami nagyon fontos a végső cél elérése szempontjából. Most egyébként, hogy egyre nő a tét, nem hiszem, hogy felszabadult játék lesz, azt is mondhatnám, hogy idegőrlő öt meccs elé nézünk, hiszen nemcsak üldözők, hanem üldözöttek is vagyunk, így nagyon nagy koncentrációra lesz szükség." - nyilatkozta Horváth, aki elmondása szerint nem változtat majd a Pápán 2-1-es győzelmet arató kezdőcsapaton, amely a következőképpen nézett ki: Kamenár - Wolfe, Lipták, Lang, Dinjar - Pátkai, Kamber, Kalmár, Strestík - Varga, Rudolf .

Az ETO-nak ezúttal nincsen eltiltottja, de Takács Ákos, Martinez és Koltai Tamás sérüléssel bajlódik, így rájuk nem számíthat a szakmai stáb, míg Djordjevics, Staniszics és Burgos valószínűleg ezúttal (is) kimarad a keretből.

Lényegesen borúsabb hangulatban készülhetett a hétvégére ellenfelénél az Újpest csapata, amely utolsó öt tétmérkőzésén egyaránt nyeretlen maradt. A negyedik kerületieknek minden bizonnyal nem lesz gondjuk a bennmaradással, így elsősorban a Magyar Kupára koncentrálnak, ahol kedvező helyzetből várhatják az MTK elleni visszavágót az elődöntőben. Persze egy olyan klubnál, mint az Újpest, minden mérkőzésnek jelentősége van, Nebojsa Vignajevics vezetőedző szerint aki nem érzi ezt a filozófiát, az nem Újpest-szintű játékos.

"Nem minden mérkőzésen érdemeltünk vereséget, de az igaz, hogy többet kellett volna mutatnia a csapatnak a jó eredményekhez. Nem lőttünk eleget kapura, nem alakítottunk ki elég helyzetet és hiába voltak jó momentumaink a mezőnyben, ha a támadóharmadban nem megy" - összegezte röviden az elmúlt hetek sikertelenségének okait a tréner az ujpestfc.hu-nak.  "Nagy fejlődést várok a támadóktól a Győr ellen, de nem csak tőlük, hanem az egész csapattól jobb játékra lesz szükség. Sokszor mondtam már korábban is, azoknak a játékosoknak, akik Újpesten szeretnének játszani, olyan karakterrel kell rendelkezniük, akik minden meccset meg akarnak nyerni. Ezt a filozófiát próbálom minden nap átadni a játékosoknak, elvárom tőlük, hogy vasárnap mutassák meg, hogy megértették, miről beszélek.”

Az oddsok alapján a vasárnapi találkozónak egyértelműen a győriek az esélyesei, bár a nyitóértékekhez képest jelentős mértékben emelkedett a hazaiak szorzója. A két csapat utolsó hat egymás elleni meccsét viszont egyaránt az ETO nyerte meg, így érdemes elgondolkozni az újabb zöld-fehér győzelmen.

[1609959] 2014-04-27 16:30:00 Győr - Újpestx;

 

megosztom