NB I

Saját pályáján kapott nagy pofont a Diósgyőr a kiesőjelölt Pakstól

  • MTI

4-0-ra győzött vendégként a forduló előtt kieső helyen álló Paks a Diósgyőr ellen az OTP Bank Liga 26. fordulójában.

Az első félidő első felében valamivel veszélyesebben játszott a Diósgyőr, több lehetősége volt a hazai csapatnak, a 30. percben azonban egy szerencsés góllal a Paks szerzett vezetést. A vendégek ezen olyannyira felbátorodtak, hogy a következő nyolc percben két újabb találattal gyakorlatilag eldöntötték a mérkőzést.

A szünetben a hazaiaknál két cserével próbált frissíteni Szivics Tomiszlav vezetőedző, a DVTK helyzete azonban nemhogy nem javult, hanem romlott, ugyanis az 57. percben Könyves révén a negyedik gólját is megszerezte a Paks. Ettől kezdve a hazaiak már csak a szépítésre hajtottak, de egy kapufát leszámítva nem álltak igazán közel a gólszerzéshez.

A Tolna megyei együttes ezt megelőzően tavaly szeptemberben nyert bajnoki találkozón.

OTP Bank Liga
26. forduló
INFO Diósgyőri VTK-MVM Paks 0-4 (0-3)
Miskolc, 3900 néző, v: Solymosi
 
gólszerzők: Szabó J. (30.), Bartha (34.), Simon A. (38., 11-esből), Könyves (57.)
sárga lap: Elek (56.), Vági (75.), illetve Windecker (44.), Könyves (61.), Kecskés (72.)
 
Diósgyőr: Rados - Vági, Vadász, Kádár (Debreceni, a szünetben), Husic - Gosztonyi, Nikházi (Bacsa, a szünetben), Elek, Barczi (Augusto, 61.) - Grumic, Futács
 
Paks: Molnár - Heffler T., Kovács G., Fiola, Szabó J. - Könyves (Báló, 83.), Bori, Kecskés, Windecker, Bartha (Tököli, 85.) - Simon A. (Lázok, 78.)
[1609964] 2014-04-26 20:00:00 Diósgyőr - Paksx;