Taktikai Zóna

Mit rontott el Moyes a Unitednál?

  • P. Kele János
megosztom

Nem a keret volt gyenge, hanem a stílus, amit megpróbált rájuk erőltetni - íveléssel és beadásokkal ma már semmire nem lehet menni. Elemzés a hét elején menesztett David Moyes manchesteri ténykedéséről.

Moyes valószínűleg csókolommal köszönt Guardiolának - Fotó: AFP

Nyilván ezer oka van, hogy miért bukott meg David Moyes a Manchester Unitednél, (a legjobb magyar csapatblog, a Stretford End gyönyörű szépen össze is foglalta mindet ebben a posztban) de a legfontosabb mind közül talán a taktikai korszerűtlenség. Moyes nem tudott választani, hogy saját, az Evertonnál egy bizonyos szintig kiválóan működő reaktív játékfelfogását, vagy Fergie dominanciára építő stílusát használja, így tulajdonképpen a saját tanácstalanságába bukott bele. Korcs, keverék játékot játszott az MU, amit sem a játékosok, sem a szurkolók, de talán még Moyes maga sem volt képes teljesen megérteni. Ráadásul a modern foci elveivel is szembement, mutatjuk, hogyan.

Passzolás, vagy ívelés?

Gyakori érv volt Moyes mellett, hogy az MU kerete egyszerűen gyenge, és nem veszi fel a versenyt a riválisokkal, így a BL-helyről való lemaradás tulajdonképpen papírforma. A helyzet azonban az, hogy a jelenleginél egy Fellainivel és egy Matával gyengébb United az előző évadban 11 pontos előnnyel, nevetve nyerte a bajnokságot. Közkeletű tévedés, hogy a modern fociban alapvetően a játékosok határozzák meg a taktikát, de ez a mostani példa is tökéletesen mutatja, hogy az alapvetően téves edzői felfogás képes teljesen leamortizálni egy csapat játékát.

A fenti kép a United Fulham elleni hazai (2-2) meccsén készült. Ez volt az a mérkőzés, ahol Moyes nem kevesebb, mint 81 beadással próbálta feltörni a londoniak védelmét, kevés sikerrel. Ha tüzetesebben megnézzük a képet, ki is derül, miért:

  1. óriási a távolság a játékosok között, esély sincsen kényszerítőre, vagy háromszögezésre
  2. két lehetőség marad: kitolni a szélre, vagy egy meredek keresztlabdát küldeni a tizenhatosra
  3. az ilyesmit jobb napjain egy nem kifejezetten ütőképes védelem is képes hatástalanítani, pláne Angliában

Még beszédesebb, ha összehasonlítjuk a fenti pillanatképet mondjuk a Bayern játékát modellező felvétellel. A lenti fotó a bajorok Manchester City elleni BL-meccsén készült. Már elsőre is egyértelmű, mik a legnagyobb különbségek, de azért részletezzük.

  1. A Bayern játéka arra épül, hogy a játékosok egymáshoz közel helyezkednek, és folyamatos passzolási opciót hoznak létre a labdás játékos számára
  2. Ezért aztán nagyon nehéz tőlük elvenni a labdát, látjuk, a kialakult háromszögek miatt mindig van megjátszható társ, csak végső opció az ívelés
  3. Mivel rengeteg a lehetőség a támadásvezetés irányát illetően, a játékuk kiszámíthatatlanná válik

Az ilyen játék éppen az ellenkezője annak, amivel Moyes az MU-nál próbálkozott. Ez persze nem feltétlenül gond, mondhatnánk elsőre, hiszen a reaktív focit is lehet sikerrel alkalmazni (elég csak Simeonéra vagy Mourinhóra gondolni), de azt fontos látni, hogy a kontrára játszó csapat is hasonló háromszögek mentén szervezi a játékot, ha nála van a labda. Moyes erre vagy nem volt képes, vagy nem is akarta sosem, ez nem teljesen tiszta azóta sem.

Két csatár vagy egy csatár?

Hasonló határozatlanságot mutatott akkor is, amikor Rooney és van Persie között kellett volna választania. Az már az előző szezonban is kiderült, hogy egymás mellett nem működik a két játékos, Ferguson erre azt lépte, hogy előbb visszább vonta Rooney-t, majd amikor az angol emiatt elégedetlenkedni kezdett, teljesen kihagyta a csapatból. Moyes ezt érthető okokból nem merte meglépni, de itt el is veszett számára a csata, mert az RvP-Rooney csatársor teljesen életképtelennek bizonyult.

A képen még mindig a Fulham elleni meccs, de az egész szeonban ez volt jellemző az MU-ra: egyetlen játékos sem játszotta be a középpálya és a csatársor között területet. Nem volt kapocs, aki összekösse a csapatrészeket, nem volt irányító, aki továbblendítse a megakadt támadásokat. Az MU képtelen volt létszámfölényes szituációkat kialakítani a támadó harmadban, ezért lassúvá és kiszámíthatóvá vált a játékuk. Ha megnézzük a képet, és végiggongoldjuk, mit tehet a labdás játékos, megint csak két opció marad:

  1. kitolni a szélen beinduló, de kiszorított helyzetben lévő Youngnak
  2. beívelni a négy bekarikázott ember valamelyikének fejére

Ehhez képest mit csinál a Bayern? Hát ezt itt:

Ha a szélekre kerül a labda, akkor tolódással tudatosan igyekeznek létszámfölényes, de legalábbis létszámegyenlő helyzeteket létrehozni. A képen is jól látszik, 4 a 4 ellen vannak a City védőivel, a helyezkedésüknek köszönhetően (két háromszög) pedig simán ott a lehetőség, hogy egy-egy kényszerítővel kiiktassák valamelyik ellenfél-játékost. A tizenhatoson belül közben senki, nem is cél az ívelés, hiszen tudják, Kompany nevetve fejelné ki az összeset.

Megint a United, és megint a Fulham ellen. Rooney és RvP egymás nyakán a tizenhatoson belül, mindketten az ívelésre várnak. Közben a középpályán senki, a Fulham uralja a kapu előtti 25-30 méteres sávot. 

Megint két opció maradt, gondolom már mindenki kitalálta:

  1. passz a szélre
  2. ívelés

A Bayern játékosai ezzel szemben a végsőkig tartják az alakzatot: ahány háromszög, annyi passzolási opció, annyi lehetséges forgatókönyv a védelemnek, amivel számolnia kell. Teljes a kiszámíthatatlanság, maximális a veszély.

Látszik, a játékosok folyamatosan figyelik egymást, nem a klasszikus posztokhoz, hanem a labdás társhoz képest helyezkednek.

Még egy kép az MU kilátástalanságáról: elöl a csatár (RvP), mögöttük a négyes középpálya. A bibi csak az, hogy vagy harminc méter van a két csapatrész között, az meg a senki földje. Jobban mondva az ellenfélé, esély sincs áthozni a labdát. Marad az ívelés, vagy tologatás a szélre.

A Bayernnél ez úgy megy, hogy a két vonal közé mindig belép egy játékos (vagy a szélről, vagy a középpályáról): ezzel egyrészt megjátszható alternatívát jelent, másrészt még több háromszög kialakítására ad lehetőséget. Így pedig az ellenfél fedezetsorának átjátszása sem jelent túl nagy problémát.

Moyes összességében nem a keret eredménytelensége, de még csak nem is saját tehetségtelensége miatt bukott meg. Ott hibázott, hogy nem tudta eldönteni, újjáépítse-e az MU-t, vagy éppen ellenkezőleg, próbáljon meg új Fergusonként viselkedni, és mentse át a skót legenda stílusát és módszereit egy újabb korba. Előbbihez az elhivatottság, utóbbihoz pedig a karizma hiányzott bántóan, miközben sem a vezetőség, sem az egyre hitehagyottabbnak tűnő játékosok nem nyújtottak neki segítő kezet. Ennek így nem is lehetett más vége, csak a bukás.

Az MU-nak viszont itt egy újabb esély, hogy megkezdje a felzárkózást, és stílusában is csatlakozzon ahhoz az irányzathoz, amit ma úgy hívunk, modern foci.

****

A képekért köszönet a világháló egyik legjobb MU-blogjának.

megosztom