NB I

Gólparádéval köszönt el régi stadionjától a Debrecen

  • MTI

Ötgólos győzelmet aratott a listavezető Debrecen a Kecskemét ellen az OTP Bank Liga 26. fordulójában.

Fölényes debreceni győzelem - Fotó: dvsc.hu

Régi stadionjának búcsúztatását szép első félidővel "ünnepelte meg" a debreceni együttes, amely sok helyzetet alakított ki, és Sidibe duplájával komoly előnybe került. A hazaiak számára azonban nem minden alakult álomszerűen az első 45 percben, miután két jobb hátvédjüket is elveszítették: előbb Lázár, majd az őt váltó Ludánszki is megsérült, így be kellett állnia a hosszú ideje sérüléssel bajlódó válogatott belső védőnek, Mészáros Norbertnek, akinek ráadásul nem eredeti helyére, hanem a szélre kellett húzódnia.

Ezzel együtt a fordulás után is a hazaiak futballoztak fölényben. Az egyre nyíltabban játszó kecskemétiek ellen egyre nagyobb területek nyíltak a debreceni támadók előtt, akik azonban sokáig pontatlanok voltak a támadások befejezésénél. Aztán a félidő derekán Patvaros piros lapot érően rántotta le a kiugró Kulcsárt, az ezért járó szabadrúgásból pedig Mihelic eldöntötte a mérkőzést. Ezt követően a DVSC örömfocit mutatott be a teljesen szétesett vendégek ellen, Kulcsár is duplázott, így kiütéses győzelmet aratott a DVSC, ahogy arra PROTIPPJÉBEN a hatharom.com tippmestere is számított.

Kondás Elemér együttese, amely sikerével hat pontra növelte előnyét a vasárnap játszó Győrrel szemben, a következő hazai meccsét már az új Nagyerdei Stadionban vívja majd.

OTP Bank Liga
26. forduló
INFO DVSC-TEVA - Kecskemét 5-0 (2-0) PROTIPP
Debrecen, 7500 néző, v.: Iványi
 
gólszerzők: Sidibe (28., 37.), Mihelic (75.), Kulcsár (82., 83.)
sárga lap: Lázár (16.), Brkovic (26.), illetve Savic (19.), Pavicevic (23.), Patvaros (38.)
piros lap: Patvaros (73.)
 
Debrecen: Novakovics - Lázár (Ludánszki 29., Mészáros 45.), Máté, Brkovic, Korhut (Vadnai 74.) - Bódi, Mihelic, Zsidai, Szakály - Kulcsár, Sidibe
 
Kecskemét: Németh - Póti, Karan, Varga, Forró - Gréczi, Patvaros, Savic, Nagy (Balázs a szünetben), Simon (Bebeto 64.) - Pavicevic (Pekár 58.)
[1609961] 2014-04-26 18:00:00 Debrecen - Kecskemétx;
144894