Liverpool

Baljós előjelek, Suárez balhézott az edzésen

megosztom

Vasárnap csúcsrangadóra készül a Premier League élén álló Liverpool, hiszen a tabellán a második helyet elfoglaló Chelsea-t fogadja az Anfielden. Amennyiben a Vörösök legyőzik José Mourinho alakulatát, hatalmas lépést tesznek a hőn áhított bajnoki cím felé, ám a jelek szerint az óriási nyomást nehezen viselik a játékosok.

Lázban ég Liverpool városának pirosabbik fele, hiszen a Vörösök 1990 után idén újra bajnok címet ünnepelhetnek, ehhez pedig nem kell más, "csak" annyi, hogy Brendan Rodgers legénysége a bajnokság végéig megőrizze előnyét. Mivel a hétvégén már a 36. fordulót rendezik a Premier League-ben, ezért már nem kell sokáig kitartania a Liverpoolnak, ha pedig a Chelsea ellen sikerülne megszerezni a győzelmet, a papírforma alapján már nem érhetné meglepetés a szurkolókat.

[1475090] 2014-04-27 15:05:00 Liverpool - Chelseax

Angliában óriási az érdeklődés a mérkőzés iránt, a sajtó természetesen kiemelt figyelmet fordít a főszereplőkre, így kaphatták lencsevégre azt is, amint a liverpooli tréningen Luis Suárez és Martin Skrtel kis híján egymásnak esett. A Daily Mail beszámolója szerint a játékosok éppen lábtengózni készültek, amikor a szlovák védő viccelődni próbált Suárezen, és bár a csapattársak jót derültek Skrtel rögtönzött magánszámán, az uruguayi csatár magára vette a dolgot és lökdösni kezdte a hátvédet.

A klub nem hivatalos közleménye szerint a két játékos összetűzése nem volt komoly, csupán a pillanatnyi hév vitte egy picit agresszívabb irányba a tréninget. Mindenesetre az eset azért is furcsa, mert Brendan Rodgers a héten több alkalommal is cáfolta, hogy feszültség uralkodna a csapaton, a menedzser szerint a hangulat könnyed az öltözőben, és pont ez az, ami miatt ilyen jól szerepel a csapat a bajnokságban.

A vasárnap délutáni mérkőzésen egyébként a fogadók többsége hazai győzelmet vár, különösen azután, hogy José Mourinho a héten azt mondta, a Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágójára való tekintettel a Liverpool ellen azok a játékosok kerülhetnek be a csapatba, akikre nem, vagy kevésbé számít majd az Atlético Madrid elleni visszavágón.

[1475090] 2014-04-27 15:05:00 Liverpool - Chelseax;
144788

 

megosztom