Heti műsor

Célegyenesben a nemzetközi kupák

Újabb izgalmas hét vár a sport szerelmeseire, ahol ezúttal a labdarúgásé, azon belül is a nemzetközi kupáké a főszerep, hiszen mind a BL-ben, mind az EL-ben az elődöntők első mérkőzéseit rendezik.

Ronaldóék ezúttal a Bayern Münchennel néznek farkasszemet - Fotó:A FP

Hétfő

A hét első napja a megszokottnál jóval több eseményt hoz majd. A topligákban a Manchester City-t a West Brom ellen, a Málagát pedig a Villarreal ellen nézhetjük meg, azonban ezen két találkozón kívül számtalan bajnokira kerül még sor.

Hétfőről lévén szó négy úgy tenisztorna rajtol el, a hölgyek Marrakech-ben és Stuttgartban, míg a férfiak Barcelonában és Bukarestben versenyeznek.

Kedd

Kedden az első elődöntővel folytatódik a Bajnokok Ligája, ha pedig nem szeretnél lemaradni az Atlético Madrid és a Chelsea összecsapásáról, akkor azt javasoljuk, hogy tarts a hatharom.com élő, szöveges közvetítésével.

Ha már szóba került a foci, azt is érdemes megemlíteni, hogy a Magyar Ligakupában is elődöntőt rendeznek, elsőként a Debrecen és a Videoton méri össze tudását.

[1689204] 2014-04-22 20:45:00 Atlético Madrid - Chelseax;[1689202] 2014-04-23 20:45:00 Real Madrid - Bayern Münchenx;

Szerda

A szerdai nap kísértetiesen hasonlít majd a keddire, a Bajnokok Ligájában a Real Madrid és a Bayern München találkozik egymással, amelyről szintén élőben számolunk be. A Ligakupában sor kerül a második elődöntőre is, a Ferencváros a DVTK-t látja vendégül, illetve láthatunk majd két francia bajnokit is a PSG és a Lyon főszereplésével.

Szerdán ráadásul ismét jégre lép a magyar jégkorong-válogatott a divízió I-es világbajnokságon, ahol ezúttal Szlovénia lesz a mieink ellenfele.

Csütörtök

A Bajnokok Ligája után az Európa Ligában is az elődöntők első mérkőzéseire kerül sor, csütörtökön a Benfica a Juventus, a Sevilla pedig a Valenciát fogadja. Aki esetleg ennél is több esemény közül szeretne válogatni, ajánljuk a Norvég Kupa küzdelmeit, ahol számtalan összecsapást rendeznek.

A magyar jégkorong-válogatottra csütörtökön is nehéz mérkőzés vár, hiszen ezúttal Ausztriával játszik a csapat.

Péntek

Ahogyan az lenni szokott, pénteken elrajtolnak az aktuális bajnoki fordulók, ráadásul ezúttal nem is akárhogy: a Serie A-ban Roma-Milan rangadóra kerül sor. Ha pedig ez sem lenne elég, akkor eláruljuk, hogy az NB I aktuális fordulóját a Ferencváros és a Kaposvár ütközete nyitja.

Szombat

A hétvége első napján két rangadó vár ránk, Németországban a Leverkusen és a Dortmund, Olaszországban pedig az Inter és a Napoli küzd meg egymással, de pályára lép még a Manchester United, a Real Madrid, a Bayern München és a Monaco is.

Magyar szempontból rendkívül izgalmasnak ígérkezik a szombat, mivel egyrészt a magyar jégkorongválogatott Japánnal találkozik, másrészt pedig a Veszprém a PSG ellen juthat a férfi kézilabda Final Fourjába, ez utóbbiról ráadásul élőben számolunk be.

[1536867] 2014-04-26 20:45:00 Inter - SSC Napolix;[1479278] 2014-04-26 18:30:00 Bayer Leverkusen - Borussia Dortmundx;[1475090] 2014-04-27 15:05:00 Liverpool - Chelseax;[1506155] 2014-04-27 21:00:00 Villarreal - Barcelonax;[1506152] 2014-04-27 17:00:00 Valencia - Atlético Madridx;

Vasárnap

Az izgalmas hét méltó zárásaként olyan rangadókat tekinthetünk meg majd vasárnap, mint a Liverpool-Chelsea, a Villarreal-Barcelona, a Valencia-Atlético Madrid vagy éppen a Bilbao-Sevilla összecsapás.

A hatharom.com heti élő közvetítései
Dátum Sportág Esemény Kezdés
04.22. Labdarúgás Atlético Madrid-Chelsea 20:45
04.23. Labdarúgás Real Madrid-Bayern München 20:45
04.26. Kézilabda Veszprém-PSG 16:00