NB I

Vajon az újpesti győzelem is csak felvillanás lesz a Videotonnál?

  • MTI

Három, nyeretlenül megvívott mérkőzés után gyűjtötte be ismét a három pontot a Videoton a labdarúgó OTP Bank Ligában: a székesfehérvári csapat a 25. fordulóban az Újpest vendégeként győzött egy góllal.

Zé Luis (pirosban) duplája három pontot ért a Videotonnak - Fotó: MTI

Mozgékony futballal, három helyzettel kezdte a mérkőzést a Videoton, azután jórészt a mezőnyben folyt a játék. Az Újpest nem tudott komoly gólhelyzetet kialakítani az első félidőben, csak az utolsó percekben jutott el néhányszor a székesfehérváriak kapujáig.

Fordulás után megint a Videoton kezdeményezett, egymás után vezette támadásait, az Újpest képtelen volt kibontakozni. Ezen a helyzeten igyekezett kettős cserével változtatni a hazaiak trénere, néhány perccel később azonban már két góllal vezetett a fehérvári gárda. A hajrához közeledve váratlanul szépített az Újpest, majd nagy erőket mozgósított az egyenlítésért, de nem sikerült újabb helyzetet kialakítania.

A fővárosi együttes sorozatban a negyedik bajnoki mérkőzésén nem tudott nyerni.

OTP Bank Liga
25. forduló
INFO Újpest FC-Videoton 1-2 (0-0)
Szusza Ferenc Stadion, 2100 néző, v.: Erdős
Gólszerző: Kabát (81.), illetve Zé Luis (58., 60.)
Sárga lap: Nagy (69.), illetve Brachi (62.), Álvarez (71.), Sándor (90.)
 
Újpest: Dmitrovics - Nagy, Heris, Litauszki, Ngawa - Suljic, Vasziljevics, Kosovic (Kabát, 57.), Sztankovics (Zamostny, 76.), Balogh B. - Lázár (Simon, 57.)
 
Videoton: Calatayud - Brachi, Vinícius, Juhász, Stopira - Álvarez (Nildo, 87.), Sándor, Vítor Gomes, Haraszti (Paraiba, 82.) - Nikolics, Zé Luis (Kovács, 76.)
[1609944] 2014-04-19 18:00:00 Újpest - Videotonx;
2014-04-18;212
2014-04-19;212
2014-04-20;212
144894