Légiósaink

Körötte csend amerre ment, és néma tartomány...

megosztom

Túl vagyunk egy újabb hétvégén, így ismét körülnéztünk, hogyan teljesítettek a külföldön szereplő magyar labdarúgók klubcsapataikban. A siralmas összképen csak néhány apróbb momentum javít, a válogatott alapemberei(?) közül Szalai Ádám, Koman Vladimir és Vanczák Vilmos egyetlen másodpercet sem játszott. Légiósmustra.

ANGLIA

Sérülése miatt nem volt tagja a West Bromwich Albion keretének Gera Zoltán, aki az előzetes információk szerint május elejére felépülhet és a bajnokság utolsó két-három fordulójában még pályára léphet a szezonban. A birminghamiek szombaton egy ponttal és egy lépéssel közelebb kerültek a bennmaradáshoz, a Tottenham elleni 3-3-as döntetlennek azonban csak félig örülhetnek, hiszen háromgólos előnyt herdáltak el a mérkőzésen.

A másodosztályban Bogdán Ádám csapata, a Bolton ha nem is könnyedén, de hozta a kötelezőt, és 1-0-ra legyőzte a sereghajtó Barnsleyt. Varga Józsefék nagyobb skalpot gyűjtöttek be, az automatikus feljutásra hajtó Burnley vendégeként nyertek hasonló gólkülönbséggel, a korábbi debreceni középpályás a 72. percben csereként állt be. A Watford a meccset végigjátszó Tőzsér Dániellel a soraiban Londonban remizett, méghozzá a Millwall vendégeként (2-2). Mindhárom magyar légiós csapata a középmezőnyben helyezkedik, kiesési gondjaik nincsenek, de az első osztályba jutásra sincs esélyük már.

NÉMETORSZÁG

Közelebb került céljához, a Bajnokok Ligája-főtáblát jelentő harmadik hely megszerzéséhez a Schalke 04, amely pénteken 2-0-ra nyert az Eintracht Frankfurt ellenében. Szalai Ádám a kispadon ücsörgött a házigazda királykékeknél. Élvonalbeli tagságának megőrzéséért szállt harcba a sárga lapjai miatt eltiltott Huszti Szabolcsot nélkülöző Hannover, amely a hajrában szerzett találattal 2-1-re legyőzte a közvetlen rivális Hamburgot. A hannoveriek öt fordulóval a vége előtt hat pontra eltávolodtak a kiesőzónától.

A második vonalban a feljutásért küzdő Greuther Fürth hátrányból fordítva nyert az Aue ellen (2-1), Stieber Zoltán a kispadon ült, Korcsmár Zsolt nem volt tagja a keretnek. A második helyen álló nürnbergi zöld-fehérek egy ponttal előzik meg a harmadik, osztályozós pozíciót elfoglaló Paderbornt, amely pénteken a Hajnal Tamást nélkülöző Ingolstadt vendége volt és 2-1-re nyert. A sereghajtó Energie Cottbus a kispados Sváb Dániel nélkül kapott ki Bochumban (2-1) és egyre kilátástalanabb helyzetbe kerül, Király Gábor együttese, az 1860 München pedig hétfő este Drezdában vendégszerepel.

A 3. Ligában a Borussia Dortmund tartalékcsapata meglepetésre pontot rabolt a feljutás kapujában lévő Lipcsétől (3-3), Bajner Bálintnak viszont ezúttal csak epizódszerep jutott, a 89. percben csereként lépett pályára. Az Osnabrück 3-0-ra nyert a Stuttgart második együttese ellen, a lila-fehérek harmadik, szemkápráztató találatát pedig Nagy Dániel szerezte. A 23 esztendős középpályás, akit a hajrában lecseréltek, harmadik bajnoki gólját jegyezte az idényben.

Nagy Dániel gólja 1:10-től

OLASZORSZÁG, FRANCIAORSZÁG, BELGIUM

Az olasz másodosztályban Feczesin Róbert alakulata, a Padova hazai pályán nem tudta megnyerni a Reggina elleni kiesési rangadót (2-2), így továbbra is nehéz helyzetben van. A magyar támadó nem volt tagja a piros-fehérek keretének. A Carpi is ikszelt a hétvégén, méghozzá Crotonéban (0-0), de Kovácsik Ádám kapusnak csak a cserepadon jutott hely.

Franciaországban a második vonalban szereplő Chateauroux simán kikapott odahaza a feljutásért versenyben lévő Nancytól (0-3), a házigazda keretéből Filkor Attila hiányzott. Honfitársunk csapata a bennmaradásért küzd.

A belga élvonal felsőházi rájátszásában szereplő Genk Köteles Lászlóval a kapuban 2-2-re végzett az aranyérem első számú várományosának tartott Standard Liege ellen. A kék-fehéreknek még lehet halvány esélyük arra, hogy elcsípjék az Európa Liga-indulást jelentő helyek valamelyikét.

Németh Krisztiánék élvonalbeli jövője pengeélen táncol

HOLLANDIA

Két fordulóval az Eredivisie zárása előtt honfitársaink néztek farkasszemet egymással a hétvégén, a Groningen pedig 2-1-re nyert a Breda ellen. A házigazda zöld-fehéreknél Adorján Krisztián kezdőként 89 percet töltött a pályán, a kiesés elől menekülő vendégeknél Babos Gábor padozott, Bodor Boldizsár viszont végig pályán volt és gólpasszt adott. A bredaiak jövő héten a mögöttük ólálkodó, már osztályozós helyen álló Waalwijkkal vívnak rangadót, a Groningen pedig az alapszakasz végén az Európa Liga-indulásért vívott rájátszásban folytathatja szereplését. A sereghajtó Roda a meccset végigjátszó Németh Krisztiánnal a soraiban 3-0-ra kikapott a Twentétől, így legjobb esetben is osztályozót kell vívnia a bennmaradásért. A Heerenveen, amely az utolsó két körben az automatikus EL-indulásért szállhat harcba, a Go Ahead Eagles vendégeként győzött (0-2), Otigba Kenneth a 67. percben csereként állt be, Varga Szabolcs nem volt tagja a keretnek.

OROSZORSZÁG

Az orosz Premjer Ligában az Ural Koman Vladimir nélkül 1-0-ra kikapott a bajnoki címre pályázó CSZKA Moszkva otthonában. A jekatyerinburgiak első osztályú tagságának megőrzésére hajt. A szintén a kiesés elől menekülő Tom Tomszk gól nélküli döntetlenre végzett odahaza az Amkar Permmel, Pintér Ádám a hazaiaknál végig pályán volt. Dzsudzsák Balázs csapata, a Dinamo Moszkva hétfőn Nyizsnyij Novgorodban, a tizenegy bajnoki óta nyeretlen Volga pályáján lép fel.

AUSZTRIA, SVÁJC, IZRAEL

Az osztrák Bundesliga idei kiírásának bajnoka, a Red Bull Salzburg a sérült Gulácsi Péter nélkül maradt alul hazai környezetben a Sturm Graz ellen (1-2), a sereghajtó Wacker Innsbruck pedig az utolsó szalmaszálba kapaszkodva, Sáfár Szabolccsal a kapuban 2-1-re nyert a Ried otthonában. A tiroliak hátránya kilenc pont a bennmaradást jelentő kilencedik helyen tanyázó Wiener Neustadttal szemben, amely a hátralevő négy körben még csodával határos módon ugyan, de ledolgozható.

Svájcban a Sion 1-0-ás vereséget szenvedett a listavezető Bázeltől, a hazaiaknál Vanczák Vilmos nem volt tagja a keretnek.

Az izraeli bajnokság felsőházi rájátszásában a Priskin Tamást foglalkoztató Maccabi Haifa a bajnok Maccabi Tel-Aviv vendégeként, a válogatott támadó a 68. percben csereként állt be.

DÁNIA, NORVÉGIA

Az Odense a mellőzött Vadócz Krisztián nélkül nyert 2-0-ra a Midtjylland ellen a dán pontvadászat hétvégi fordulójában, a norvég élvonalban pedig a Strömsgodset győzött hasonló gólkülönbséggel az Aalesunddal szemben. Utóbbi találkozón a három pontot szerző hazaiaknál Kovács Péter 72 percet töltött a gyepen kezdőként.

megosztom