Premier League

Rodgers még nem beszél a bajnoki címről

megosztom

Az FC Liverpool 3-2-re verte otthon a Manchester Cityt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójának rangadóján.

Rodgers együttese nagy lépést tett a bajnoki cím felé - fotó: AFP

Habár a Liverpool ezzel a sikerrel saját kezébe vette a sorsát, a csapat menedzsere, Brendan Rodgers kikerülte a bajnoki címre vonatkozó kérdést. Ha együttese megnyeri a maradék négy mérkőzését (Norwich, Chelsea, Crystal Palace, Newcastle), akkor biztosan a tabella élén végez.

"Mindig magasak az elvárások ennél a klubnál, természetesen szeretnénk abban a pozícióban zárni, ahol most állunk - mondta Rodgers a lefújás után. - Ma elképesztő teljesítményt nyújtottunk, egy mentálisan erős és jó Liverpoolt láthatott a világ. Az első félidőben 2-0-ra vezettünk, de nagyobb előnyt szerezhettünk volna. Viszont a Manchester Cityt klasszis játékosok alkotják, akik reagáltak a helyzetre és egyenlítettek. A meccs előtt azt mondtam, jelentős mérkőzés vár ránk, amelynek fontos lehet az eredménye, de jövő héten azzal a Norwichcsal találkozunk, amely jól játszott szombaton. Élvezzük a győzelmet, mert remek csapatot győztünk le, aztán megkezdjük a felkészülést a következő találkozóra."

Manuel Pellegrini, a Manchester City menedzsere szerint sorsdöntő hibát vétettek a hajrában - Kompany rosszul szabadított fel, gyakorlatilag Coutinho elé tálalt, aki 17 méterről a bal alsóba lőtt.

"Jól kezdett a Liverpool, két gólt szerzett - kezdte Pellegrini. - Ha otthon két góllal vezetsz, akkor sokkal könnyebb dolgod van, magabiztosabb és nyugodtabb lehetsz. Miután átszerveztük a dolgokat, két-három helyzetünk volt, majd a második félidőben sikerült egyenlíteni. Az utolsó 15 percben további óriási lehetőségeink voltak, de egy sorsdöntő hiba miatt elvesztettük a meccset."

[1475066] 2014-04-13 14:37:00 Liverpool - Manchester Cityx;
144788
megosztom