Európa Liga

A Valenciának sikerült, ami a Dortmundnak nem, a spanyolok történelmet írtak

megosztom

Dél-Európa csapatai sajátították ki a labdarúgó Európa Liga elődöntőjét, miután az olasz Juventus, a portugál Benfica és a spanyol Sevilla, valamint Valencia is bejutott a második számú kontinentális kupasorozat legjobb négy együttese közé.

Elképesztő bravúrt hajtottak végre a valenciaiak - Fotó: AFP

Ami nem sikerült a Dortmundnak kedden, a Bajnokok Ligájában, az összejött a Valenciának csütörtökön, az Európa Liga története során először fordult elő, hogy egy csapat ledolgozza három gólos hátrányát. Visszafogott kezdés után a Denevérek Paco Alcácer és Eduardo Vargas révén két gyors gólt szereztek az első félidő végén, a térfélcserét követően pedig még nagyobb nyomást helyeztek a Basel kapujára. Mire a svájciak felocsúdtak volna, már bent volt a harmadik találat is. 3-3-as összesítés után következhetett a hosszabbítás, melynek első felében a bázeliek kettős emberhátrányba kerültek, Kassai Viktor játékvezető előbb Marcelo Díazt, majd Gastón Saurót állította ki. Ezt a csapást már nem bírták Murat Yakin fiai, a harmadik gólját szerző Paco Alcácer és Bernat találata elnapolta a büntetőpárbajt. A Valencia 5-3-as összesítéssel, csodával határos módon bejutott az elődöntőbe.

A Lyonban megszerzett egygólos előny után a hazai visszavágón gyorsan dűlőre akarta vinni a dolgot a hatharom.com által is a sorozat favoritjának tartott Juventus. A torinóiak négy perc elteltével Andrea Pirlo remekbe szabott szabadrúgásgóljával szereztek vezetést, ám a kissé elkényelmesedő olaszokra ráijesztettek a franciák. Jimmy Briand egyenlítést jelentő fejese után Maxime Gonalons lövésénél Gianluigi Buffon bravúrjára volt szükség, ekkor úgy tűnt, Rémi Garde fiainak még lehet keresnivalója a párharcban. A második félidő derekán azonban minden eldőlt, Claudio Marchisio lövése Samuel Umtitin irányít változtatva vágódott a vendégek kapujába, így a Zebrák kettős győzelemmel jutottak tovább.

A Sevilla Ivan Rakitic értékesített büntetőjével öt perc alatt ledolgozta Portóban összeszedett hátrányát, az első félórában pedig lényegében a párharcot is eldöntötték az elsöprően futballozó spanyolok. A fordulást követően Coke kiállítása miatt felcsillant a remény a portugálok számára, de Beto kapus reflexei jól működtek, Kevin Gameiro pedig egy labdavesztést kihasználva a kegyelemdöfést is megadta a kék-fehéreknek. Az utolsó percekben Ricardo Quaresma szépített, a Porto viszont a vártnál sokkal simábban búcsúzott a sorozattól.

A negyeddöntőben érdekelt másik portugál együttes, a Benfica magabiztosan futballozva, Rodrigo duplájával győzte le a rendkívül kevés veszélyt okozó Alkmaart.

Az elődöntők sorsolását pénteken tartják, melynek eredményéről a hatharom.com jóvoltából elsőként értesülhettek.

now;73
[1679386] 2014-04-10 21:05:00 Juventus - Lyonx;[1679384] 2014-04-10 21:05:00 Benfica - AZ Alkmaarx;[1679388] 2014-04-10 21:05:00 Valencia - Baselx;[1679390] 2014-04-10 21:05:00 Sevilla - FC Portox;
megosztom