NB I szubjektív

Ott sincs tánc, ahol áll a bál

  • Göbölyös János

Folytatódott az OTP Bank Liga 2013-14-es idénye. Összeállításunkban a 23. forduló mérkőzéseire tekintünk vissza, statisztikákkal, nyilatkozatokkal, értékelésekkel.

Van akinek kényelmes, van, akinek nem, mostanában az előbbiek vannak többen...
Friedrich Nietzsche szerint ,,ami nem öl meg, az megerősít". A német filozófus vitatott gondolkodónak számított, az előbbi megállapításába azonban aligha lehet belekötni. Most, hogy a nagy dolgok eldőlni látszanak a mi kis bajnokságunkban, de legalábbis körvonalazódik az érmekért illetve a kiesés ellen harcolók csoportja, lehet némi hiányérzete az embernek. Nem a nívó, de még csak nem is a nézőszám miatt, azok majd valahogy, valamikor kinövik magukat. Az edzőváltások akadoznak.

Nem ezt szoktuk meg. Máskor a szezonnak ebben a szakaszában már túl voltunk a kispad-keringő jó néhány felvonásán, most meg ott sincs tánc, ahol egyébként áll a bál. Egy évvel ezelőtt, április közepe táján már tucatnyi lemond(at)ást regisztráltunk, volt olyan klub, ahol ha már a futballból nem tudtak, de legalább a helycserékből sportot csináltak. Ebben a műfajban a Pápa járt az élen, ott sorrendben Bene Ferenc, Kovács László, Zsivóczky Gyula, (újra) Kovács László, majd Tóth Bálint kapta meg a lehetőséget. Az előző idényben végül a tizenötödik váltás hozott némi megnyugvást, de csak azért, mert vége lett a bajnokságnak. Túl sok most sincs hátra, bő másfél hónap, hét forduló - aztán függöny. Persze ennyi idő is elég lehet parádés finálé(k)ra, bár a szereposztást elnézve, én inkább az elkeseredett hajrá(k)ra szavazok. A Debrecen elsőségét ma már senki nem kérdőjelezi meg, a Győr dobogós helyében sincs különösebb okunk kételkedni, mint ahogy a Kaposvár kiesésére fogadni sem rejt óriási kockázatot. A bronzéremért és a még élvonalbeli tagságot jelentő tizennegyedik helyért lesz még boksz, nehéz megjósolni, hogy végül ki marad állva és kerül padlóra.

Van, akire már most rászámoltak, a leléptetés azonban várat magára, sőt, nagyon úgy fest, hogy az érintettek ha kóvályogva is, de a ringben maradnak. José Gomes és Csertői Aurél például más-más közegben próbál magához térni, de végeredményben mindketten a túlélésre játszanak, az egyik azt próbálja elhitetni a tulajdonossal, hogy ő a legalkalmasabb személy a posztra, a másik meg csendben teszi a dolgát, miközben fogy a kerete és körülötte a levegő. Az mindenesetre elvitathatatlan, hogy a Videoton trénere mesterien menti a menthetetlent, mert bár a csapat játékára egyre kevésbé tud hatni, az érzelmekkel profi módon képes bánni. A portugál legutóbbi nyilatkozata, amely felért egy családegyesítő programmal, tán azoknak is könnyet csalt a szemébe, akik az utóbbi hetekben hazautat mutattak neki. Pakson nyoma sincs a szentimentalizmusnak, meg hát Csertőire amúgy sem lehet ráfogni, hogy lélekbúvár lenne. Ő nem ígér, nem magyarázkodik, teszi a dolgát - jól vagy rosszul -, úgy gondolja, hogy a harcot neki kell megvívnia. Sőt, most már tudja is. A főnöke, a paksi ügyvezető ugyanis leszögezte, az edző helye biztos, vele fejezik be a bajnokságot. Mindezt megerősítette azzal, hogy hétfőn két játékossal szerződést bontott a klub, és további létszámcsökkentést helyezett kilátásba. Megdőlni látszik tehát az a tétel, miszerint egy csapatot nem lehet kirúgni. Nyilván Pakson sem ez a cél, ám hogy a vezetőség nem a könnyebb és népszerűbb megoldást választotta, az mindenképpen kuriózum. Visszatérve Fehérvárra, ott egészen más filozófia mentén próbálják csitítani a kedélyeket, akik dönthetnének, csendben maradnak, nyilvánosan nem kritizálnak, nem támadják, de nem is védik az edzőt, hagyják, hadd főjön a levében. Ha már leígérte a csillagos eget is az égről (ebben az évben mindent meg kell nyerni, bajnok lesz a Videoton...), hát maradjon meg céltáblának, vállalja a következményeket. 

Hogy melyik módszer a hatásosabb és eredményesebb, azt most még nem tudhatjuk, de van egy harmadik út is, ami közel sem tűnik annyira kilátástalannak, mint az előző kettő. A Honvéd trénere a maga olaszos mentalitásával kerek-perec leidiótázott néhány szurkolót, majd belemondta a nagyvilágba, hogy az idény végén már nem Marco Rossinak hívják a  csapat edzőjét, sőt, mindezt tetézte azzal, hogy ha a tulajdonos úgy dönt, akkor a szerződése lejárta előtt kész távozni a klubtól. Mondta ezt azután, hogy a kispestiek belefutottak ugyan két vereségbe, ám még mindig van reális esélyük a nemzetközi kupaszereplésre. Rossi aztán másnap bocsánatot kért a kirohanásáért, ám tartom magam ahhoz, hogy a két nyilatkozata közül az előző volt az őszintébb.

Zajlik tehát az élet a bajnokságban, közelítünk a hajrához, miközben a kispadok stabilabbnak tűnnek, mint eddig bármikor. Pedig veszélyes szakma az edzősködés. Sejthette ezt már Nietzsche is, holott neki a XIX. század második felében fogalma sem volt a futballról. Azt viszont tudta, hogy ,,ha sokáig nézel a mélységbe, a mélység is beléd néz."

OTP Bank Liga 2013-2014
A 23. forduló eredményei
INFO  PUSKÁS AKADÉMIA FC-SZOMBATHELYI HALADÁS 1-2 (1-2)
Székesfehérvár, 150 néző. Vezette: Vad II István (Farkas Balázs, Varga Gábor)
Puskás Akadémia: Hajdúch - Lorentz, Vaszicsku, Szekeres A., Guaru - Czvitkovics, Szakály D. (Gallardo,73.),             Polonkai (Denkovics, 67.) , Tóth II B. - Lencse, Tischler (Tóth B., 74.). Vezetőedző: Benczés Miklós. Cserepad:           Somodi, Nagy Zs., Tamás, Gallardo, Denkovics, Tóth B., Berki.  
Haladás: Rózsa – Fehér Z., Guzmics, Tóth P., Bosnjak –  Nagy I G., Simon Á. (Szakály A., 46.), Németh M. (Gyurján, 46.), Iszlai, Halmosi (Medgyes , 90.) - Radó. Vezetőedző: Artner Tamás. Cserepad: Dombó, Gyurján, Szakály A., Medgyes, Hrepka.  
Gólszerző: Czvitkovics (42.), ill. Guzmics (33.), Radó (43.)
Sárga lap: Lorentz (75.), ill. Halmosi (19.)
Piros lap: Tóth II B. (71.)
 
INFO  ÚJPEST FC-FERENCVÁROS 1-2 (1-1) 
Szusza Ferenc Stadion, 9517 néző. Vezette: Farkas Ádám (Albert István, Berettyán Péter) 
Újpest: Dmitrovics – Nagy J., Litauszki, Heris, Ngawa – Simon K., Vasziljevics, Proesmans, Szankovics, Suljics (Lázár B. , 89.) - Tshibuabua. Vezetőedző: Nebojsa Vignjevics. Cserepad: Balajcza, Juanan, Balogh B., Kosovics, Sidibe, Lázár B., Zamostny. 
FTC: Dibusz – Besics, Mateos, Pavlovics, Bönig (Jovanovics, 60.) – Somália, Gyömbér, Leonardo, Busai (Csukics, 68.), Jenner (Holman , 81.) - Böde. Vezetőedző: Thomas Doll. Cserepad: Jova, Holman, Csukics, Jovanovics, Józsi, Ugrai, Diallo.
Gólszerző: Vasziljevics (4.), ill. Gyömbér (23.), Leonardo (88.)
Sárga lap: Proesmans (50.), Suljics (58), ill. Jenner (11.), Besics (26.), Jovanovics (65.), Csukics (90.)
 
INFO  BUDAPEST HONVÉD FC-DIÓSGYŐRI VTK 1-2 (1-1)
Bozsik Stadion, 2500 néző. Vezette: Erdős József (Viszokai László, Bozó Zoltán)
Honvéd: Kemenes – Ikenne-King (Nagy G., 28.), Ignjatovics, Lovrics, Baráth - Zsivanovics (Mancini , 78.), Vécsei, Hidi - Job (Prosser, 55.), Bonazzoli, Lupoli. Vezetőedző: Marco Rossi. Cserepad: Czuczi, Kovács J., Prosser, Nagy G., Diarra, Mancini, Diarra, Holender.  
DVTK: Rados – Eperjesi, Vadász, Kádár, Husics – Gosztonyi (Abdouraman , 67.), Elek, Marjanovics (Kosztics , 60.), Barczi - Bacsa, Futács (Grumics, 43.). Vezetőedző: Tomiszlav Szivics. Cserepad: Rajics, Debreceni, Gohér, Vági, Abdouraman, Kosztics, Grumics.  
Gólszerző: Zsivanovics (9.), ill. Futács (21.), Kosztics (60.)
Sárga lap: Zsivanovics (13.), Ikenne-King (23.), Ignjatovics (64.), Mancini (90.), ill. Barczi (36.), Husics (46.), Kosztics (65.), Grumics (73.), Kádár (75.)
 
INFO  LOMBARD PÁPA-PÉCSI MFC-MATIAS 1-0 (1-0)
Perutz Stadion, 1000 néző. Vezette: Fábián Mihály (Márkus Tamás, L. Tóth Lajos)
Pápa: Szűcs L. – Nagy S., Struhár, Csizmadia, Németh M. – Tóth G., Nagy T., Kulcsár K. (Marics, 72.), Arszics (Tajthy, 75.), Griffiths - Kenesei (Eszlátyi , 46.). Vezetőedző: Tóth Bálint. Cserepad: Markek, Jagodics, Tajthy, Horváth R., Király, Marics, Eszlátyi.
PMFC: Gőcze – Nagy J., Romics, Balogh B., Mohl - Városi, Horváth A., Márkvárt (Wittrédi , 78.), Koller (Kővári , 46.), Szatmári - Pölöskey P. (Perics , 59.). Vezetőedző: Lőrincz Emil. Cserepad: Helesfay, Lantos, Zsdrál, Bailo, Kővári, Wittrédi, Perics.
Gólszerző: Nagy T. (29.)
Sárga lap: Kulcsár K. (49.), Arszics (68.), Griffiths (83.), ill. Márkvárt (23.), Mohl (61.), Balogh B. (68.)
 
INFO  MVM PAKS-MTK BUDAPEST 1-3 (0-2) 
Paks, 1000 néző. Vezette: Iványi Zoltán (Kispál Róbert, Medovarszki János)
Paks: Molnár P. – Heffler T., Fiola, Horváth G., Szabó J. – Bartha, Windecker (Nagy O. , 87.), Tóth B. (Kiss T. , 57.), Bori, Délczeg - Simon A. Vezetőedző: Csertői Aurél. Cserepad: Csernyánszki, Kovács G., Éger, Kulcsár D., Nagy O., Báló, Kiss T.
MTK: Hegedüs L. – Rodenbücher, Vukmir, Kálnoki-Kis, Kelemen – Vass P. (Frank , 83.), Batik, Pölöskei Zs., Kanta J. (Hajdú Á., 92.), Horváth Zs. (Eppel , 73.) - Torghelle. Vezetőedző: Garami József. Cserepad: Groppioni, Tóth F., Pintér, Hajdú Á., Frank, Eppel.
Gólszerző: Heffler T. (67.), ill. Vass P. (16.), Torghelle (37., 61.)
Sárga lap: Szabó J. (7.), Bori (15.), Horváth G. (21.), Bartha (42.), Tóth B. (52.), Fiola (92.), ill. Kanta J. (85.)
 
INFO  KECSKEMÉTI TE-PHOENIX MECANO-VIDEOTON FC 3-1 (1-0)
Kecskemét, 2218 néző. Vezette: Andó-Szabó Sándor (Tóth II Vencel, Kormányos II Gábor)
KTE: Polekszics –  Póti, Karan, Varga R., Forró – Gréczi (Pekár, 71.), Eninful, Szavics (Patvaros, 81.), Vukaszovics, Szécsi - Balázs Zs. (Bebeto, 56.) Vezetőedző: Bekő Balázs. Cserepad: Németh V., Gyagya, Pekár, Patvaros, Pavicsevics, Bebeto, Csillag.   
Videoton: Calatayud – Szolnoki, Juhász, Vinícius, Stopira – Álvarez (Oliveira, 60.), Haraszti (Kleinheisler, 83.), Caneira, Kovács I. (Zé Luis, 59.), Sándor Gy. – Nikolics N. Vezetőedző: José Gomes. Cserepad: Tujvel, Mamadu, Kleinheisler, Oliviera, Zé Luis, Nildo, Vítor Gomes.   
Gólszerző: Eninful (43.), Bebeto (63.), Szécsi (89.), ill. Nikolics N. (65.)
Sárga lap: Bebeto (73.), Eninful (74.), ill. Juhász (80.), Stopira (91.), Caneira (92.)
 
INFO  DEBRECENI VSC-TEVA- GYŐRI ETO FC 2-2 (1-2)
Debrecen, 8000 néző. Vezette: Kassai Viktor (Erős Gábor, Ring György)
DVSC: Novakovics – Lázár P., Máté P., Morozov, Korhut – Vadnai (Bódi , 61.), Mihelic (Dombi , 79.), Zsidai, Szakály P. - Kulcsár T. (Tisza, 61.), Volas. Vezetőedző: Kondás Elemér. Cserepad: Verpecz, Brkovics, Spitzmüller, Dombi, Tisza, Bódi, Seydi, Tisza. 
Győr: Kamenár – Svec, Lang, Lipták, Dinjar – Kalmár (Mevoungou, 46.), Kamber, Pátkai - Varga R., Rudolf (Kronaveter, 69.), Strestík (Andrics, 46.). Vezetőedző: Horváth Ferenc. Cserepad: Pogacsics, Kronaveter, Mevoungou, Dudás, Had, Burgos, Andrics.
Gólszerző: Lázár P. (22.), Mihelics (60.), ill. Pátkai (11.), Strestík (25.) 
Sárga lap: Zsidai (8.), Mihelic (18.), Máté P. (49.), ill. Dinjar (19.), Pátkai (30.), Andrics (59.)
Piros lap: Pátkai (38., második sárga lap)
 
INFO  KAPOSVÁRI RÁKÓCZI-MEZŐKÖVESD-ZSÓRY 1-0 (0-0)
Kaposvár, 800 néző. Vezette: Szabó Zsolt (Buzás Balázs, Medovarszki János)
Kaposvár: Antal B. – Okuka, Diallo, Mbemba, Lebbihi - Florean, Coroian, Balázs B., Firtulescu (Murai, 90.), Mulemo - Kink (Bank, 90.). Vezetőedző: Selymes Tibor. Cserepad: Rusák, Horváth G. L., Dankwah, Hadaró, Bank, Böjte, Murai.
Mezőkövesd: Horváth T. - Vermes, Szalai V., Gévay, Fótyik (Rajczi, 62.) - Kiss M. (Melczer V., 71.), Velicky, Bognár I., Hegedűs D., Harsányi - Menougong (Balajti , 79.). Vezetőedző: Véber György. Cserepad: Szántai, Takács P., Dobos, Melczer V., Balajti, Farkas B., Rajczi. 
Gólszerző: Coroian (50.) 
Sárga lap: Diallo (71.), Firtulescu (92.), ill. Fotyik (52.), Harsányi (67.), Velicky (73.), Rajczi (94.)
Piros lap: Vermes (81.) 
OTP Bank Liga 2013-2014
Mesteri mondatok
A szakmai értékelésekbe olykor becsúsznak meglepő, elgondolkodtató, megmosolyogtató kijelentések is, ezekből szemezgettünk.
Marco Rossi (Honvéd): ,,Nem lehet, hogy néhány idióta nem érti meg, hogy ez a Honvéd...Mindez csak egy-két embernek szól, a közönség nagy része támogatja a csapatot. Egyetlen mérkőzésen sem aludtam még a kispadon...Szeretném megnyugtatni a szurkolókat, hogy még ez a hét meccs lemegy, ami hátravan az idényből, addig szól a szerződésem, utána pedig már nem Rossinak fogják hívni a Honvéd edzőjét. Ha a tulajdonos úgy dönt, akkor persze ezt előrébb is hozhatjuk". 
Tomiszlav Szivics (Diósgyőr): ,,Türelmes játékot kértem, és azt, hogy "amortizáljuk le" az iramot...Ami Kosztics cseréjét illeti, viccesen azt mondhatnám, hogy szerencsére az orrom is jó valamire..."
José Gomes (Videoton): ,,Jól bírom a nyomást, húsz éve vagyok az edzői pályán, ez az élet része".
Nebojsa Vignjevics (Újpest): ,,A mérkőzés képe alapján úgy érzem, hogy sem a győzelmet, sem a vereséget nem érdemeltük meg, de sajnos végül így alakult". 
Thomas Doll (Ferencváros): ,,Kollégámmal már megbeszéltük, hogy mindkét csapat egy pontot érdemelt volna. Természetesen boldog vagyok, hogy a futballisten a mi oldalunkon állt, és minket segített".   
Forrás: MTVA, Sport TV, csakfoci.hu, vidi.hu
OTP Bank Liga 2013-2014
A góllövőlista állása
15 gólos: NIKOLICS NEMANJA (Videoton)
14 gólos: Lencse László (Puskás Akadémia)
13 gólos: Radó András (Haladás), Simon Attila (Paks) 
12 gólos: Koller Krisztián (Pécs)
10 gólos: Böde Dániel (Ferencváros)
8 gólos: Dalibor Volas (Debrecen), Tischler Patrik (Puskás Akadémia)
7 gólos: Szakály Péter (Debrecen), Bacsa Patrik (Diósgyőr), Futács Márkó (Diósgyőr), Ayub Daud (Honvéd), Georges Griffiths (Pápa), Simon Krisztián (Újpest)
6 gólos: Ibrahima Sidibe (Debrecen), Halmosi Péter (Haladás), Kanta József (MTK)
5 gólos: Kulcsár Tamás (Debrecen), Nemanja Andrics (Győr), Pátkai Máté (Győr), Harsányi Zoltán (Mezőkövesd), George Menougong (Mezőkövesd), Kabát Péter (Újpest), Dusan Vasziljevics (Újpest)
4 gólos: Selim Bouadla (Debrecen), Nikházi Márk (Diósgyőr), Julian Jenner (Ferencváros), Somália (Ferencváros), Leandro Martínez (Győr), Rudolf Gergely (Győr), Fehér Zoltán (Haladás), Vécsei Bálint (Honvéd), Melczer Vilmos (Mezőkövesd), Pölöskei Zsolt (MTK), Torghelle Sándor (MTK, Videoton), Lazar Arszics (Pápa), Kenesei Krisztián (Pápa), Lázár Bence (Újpest), Bavon Tshibuabua (Újpest), Zé Luis (Videoton), Kleinheisler László (Videoton)
3 gólos: Bódi Ádám (Debrecen), Gosztonyi András (Diósgyőr), Zoran Kosztics (Diósgyőr), Holman Dávid (Ferencváros), Ulysse Diallo (Ferencváros), Gyömbér Gábor (Ferencváros), Leonardo (Ferencváros), Varga Roland (Győr), Lipták Zoltán (Győr), Vernes Richárd (Honvéd), Hidi Patrik (Honvéd), Ivan Lovrics (Honvéd), Filip Holender (Honvéd), Borisz Zsivanovics (Honvéd), Adrian Markus (Kaposvár), Waltner Róbert (Kaposvár), Thian Khaly Iyane (Kaposvár), Tarmo Kink (Kaposvár, Győr), Vladan Szavics (Kecskemét), Gréczi Gábor (Kecskemét), Balajti Ádám (Mezőkövesd), Bartha László (Paks), Orosz Márk (Pápa), Miroszlav Grumics (Pécs), Mohl Dávid (Pécs), Pölöskey Péter (Pécs), Szatmári Lóránd (Pécs), Jarmo Ahjupera (Újpest), Gyurcsó Ádám (Videoton), Arturo Álvarez (Videoton).
2 gólos: Korhut Mihály (Debrecen), Zsidai László (Debrecen), Tisza Tibor (Debrecen, Diósgyőr), Máté Péter (Debrecen), Barczi Dávid (Diósgyőr), Mohamadou Abdouraman (Diósgyőr), Gohér Gergő (Diósgyőr), Nikola Trajkovics (Győr), Rafe Wolfe (Győr), Marek Strestík (Győr), Németh Márió (Haladás), Ugrai Roland (Haladás), Edixon Perea (Honvéd), Alekszandar  Ignjatovics (Honvéd), Iulian Petrache (Kaposvár), Balázs Benjámin (Kaposvár), Rajczi Péter (Kecskemét), Forró Gyula (Kecskemét), Leo (Kecskemét), Balázs Zsolt (Kecskemét), Bebeto (Kecskemét), Szalai Vilmos (Mezőkövesd), Bese Barnabás (MTK), Varga Szabolcs (MTK), Könyves Norbert (Paks), Heffler Tibor (Paks), César Quintero (Pápa), Frőhlich Roland (Pécs), Danijel Romics (Pécs), Kővári Róbert (Pécs), Czvitkovics Péter (Puskás Akadémia), Filip Sztaniszavljevics (Újpest), Litauszki Róbert (Újpest), Juhász Roland (Videoton), Paulo Vinícius (Videoton), Haraszti Zsolt (Videoton, Puskás Akadémia), Nildo Petrolina (Videoton)
1 gólos: Ferenczi János (Debrecen), Horváth Zoltán (Debrecen), Dombi Tibor (Debrecen), Dusan Brkovics (Debrecen), Ludánszki Bence (Debrecen), Lázár Pál (Debrecen), Rene Mihelics (Debrecen), Senad Husic (Diósgyőr), William Alves (Diósgyőr), Kádár Tamás (Diósgyőr), Augusto Batioja (Diósgyőr), Elek Ákos (Diósgyőr), Jack Tuijp (Ferencváros), Arsenio Valpoort (Ferencváros), Józsi György (Ferencváros), Busai Attila (Ferencváros), David Mateos (Ferencváros), Lázok János (Győr), Völgyi Dániel (Győr), Djordje Kamber (Győr), Koltai Tamás (Győr), Rok Kronaveter (Győr), Kalmár Zsolt (Győr), Nagy I Gábor (Haladás), Gyurján Bence (Haladás), Guzmics Richárd (Haladás), Raffaele Alcibiade (Honvéd), Nagy Gergő (Honvéd), Prosser Dániel (Honvéd), Bojan Vrucina (Kaposvár), Stjepan Babic (Kaposvár), Andrei Coroian (Kaposvár), Borisz Bulajics (Kecskemét), Sidoine Oussou (Kecskemét), Mogyorósi József (Kecskemét), Koszó Balázs (Kecskemét), Nagy Patrik (Kecskemét), Gyagya Attila (Kecskemét), Póti Krisztián (Kecskemét), Marko Vukaszovics (Kecskemét), Barry Pato (Kecskemét), Varga Róbert (Kecskemét), Szécsi Márk (Kecskemét), Henri Eninful (kecskemét), Bognár István (Mezőkövesd), Olasz Dénes (Mezőkövesd), Petneházi Márk (Mezőkövesd), Linas Pilibaitis (Mezőkövesd), Ladányi Tibor (MTK), Fejes András (MTK), Batik Bence (MTK), Eppel Márton (MTK), Horváth Zsolt (MTK), Vass Patrik, Báló Tamás (Paks), Kovács Gábor (Paks), Windecker József (Paks), Nagy Olivér (Paks), Délczeg Gergely (Paks), Eszlátyi István (Pápa), Présinger Ádám (Pápa), Csizmadia Csaba (Pápa), Goran Marics (Pápa), Nagy Tamás (Pápa), Eke Uzoma (Pécs), Márkvárt Dávid (Pécs), Fodor Ferenc (Pécs), Vaszicsku Gergő (Puskás Akadémia), Uros Nikolics (Puskás Akadémia), Francisco Gallardo (Puskás Akadémia), Margitics Andor (Puskás Akadémia), Szekeres Adrián (Puskás Akadémia), Tóth II Balázs (Videoton, Puskás Akadémia), Juanan González (Újpest), Loic Nego (Újpest), Nebojsa Kosovics (Újpest), Balogh Balázs (Újpest), Sándor György (Videoton), Kovács István (Videoton), Vítor Gomes (Videoton)
Öngól: Ramajo Mateos (Ferencváros), Jánvári Gábor (Kaposvár), Stjepan Babics (Kaposvár), Kovács Olivér (Kaposvár), Marko Vukaszovics (Kecskemét), Fotyik Dominik (Mezőkövesd), Kálnoki Kis Dávid (MTK), Szabó János (Paks), Nagy Tamás (Pápa), Jaszmin Mecsinovics (Pápa), Peter Struhar (Pápa), Vaszicsku Gergő (Puskás Akadémia), Juanan González (Újpest), 2 Marco Caneira (Videoton)
144894
2014-04-11;212
2014-04-12;212
2014-04-13;212