Friedrich Nietzsche szerint ,,ami nem öl meg, az megerősít". A német filozófus vitatott gondolkodónak számított, az előbbi megállapításába azonban aligha lehet belekötni. Most, hogy a nagy dolgok eldőlni látszanak a mi kis bajnokságunkban, de legalábbis körvonalazódik az érmekért illetve a kiesés ellen harcolók csoportja, lehet némi hiányérzete az embernek. Nem a nívó, de még csak nem is a nézőszám miatt, azok majd valahogy, valamikor kinövik magukat. Az edzőváltások akadoznak.

Nem ezt szoktuk meg. Máskor a szezonnak ebben a szakaszában már túl voltunk a kispad-keringő jó néhány felvonásán, most meg ott sincs tánc, ahol egyébként áll a bál. Egy évvel ezelőtt, április közepe táján már tucatnyi lemond(at)ást regisztráltunk, volt olyan klub, ahol ha már a futballból nem tudtak, de legalább a helycserékből sportot csináltak. Ebben a műfajban a Pápa járt az élen, ott sorrendben Bene Ferenc, Kovács László, Zsivóczky Gyula, (újra) Kovács László, majd Tóth Bálint kapta meg a lehetőséget. Az előző idényben végül a tizenötödik váltás hozott némi megnyugvást, de csak azért, mert vége lett a bajnokságnak. Túl sok most sincs hátra, bő másfél hónap, hét forduló - aztán függöny. Persze ennyi idő is elég lehet parádés finálé(k)ra, bár a szereposztást elnézve, én inkább az elkeseredett hajrá(k)ra szavazok. A Debrecen elsőségét ma már senki nem kérdőjelezi meg, a Győr dobogós helyében sincs különösebb okunk kételkedni, mint ahogy a Kaposvár kiesésére fogadni sem rejt óriási kockázatot. A bronzéremért és a még élvonalbeli tagságot jelentő tizennegyedik helyért lesz még boksz, nehéz megjósolni, hogy végül ki marad állva és kerül padlóra.

Van, akire már most rászámoltak, a leléptetés azonban várat magára, sőt, nagyon úgy fest, hogy az érintettek ha kóvályogva is, de a ringben maradnak. José Gomes és Csertői Aurél például más-más közegben próbál magához térni, de végeredményben mindketten a túlélésre játszanak, az egyik azt próbálja elhitetni a tulajdonossal, hogy ő a legalkalmasabb személy a posztra, a másik meg csendben teszi a dolgát, miközben fogy a kerete és körülötte a levegő. Az mindenesetre elvitathatatlan, hogy a Videoton trénere mesterien menti a menthetetlent, mert bár a csapat játékára egyre kevésbé tud hatni, az érzelmekkel profi módon képes bánni. A portugál legutóbbi nyilatkozata, amely felért egy családegyesítő programmal, tán azoknak is könnyet csalt a szemébe, akik az utóbbi hetekben hazautat mutattak neki. Pakson nyoma sincs a szentimentalizmusnak, meg hát Csertőire amúgy sem lehet ráfogni, hogy lélekbúvár lenne. Ő nem ígér, nem magyarázkodik, teszi a dolgát - jól vagy rosszul -, úgy gondolja, hogy a harcot neki kell megvívnia. Sőt, most már tudja is. A főnöke, a paksi ügyvezető ugyanis leszögezte, az edző helye biztos, vele fejezik be a bajnokságot. Mindezt megerősítette azzal, hogy hétfőn két játékossal szerződést bontott a klub, és további létszámcsökkentést helyezett kilátásba. Megdőlni látszik tehát az a tétel, miszerint egy csapatot nem lehet kirúgni. Nyilván Pakson sem ez a cél, ám hogy a vezetőség nem a könnyebb és népszerűbb megoldást választotta, az mindenképpen kuriózum. Visszatérve Fehérvárra, ott egészen más filozófia mentén próbálják csitítani a kedélyeket, akik dönthetnének, csendben maradnak, nyilvánosan nem kritizálnak, nem támadják, de nem is védik az edzőt, hagyják, hadd főjön a levében. Ha már leígérte a csillagos eget is az égről (ebben az évben mindent meg kell nyerni, bajnok lesz a Videoton...), hát maradjon meg céltáblának, vállalja a következményeket. 

Hogy melyik módszer a hatásosabb és eredményesebb, azt most még nem tudhatjuk, de van egy harmadik út is, ami közel sem tűnik annyira kilátástalannak, mint az előző kettő. A Honvéd trénere a maga olaszos mentalitásával kerek-perec leidiótázott néhány szurkolót, majd belemondta a nagyvilágba, hogy az idény végén már nem Marco Rossinak hívják a  csapat edzőjét, sőt, mindezt tetézte azzal, hogy ha a tulajdonos úgy dönt, akkor a szerződése lejárta előtt kész távozni a klubtól. Mondta ezt azután, hogy a kispestiek belefutottak ugyan két vereségbe, ám még mindig van reális esélyük a nemzetközi kupaszereplésre. Rossi aztán másnap bocsánatot kért a kirohanásáért, ám tartom magam ahhoz, hogy a két nyilatkozata közül az előző volt az őszintébb.

Zajlik tehát az élet a bajnokságban, közelítünk a hajrához, miközben a kispadok stabilabbnak tűnnek, mint eddig bármikor. Pedig veszélyes szakma az edzősködés. Sejthette ezt már Nietzsche is, holott neki a XIX. század második felében fogalma sem volt a futballról. Azt viszont tudta, hogy ,,ha sokáig nézel a mélységbe, a mélység is beléd néz."