A korábbi kettőnél jóval izgalmasabb futamot hozott a Bahreini Nagydíj, így most elég nehéz lenne kijátszani a "jaj, de unalmas lett az F1" kártyát. Spórolás egyébként most is volt, de mivel a gumik között nem volt a vártaknak megfelelően nagy különbség, és a pálya is kedvez az agresszív, előzés-centrikus vezetési stílusnak, meglepően eseménydús futamot követhettünk figyelemmel.

Volt egy csomó kerék a kerék elleni csata, Gutierrez megborult, a Force Indiák párban szántották végig a mezőnyt, sőt, még olyan három perc is akadt, amikor az élen volt kiélezett a harc, Hamilton és Rosberg oda-vissza előzgették egymást.

Egyvalami nem volt, jó Ferrari. 

Megint nem, pedig lassan Dunát lehetne rekeszteni az olaszok fogadkozásaival. Lassan ott tartanak, mint a Liverpool (vagy Magyarországon az Újpest): tudjátok, akik mindig majd jövőre, de akkor aztán már igazán. A vége persze általában egy jókora pofára esés, de míg el nem indul a szezon, rendszerint minden szurkoló elhiszi nekik, hogy most már tényleg, összeszorított fogakkal, izzadságszagúan, de akkor is. Nyerünk.

Hát, kedves Ferrari-drukkerek, el kell keserítselek benneteket.

Idén sem fogtok nyerni.

És ezt már a vezetőitek is pontosan tudják. Montezemolo elnök úr a héten valóságos hisztikörutat rendezett: baja volt mindennel, az új szabályokkal, a motorok hangjával, az autók kinézetével, a spórolással, Bernie Ecclestone fodrászával. Az egyszeri szurkoló meg persze mondta, hogy úgy-úgy, igaza van, de mennyire igaza van.

A baj csak az, hogy Montezemolo úrnak ugyenezekkel a szabályokkal az égvilágon semmi baja nem lenne, ha közben a Ferrari nyerne. Nem véletlenül mondta Toto Wolff, a Mercedes sportigazgatója, amikor megkérdezték a dologról, hogy lárifári, nem kell vele foglalkozni. Savanyú a szőlő.

A Ferrari legutóbb 2007-ben nyert vb-t (Räikkönennel, ordenáré nagy malac máknak hívják azóta is), úgyhogy gyakorlatilag a Schumacher-korszak óta várnak egy újabb sikeres időszakra. Közben volt két cím (2008, 2010) amit félkézzel már fogtak, és még egy, amikor év közben a Red Bull simán lenyomta őket a fejlesztési versenyben (2012), de összességében már jó ideje sikertelenek. A köztes időszakok meg többnyire arról szóltak, hogy a Ferrari elrontja a kerékcserét, rossz gumit választ, érthetetlen a taktikát húz, félrefejleszt, elront, peche van.

Maranello szépen lasan, de annál biztosabban a dilettantizmus fővárosa lett.

Megint, mert egyszer korábban, a kilencevenes évek elején-közepén már volt az. Aztán előbb jött Todt, majd a Schumacher-Brawn-Byrne csapat, és végül a szenvedések magjaiból kinőtt az F1 történetének legeredményesebb sikercsapata. Hogy erre most mennyi esély van, azt egészen pontosan meg lehet fogalmazni.

Nulla.

A Ferrari technikai csapata évek óta nem tudja felvenni a versenyt a cirkusz élmezőnyével. Adrian Newey öt éve minden reggelire őket fogyasztja el, de sem a 2009-es, sem az idei formula-váltást nem tudták a maguk javára fordítani. Rendszeresen lemaradnak a fejlesztési versenyben, az pedig, hogy egy időmérőn is használható autót rakjanak össze, nagyjából ezer éve várat magára. Ha nem lett volna egy már-már valószínűtéenül motivált Alonsójuk, akkor az elmúlt években is a vert mezőnyben köröztek volna (lásd Massa), de van az a pont, amikor már a csodálatos kpességű versenyző sem elég.

Az idei év kihívásaiból annyit értettek meg, hogy leigazolták Räikkönent. Igen, azt a Räikkönent, akiről egyszer már kiderült, hogy hosszú távon nem passzol a csapatba, és akiről mindenki tudja, hogy egy közepes autó vezetéséhez kb. annyira van kedve, mint Mezey Györgynek interjút adni. A technikai csapatot nem fejlesztették, az új autóra semmilyen innovatív alkatrész nem került fel, a motorjuk szintén nem a legjobb a mezőnyben.

Hozzák a középszert. A tökéletes középszert.

Vagy már azt sem. Mire befejezem, felpillantok, azt látom: Alonso 9., Räikkönen 10. Stefano Domenicali alatt rezeg a kispad.

Ugye, rezeg?