NB I szubjektív

Süketek párbeszéde - mi a baj a Videotonnal?

  • Göbölyös János
megosztom

Folytatódott az OTP Bank Liga 2013-14-es idénye. Összeállításunkban a 22. forduló mérkőzéseire tekintünk vissza, statisztikákkal, nyilatkozatokkal, értékelésekkel.

Gomes azt mondja, nem benne van a hiba. Akkor mi a baj a Videotonnal?

Baj-nok-csapat! Baj-nok-csapat! Vasárnap délután újra felharsant a rég nem hallott rigmus a Sóstói Stadionban. A Videoton ultrái három évet vártak arra, hogy megint aranyérmet ünnepelhessenek, tapssal jutalmazzák a pályáról levonuló játékosokat.

A fehérvári szurkolóknak volt azért részük azóta is örömben, a két évvel ezelőtti Szuperkupa-győzelem, majd az Európa Liga menetelés például feledhetetlen élményt jelentett számukra. Aztán beesett egy Ligakupa elsőség is, de az már nem villanyozta fel annyira a szürke jövőt vizionálókat. Merthogy az a fránya bajnoki cím sehogy sem akart összejönni. Az ezüstből már tele volt a padlás, a Podgorica elleni elő-elő-előselejtezőtől meg tele lett a szurkolók...feje. Ők azonban rendületlenül kitartottak, megbocsájtottak a csapatnak, bíztak az új edzőben, vakon hittek abban, hogy a portugál vonal nem görbül, újra lesz minek és kinek örülni. Érthető volt a várakozásuk, hiszen a montenegrói fekete csütörtök után azt hallották, hogy itthon mindent, de mindent meg kell nyerni. A pénz nem jelenthetett akadályt, a hazai átigazolási piacon nem volt ellenfele a Vidinek, külföldről is begyűjtött magának néhány jónak vélt portékát, a spanyolországi edzőtáborozások finanszírozása sem küldte padlóra a multik önzetlen támogatását élvező klubot. A játékoskeret minősége is az első helyre predesztinálta a csapatot, amelynek összértékét jelenleg 12.750.000 euróra taksálja az ez ügyben mérvadónak tekinthető transfermarkt.de internetes portál.

Aztán az erős nyárutót halványabb ősz követte, az akadozó játék ellenére eleinte simán tartotta magát a gárda a tabella élén, a szezon hajrájában azonban megtörtént a helycsere, a Ferencváros elleni hazai évzáró után pedig elszakadt a cérna. Kikezdték a trénert, akinek a népszerűsége ugyan hétről-hétre csökkent, de még így is átvehette a hatharom.com által alapított díjat, az NB I-es csapatok szavazatai alapján ugyanis ő lett az ,,Év edzője". Ez azonban akkor már senkit sem érdekelt Fehérváron, hiszen a bajnoki botladozást megelőzte a Magyar Kupa nyolcaddöntőjéből való, rúgott gól nélküli kiesés. Egy sansszal - ígérettel - kevesebb a minimum elvárásként megfogalmazott nemzetközi szereplésre...

Mit lehet ilyenkor tenni? - tették fel sokan a kérdést, ám ahelyett, hogy racionális, szakmailag megalapozott választ kaptak volna, érkezett egy üzenet, melynek címzettje a szurkolótábor volt, de az elnökség is érthetett belőle. Ehhez a projekthez én vagyok a legmegfelelőbb ember - valahogy így szólt a verdikt, aminek valóságtartalmában ugyan sokan kételkedtek, a döntéshelyzetben lévők azonban elhitték. De talán helyesebb úgy fogalmazni, adtak még egy (tavasznyi) esélyt a projektvezetőnek, bár azzal, hogy télen nagy ívben elkerülték az átigazolási piacot, jelezték, a szakmai stáb által szerkesztett kívánságműsor átmenetileg szünetel. A pénzcsap azért nem dugult el teljesen, a marbella-i kétszer két hetes téli táborozás költségétől nem omlott össze a klubkassza, az a néhány millió bőven belefért a büdzsébe. Megérte fizetni, hiszen jó hírek érkeztek Spanyolországból, a csapat remekül felkészült. Hogy mire, az eddig nem derült ki.

Az idei öt forduló mérlege egy győzelem, két döntetlen, két vereség, a második helynek lőttek, a harmadikra meg vagy öten ácsingóznak. Még sötétebb a fehérvári kép, ha tágítjuk a kört, a Videoton a legutóbbi tizenegy bajnoki mérkőzésén a megszerezhető harminchárom pontból mindössze tízet kapart össze. Vasárnap zsinórban a harmadik hazai találkozóján mondott csődöt a csapat, ennél rosszabb sorozatot tíz éve produkált, amikor egymás után négyszer szenvedett vereséget.

Volt azért ennek a lejtmenetnek egy felemelő, vissza-visszatérő momentuma. A nyeretlenségi széria közepette folyamatosan szólt a verkli, miszerint ,,Bajnokok leszünk!", aztán amikor ezt már csak az hitte el, aki mondta, következett a ,,bírózás", ha pedig ez sem hatott, jött egy kis matekozás - a számok ugyanis nem hazudnak...Nyolc forduló alatt ugye huszonnégy pontot lehet szerezni, a listavezető előnye meg ,,csak" tíz. Ezzel a pofonegyszerű számtanpéldával el is érkeztünk a mához. A szurkolót azonban nem lehet átverni, ő nem rejtik véka alá a véleményét, a különbség csupán annyi, hogy a hangosabbja szavakba, a visszafogottabbja molinókba csomagolja. A Videoton hívei nem azt kapták, amire vártak, amit ígértek nekik. És mégis...Végső elkeseredésükben is tudnak örülni.

Baj-nok-csapat! Baj-nok-csapat! Három év után újra felharsant a rigmus a Sóstói Stadionban. Aki csak hallotta, nem akart hinni a fülének. Aki nézte is a lefújás utáni spontán ünneplést, az láthatta, hogy a taps és az ütemes kiáltás az eddigi legnagyobb riválisnak, a győztes ellenfélnek szólt. Az üzenet egyértelmű, erősebb mindenféle transzparensnél. Akik megértették, már az öltözőben voltak. Aki nem, az nyilatkozott, többek között azt, hogy a sikertelenség nem az edző hibája...

Olyan ez az egész fehérvári történet, mint a süketek párbeszéde. Mi meg ott állunk (jel)tolmács nélkül, és várjuk a következő fordulót, hátha végre megmagyarázza valaki, mi a baj a Videotonnal.   

OTP Bank Liga 2013-2014
A 22. forduló eredményei
INFO  MEZŐKÖVESD-ZSÓRY-BUDAPEST HONVÉD FC 1-0 (1-0)
Mezőkövesd, 2500 néző. Vezette: Solymosi Péter (Berettyán Péter, Király Krisztián)
Mezőkövesd: Horváth T. - Hegedűs D. (Dobos , 72.), Szalai V., Gévay, Fótyik - Kiss M., Velicky, Bognár I. (Farkas B., 90.), Takács P. - Menougong (Melczer V., 68), Harsányi. Vezetőedző: Véber György. Cserepad: Szántai, Szilvási, Dobos, Melczer V., Balajti, Farkas B., Olasz. 
Honvéd: Kemenes – Ikenne-King, Baráth, Ignjatovics, Alcibiade - Zsivanovics (Daud, 54.), Vécsei, Job (Lovrics, 72.), Hidi, Holender (Lupoli, 62.) - Bonazzoli. Vezetőedző: Marco Rossi. Cserepad: Czuczi, Lovrics, Nagy G., Diarra, Mancini, Daud, Lupoli. 
Gólszerző: Menougong (27.)
Sárga lap: Takács P.  (8.), Fótyik (11.), Harsányi (68.), Velicky (73.), Dobos (77.), ill. Alcibiade (31.), Holender (56.), Bonazzoli (77.), Daud (90.)
Piros lap: Alcibiade (67., második sárga lap)
 
INFO  DIÓSGYŐRI VTK- PUSKÁS AKADÉMIA FC 2-3 (1-0) 
Diósgyőr, 4477 néző. Vezette: Németh Ádám (Takács Gábor, Varga Gábor) 
DVTK: Rajics – Vági, Debreceni, Kádár, Husics (Gohér, 74.)– Gosztonyi (Nikházi , 60.), Augusto (Barczi, 46.), Abdouraman, Elek Á., Bacsa - Grumics. Vezetőedző: Tomiszlav Szivics. Cserepad: Rados, Eperjesi, Gohér, Vadász, Nikházi, Egerszegi, Barczi. 
Puskás Akadémia: Hajdúch -  Lorentz, Vaszicsku, Szekeres A., Nagy Zs. (Guaru , 23.) - Gallardo (Szakály D. , 67.), Tóth II B., Lencse, Polonkai (Tóth B., 81.), Czvitkovics - Tischler. Vezetőedző: Benczés Miklós. Cserepad: Somodi, Guaru, Denkovics, Tóth B., Szakály D., Bertus, Orbán. 
Gólszerző: Gosztonyi (17., 11-esből), Gohér (80., 11-esből), ill. Tischler (66., 88.), Lencse (77., 11-esből)
Sárga lap: Debreceni (40.), ill. Nagy Zs. (6.), Tóth II B. (68.), Guaru (79.)
 
INFO  KAPOSVÁRI RÁKÓCZI-MVM PAKS 0-0 
Kaposvár, 2000 néző. Vezette: Fábián Mihály (Varga Zsolt, Márkus Tamás)
Kaposvár: Antal B. – Okuka, Lebbihi (Diallo, 71.), Mbemba, Mulemo - Murai (Jammeh, 55.), Coroian, Balázs B., Kovács O. (Florean , 37.), Firtulescu - Kink. Vezetőedző: Selymes Tibor. Cserepad: Rusák, Diallo, Florean, Dominics, Bőle, Thian, Jammeh.
Paks: Molnár P. – Heffler T., Fiola, Horváth G., Szabó J. – Bartha, Windecker, Tóth B., Kecskés (Bori , 60.), Délczeg (Könyves, 63.) - Simon A. (Báló, 84.). Vezetőedző: Csertői Aurél. Cserepad: Csernyánszki, Éger, Bori, Báló, Lázok, Könyves, Kiss T.
Sárga lap: Firtulescu (16.), Coroian (49.), Okuka (80.), Florean (90.), ill. Kecskés (19.), Délczeg (48.), Szabó J. (64.), Fiola (74.), Tóth B. (77.), Könyves (79.)
 
INFO  PÉCSI MFC-MATIAS-KECSKEMÉTI TE-PHOENIX MECANO 0-0 
Pécs, 2000 néző. Vezette: Vad II István (Tóth II Vencel, Becséri Gergely)
PMFC: Gőcze – Nagy J., Romics, Balogh B., Mohl - Márkvárt, Horváth A., Koller (Bailo , 79.), Kővári (Rácz, 89.), Szatmári - Wittrédi (Pölöskey P. , 61.). Vezetőedző: Lőrincz Emil. Cserepad: Helesfay., Lantos, Zsdrál, Bailo, Beke, Rácz, Pölöskey P.
KTE: Polekszics –  Póti, Karan, Varga R., Forró – Bebeto (Szécsi, 39.), Vukaszovics, Szavics (Nagy P., 63.), Eninful, Gréczi - Pavicsevics (Balázs Zs. , 46.).  Vezetőedző: Bekő Balázs. Cserepad: Németh V., Nagy P., Gyagya, Pekár, Szécsi, Balázs Zs., Simon A.  
Sárga lap: Nagy J. (89.), ill. Karan (30.), Eninful (62.), Balázs Zs. (90.)
 
INFO  FERENCVÁROS-LOMBARD PÁPA 4-0 (2-0) PROTIPP
Puskás Ferenc Stadion, 6122 néző. Vezette: Becséri Dániel (Viszokai László, Horváth Zoltán)
FTC: Dibusz – Besics (Jovanovics , 62.), Mateos, Pavlovics, Bönig – Somália, Gyömbér, Leonardo (Ugrai, 81.), Busai (Józsi , 62.), Holman - Böde. Vezetőedző: Thomas Doll. Cserepad: Jova, Hidvégi, Laczkó, Jovanovics, Józsi, Ugrai, Diallo.
Pápa: Szűcs L. – Nagy S., Struhár, Csizmadia, Présinger – Eszlátyi (Marics , 74.), Tóth G., Kulcsár K. (Arszics , 62.), Sekour (Király , 46.), Németh M. - Griffiths. Vezetőedző: Tóth Bálint. Cserepad: Horváth G., Nagy T., Jagodics, Arszics, Horváth R., Király, Marics.
Gólszerző: Leonardo (33., 11-esből), Böde (35.), Mateos (53., 11-esből), Somália (75.)
Sárga lap: Sekour (32.), Tóth G. (39.), Présinger  (52.), Griffiths  (65.), ill. Busai (41.), Besics (45.), Mateos (53.)
 
INFO  GYŐRI ETO FC-MTK BUDAPEST 3-0 (1-0) 
ETO Park, 3000 néző. Vezette: Farkas Ádám (Lémon Oszkár, Bozó Zoltán)
Győr: Kamenár – Svec, Lang, Lipták, Dinjar – Kalmár (Trajkovics, 75.), Kamber, Pátkai - Varga R. (Dudás, 67.), Rudolf, Strestík (Andrics, 66.). Vezetőedző: Horváth Ferenc. Cserepad: Pogacsics, Trajkovics, Mevoungou, Dudás, Had, Dudás, Burgos, Andrics.
MTK: Hegedüs L. – Nagy T., Vukmir, Kálnoki-Kis, Kelemen – Vass Á. (Batik , 42.), Pölöskei Zs., Kanta J. - Horváth Zs. (Eppel , 80.), Torghelle, Ladányi (Vass , 68.). Vezetőedző: Garami József. Cserepad: Groppioni, Tóth F., Vass P., Batik, Hajdú Á., Frank, Eppel.
Gólszerző: Rudolf (12.), Lipták (67.)
Sárga lap: Strestík (16.), Kamber  (53.), Varga R. (56.), Trajkovics (56.), Pátkai (61.), Lang (74.), Dinjar (85.), ill. Kanta J. (34.), Vass Á. (41.), Torghelle (57.), Nagy T. (86.)
 
INFO  VIDEOTON FC-DEBRECENI VSC-TEVA 1-2 (1-2)

Szusza Ferenc Stadion, 5232 néző. Vezette: Iványi Zoltán (Albert István, Buzás Balázs) 

Videoton: Calatayud – Szolnoki, Caneira, Juhász, Stopira – Álvarez (Oliveira , 69.), Haraszti (Gyurcsó, 71.), Kovács I., Sándor Gy., Nildo (Zé Luis, 46.) – Nikolics N. Vezetőedző: José Gomes. Cserepad: Tujvel, Mamadu, Vinícius, Oliviera, Zé Luis, Gyurcsó, Vítor Gomes.   
DVSC: Novakovics – Lázár P., Máté P., Morozov (Brkovics, 53.), Korhut – Vadnai, Mihelic (Bódi , 68.), Zsidai, Szakály P. - Kulcsár T. (Tisza, 83.), Sidibe. Vezetőedző: Kondás Elemér. Cserepad: Verpecz, Brkovics, Spitzmüller, Tisza, Bódi, Seydi, Volas. 
Gólszerző: Nikolics N. (15.), ill. Caneira (26., öngól), Máté P. (36.) 
Sárga lap: Szolnoki (22.), ill. Morozov (6.), Vadnai (14.), Lázár P. (32.), Zsidai (40.), Szakály P. (91.), Máté P. (93.)
 
INFO  SZOMBATHELYI HALADÁS-ÚJPEST FC 1-0 (1-0)
Szombathely, 3720 néző. Vezette: Andó-Szabó Sándor (Erős Gábor, Ring György)
Haladás: Rózsa – Fehér Z., Guzmics, Tóth P., Bosnjak –  Nagy I G., Simon Á., Radó (Medgyes, 90.), Iszlai, Szakály A. - Hrepka (Németh M. , 60.). Vezetőedző: Artner Tamás. Cserepad: Gyűrű, Gyurján, Zsirai, Németh M., Halmai, Medgyes. 
Újpest: Dmitrovics – Nagy J., Heris, Juanan, Ngawa (Tshibuabua, 53.) – Suljics, Vasziljevics, Kosovics (Simon K. , 54.), Szankovics, Balogh B. - Zamostny (Proesmans, 61.). Vezetőedző: Nebojsa Vignjevics. Cserepad: Balajcza, Litauszki, Sagna, Proesmans, Lázár B., Simon K., Tshibuabua.
Gólszerző: Radó (45.)
Sárga lap: Iszlai (27.), Németh M. (63.), Nagy I G. (89.), ill. Juanan (82.), Heris (87.), Suljics (87.) 
 
 
 
OTP Bank Liga 2013-2014
Mesteri mondatok
A szakmai értékelésekbe olykor becsúsznak meglepő, elgondolkodtató, megmosolyogtató kijelentések is, ezekből szemezgettünk.
Véber György (Mezőkövesd): ,,A mai mérkőzésen rúgtunk egy gólt, nem "bottal", hanem egy szenzációs egyéni felismerést követően. Bognár Istvánnak ilyen kvalitásai vannak, ezt várom tőle, de ezt néha jól elrejti. Most zseniális dolgot művelt, jövök neki egy üveg pezsgővel, az ilyen helyzetekből szerzett góloknál megígértem, hogy mindig hozok egy jóféle pezsgőt". 
Marco Rossi (Bp. Honvéd): ,,Nem kellett volna kikapnunk ezen a mérkőzésen, ezért mérges vagyok...Ha egész éjszaka játszunk, akkor sem rúgtunk volna gólt" 
Csertői Aurél (Paks): ,,Nem tudom, hogy miért küldtek el a kispadtól, mert nem mondtam semmi sértőt a tartalék bírónak, a játékvezetőhöz pedig hozzá sem szóltam. A bíró úgy rohant felém, mintha gyerekgyilkos lennék! Mit csináljak? Üljek ott, mint a tök? Biztattam a csapatomat, próbáltam segíteni, és biztos, hogy nem sértettem meg a játékvezetőt".
Lőrincz Emil (Pécs): ,,A másodikban is mentünk előre, de inkább a küzdelem dominált. Ennek ellenére szereztünk egy gólt, amit vissza is néztem. Több ilyen szitu is volt, itt eljátszotta a nagyhalált a vendégkapus, a játékvezető azonban így döntött, van ilyen". 
Bekő Balázs (KTE): ,,Harminc percig kilátástalanul néztünk ki, nem jó szerkezetben, rossz felfogásban játszottunk". 
Thomas Doll (Ferencváros): ,,Nagyon sajnálom a kapott sárga lapokat. Főleg David Mateosét, aki gólörömével nem tiszteletlen akart lenni, csupán várandós feleségének üzent. Sosem láttam még olyat, hogy ezért valaki sárga lapot kap". 
Tóth Bálint (Lombard Pápa): ,,Vannak, akik megijednek és háttal mennek ki a pályára, a magyar fiatalokat érdemes összevetni a külföldi fiatalokkal, a gondolkodásban, mentalitásban hatalmas a különbség...A magyar játékosok nem veszik fel, ha az edző megdöglik, kirúgják...A magyar játékosok mentalitása borzalmas. Olyan a társadalom, hogy ilyen emberek nőnek fel. Az utánpótlásról nem is beszélve...Az öltözőben azt mondják, hogy ez a hatvannégy éves öreg szatyor ne dumáljon. Köszönöm, egy élmény volt".
José Gomes (Videoton): ,,Úgy gondolom, a mostani sikertelenségünk nem edző kérdése. Nem azzal van a probléma, hogy hogyan készül fel a csapat, hogy milyenek az edzések, vagy kik lépnek pályára...Sosem adom fel! Az én vezetésemmel ugyanez a keret ősszel a klub történetének legsikeresebb bajnoki rajtját vette...Amennyiben nem nyerjük meg a bajnokságot, akkor egy siker nélküli idénynek fogom tekinteni ezt a szezont. De nyolc forduló még hátra van, nehéz a helyzetünk, de nem adom fel".
Nebojsa Vignjevics (Újpest): ,,Nagyon jó mérkőzés volt olyan szempontból, hogy megtanulhattak a játékosaim olyan dolgokat, amiket én nem tudok elmagyarázni".  
Forrás: MTVA, Sport TV, csakfoci.hu, nso.hu, ulloi129.hu, fradi.hu
OTP Bank Liga 2013-2014
A góllövőlista állása
14 gólos: LENCSE LÁSZLÓ (Puskás Akadémia), NIKOLICS NEMANJA (Videoton)
13 gólos: Simon Attila (Paks)
12 gólos: Radó András (Haladás), Koller Krisztián (Pécs)
10 gólos: Böde Dániel (Ferencváros)
8 gólos: Dalibor Volas (Debrecen), Tischler Patrik (Puskás Akadémia)
7 gólos: Szakály Péter (Debrecen), Bacsa Patrik (Diósgyőr), Ayub Daud (Honvéd), Georges Griffiths (Pápa), Simon Krisztián (Újpest)
6 gólos: Ibrahima Sidibe (Debrecen), Futács Márkó (Diósgyőr), Halmosi Péter (Haladás), Kanta József (MTK)
5 gólos: Kulcsár Tamás (Debrecen), Nemanja Andrics (Győr), Harsányi Zoltán (Mezőkövesd), George Menougong (Mezőkövesd), Kabát Péter (Újpest)
4 gólos: Selim Bouadla (Debrecen), Nikházi Márk (Diósgyőr), Julian Jenner (Ferencváros), Somália (Ferencváros), Pátkai Máté (Győr), Leandro Martínez (Győr), Rudolf Gergely (Győr), Fehér Zoltán (Haladás), Vécsei Bálint (Honvéd), Melczer Vilmos (Mezőkövesd), Pölöskei Zsolt (MTK), Lazar Arszics (Pápa), Kenesei Krisztián (Pápa), Dusan Vasziljevics (Újpest), Lázár Bence (Újpest), Bavon Tshibuabua (Újpest), Zé Luis (Videoton), Kleinheisler László (Videoton)
3 gólos: Bódi Ádám (Debrecen), Gosztonyi András (Diósgyőr), Holman Dávid (Ferencváros), Ulysse Diallo (Ferencváros), Varga Roland (Győr), Lipták Zoltán (Győr), Vernes Richárd (Honvéd), Hidi Patrik (Honvéd), Ivan Lovrics (Honvéd), Filip Holender (Honvéd), Adrian Markus (Kaposvár), Waltner Róbert (Kaposvár), Thian Khaly Iyane (Kaposvár), Tarmo Kink (Kaposvár, Győr), Vladan Szavics (Kecskemét), Gréczi Gábor (Kecskemét), Balajti Ádám (Mezőkövesd), Bartha László (Paks), Orosz Márk (Pápa), Miroszlav Grumics (Pécs), Mohl Dávid (Pécs), Pölöskey Péter (Pécs), Szatmári Lóránd (Pécs), Jarmo Ahjupera (Újpest), Gyurcsó Ádám (Videoton), Arturo Álvarez (Videoton).
2 gólos: Korhut Mihály (Debrecen), Zsidai László (Debrecen), Tisza Tibor (Debrecen, Diósgyőr), Máté Péter (Debrecen), Barczi Dávid (Diósgyőr), Mohamadou Abdouraman (Diósgyőr), Zoran Kosztics (Diósgyőr), Gohér Gergő (Diósgyőr), Gyömbér Gábor (Ferencváros), Leonardo (Ferencváros), Nikola Trajkovics (Győr), Rafe Wolfe (Győr), Németh Márió (Haladás), Ugrai Roland (Haladás), Edixon Perea (Honvéd), Borisz Zsivanovics (Honvéd), Alekszandar  Ignjatovics (Honvéd), Iulian Petrache (Kaposvár), Balázs Benjámin (Kaposvár), Rajczi Péter (Kecskemét), Forró Gyula (Kecskemét), Leo (Kecskemét), Balázs Zsolt (Kecskemét), Szalai Vilmos (Mezőkövesd), Bese Barnabás (MTK), Varga Szabolcs (MTK), Torghelle Sándor (MTK, Videoton), Könyves Norbert (Paks), César Quintero (Pápa), Frőhlich Roland (Pécs), Danijel Romics (Pécs), Kővári Róbert (Pécs), Filip Sztaniszavljevics (Újpest), Litauszki Róbert (Újpest), Juhász Roland (Videoton), Paulo Vinícius (Videoton), Haraszti Zsolt (Videoton, Puskás Akadémia), Nildo Petrolina (Videoton)
1 gólos: Ferenczi János (Debrecen), Horváth Zoltán (Debrecen), Dombi Tibor (Debrecen), Dusan Brkovics (Debrecen), Ludánszki Bence (Debrecen), Senad Husic (Diósgyőr), William Alves (Diósgyőr), Kádár Tamás (Diósgyőr), Augusto Batioja (Diósgyőr), Elek Ákos (Diósgyőr), Jack Tuijp (Ferencváros), Arsenio Valpoort (Ferencváros), Józsi György (Ferencváros), Busai Attila (Ferencváros), David Mateos (Ferencváros), Lázok János (Győr), Völgyi Dániel (Győr), Djordje Kamber (Győr), Koltai Tamás (Győr), Rok Kronaveter (Győr), Marek Strestík (Győr), Kalmár Zsolt (Győr), Nagy I Gábor (Haladás), Gyurján Bence (Haladás), Raffaele Alcibiade (Honvéd), Nagy Gergő (Honvéd), Prosser Dániel (Honvéd), Bojan Vrucina (Kaposvár), Stjepan Babic (Kaposvár), Borisz Bulajics (Kecskemét), Sidoine Oussou (Kecskemét), Mogyorósi József (Kecskemét), Koszó Balázs (Kecskemét), Nagy Patrik (Kecskemét), Gyagya Attila (Kecskemét), Póti Krisztián (Kecskemét), Marko Vukaszovics (Kecskemét), Barry Pato (Kecskemét), Bebeto (Kecskemét), Varga Róbert (Kecskemét), Bognár István (Mezőkövesd), Olasz Dénes (Mezőkövesd), Petneházi Márk (Mezőkövesd), Linas Pilibaitis (Mezőkövesd), Ladányi Tibor (MTK), Fejes András (MTK), Batik Bence (MTK), Eppel Márton (MTK), Horváth Zsolt (MTK), Báló Tamás (Paks), Kovács Gábor (Paks), Windecker József (Paks), Nagy Olivér (Paks), Heffler Tibor (Paks), Délczeg Gergely (Paks), Eszlátyi István (Pápa), Présinger Ádám (Pápa), Csizmadia Csaba (Pápa), Goran Marics (Pápa), Eke Uzoma (Pécs), Márkvárt Dávid (Pécs), Fodor Ferenc (Pécs), Vaszicsku Gergő (Puskás Akadémia), Czvitkovics Péter (Puskás Akadémia), Uros Nikolics (Puskás Akadémia), Francisco Gallardo (Puskás Akadémia), Margitics Andor (Puskás Akadémia), Szekeres Adrián (Puskás Akadémia), Tóth II Balázs (Videoton, Puskás Akadémia), Juanan González (Újpest), Loic Nego (Újpest), Nebojsa Kosovics (Újpest), Balogh Balázs (Újpest), Sándor György (Videoton), Kovács István (Videoton), Vítor Gomes (Videoton)
Öngól: Ramajo Mateos (Ferencváros), Jánvári Gábor (Kaposvár), Stjepan Babics (Kaposvár), Kovács Olivér (Kaposvár), Marko Vukaszovics (Kecskemét), Fotyik Dominik (Mezőkövesd), Kálnoki Kis Dávid (MTK), Szabó János (Paks), Nagy Tamás (Pápa), Jaszmin Mecsinovics (Pápa), Peter Struhar (Pápa), Vaszicsku Gergő (Puskás Akadémia), Juanan González (Újpest), 2 Marco Caneira (Videoton)
144894
2014-04-04;212
2014-04-05;212
2014-04-07;212

 

megosztom