Malajziai Nagydíj

Megint Hamilton nyerte az időmérőt, de már Vettel is a kertek alatt

  • PKJ

Az eső miatt kaotikusra sikerült a malajziai F1-es időmérő, de a Mercedest és Lewis Hamiltont ez sem tudta megállítani. Rosberget megint megverte egy Red Bull, de ezúttal már Vettel volt a tettes.

Bejött, amit beharangozónkban tippeltünk, tényleg esett az eső a Malajziai Nagydíj időmérő edzésén. A versenyigazgatóság nem is merte megkockáztatni, hogy időben elengedjék a pilótákat gyors körre, inkább megvárták, míg teljesen eláll az eső, így cirka 50 percet csúszott a kezdés. 

Aztán 5 perc múlva megint rákezdett.

Innentől aztán állandósultak a kaotikus állapotok, kétszer is piros zászlóval kellett megszakítani az edzést. Előbb Ericcson csapta falnak a Caterhamet, majd Alonso és Kvjat akadt össze az egyik kanyarban. A Q1 végén a papírforma négyes (2 Caterham, 2 Marussia) mellett a sauberes Sutil, és a lotusos Maldonado búcsúzott.

A Q2-ben is maradtak a kaotikus állapotok, de már itt látszott, hogy a Mercedeseket nagyon nehéz lesz megverni. Jól ment viszont a két Red Bull, és a két Ferrari, a vártán viszont jóval szürkébbek voltak a Williamsek. A leintéskor aztán megint nem volt nagy meglepetés, az utolsó 10 percre a Mercedesek, a Red Bullok, a Ferrarik, a McLarenek, valamint Hülkenberg és Vergne jutott be.

Itt aztán már nem volt pardon, Lewis Hamilton egyből egy pokolian gyors körrel nyitott, és bár Vettel így is meg tudta közelíteni a végére, tulajdonképpem simán lett övé a pole. Az idénynyitót megnyerő Rosberg megint a harmadik helyről indulhat, a legjobb Ferrari Alonsó, ő a negyedik lett.

Mögöttük Ricciardo és a csapattársától megint viszonylag nagy hátrányt beszedő Räikkönen következik. A hetedik Hülkenberg lett, a legjobb tíz pilóta mezőnyét Magnussen, Vergne és Button zárja.

Hamilton elsőségével pályafutása 33. pole pozícióját szerezte meg, ezzel az örökranglistán utolérte a legendás Jim Clarkot. Már csak Vettel, Senna, és Michael Schumacher van előtte a rekordok könyvében.

A Malajziai Nagydíjat vasárnap magyar idő szerint 10 órától rendezik.

Malajziai Nagydíj, Szepang
időmérő edzés, végeredmény
1. Lewis Hamilton Mercedes 1m59.431s
2. Sebastian Vettel Red Bull-Renault 1m59.486s +0.055s
3. Nico Rosberg Mercedes 2m00.050s +0.619s
4. Fernando Alonso Ferrari 2m00.175s +0.744s
5. Daniel Ricciardo Red Bull-Renault 2m00.541s +1.110s
6. Kimi Raikkonen Ferrari 2m01.218s +1.787s
7. Nico Hulkenberg Force India-Mercedes 2m01.712s +2.281s
8. Kevin Magnussen McLaren-Mercedes 2m02.213s +2.782s
9. Jean-Eric Vergne Toro Rosso-Renault 2m03.078s +3.647s
10. Jenson Button McLaren-Mercedes 2m04.053s +4.622s
11. Daniil Kvyat Toro Rosso-Renault 2m02.351s +3.310s
12. Esteban Gutierrez Sauber-Ferrari 2m02.369s +3.328s
13. Felipe Massa Williams-Mercedes 2m02.460s +3.419s
14. Sergio Perez Force India-Mercedes 2m02.511s +3.470s
15. Valtteri Bottas Williams-Mercedes 2m02.756s +3.715s
16. Romain Grosjean Lotus-Renault 2m02.885s +3.844s
17. Pastor Maldonado Lotus-Renault 2m02.074s +4.891s
18. Adrian Sutil Sauber-Ferrari 2m02.131s +4.948s
19. Jules Bianchi Marussia-Ferrari 2m02.702s +5.519s
20. Kamui Kobayashi Caterham-Renault 2m03.595s +6.412s
21. Max Chilton Marussia-Ferrari 2m04.388s +7.205s
22. Marcus Ericsson Caterham-Renault 2m04.407s +7.224s