Átigazolás

Az Inter elnöke Dzekóval, Torresszel és Sagnával tervezi a következő szezont

Az Inter elnöke, Erick Thohir lát arra esélyt, hogy Fernando Torres, Edin Dzeko és Bacary Sagna is csatlakozik a csapathoz a nyáron.

Dzeko vagy Torres megy az Interbe? Vagy mindkettő?

A tavaly októberben színre lépett indonéz üzletember nagy terveket szöveget, az első vonalba tartozó sztárokkal erősítene a nyáron. Ha megvizsgáljuk, van realitása Torres, Dzeko és Sagna megszerzésének. A spanyol csatár hol jobban, hol rosszabbul játszik a Chelsea-ben, de megközelíteni, netalántán felülmúlni tartósan nem tudja a Liverpoolban mutatott formáját. 2011 telén 58.5 millió euróért vette meg a londoni együttes a Vörösöktől, most 19 millióra taksálja értékét az átigazolásokkal foglalkozó transfermarkt.de. Torres öt napja töltötte be a 30. életévét, fiatalabb már nem lesz, a Chelsea örülhet, ha 20 millióért el tudja passzolni a nyáron. Azért a kék-feketéken kívül lesz jelentkező a "Kölyökre", aki szívesen hazatérne az Atlético Madridhoz, de túl sokat a Matracosok sem szánnának rá.

A 28 éves Dzeko szintén keresett portéka lesz a nyári transzferpiacon, a bosnyák csatár megunta, hogy többnyire csak akkor kap főszerepet a Manchester Cityben, ha Sergio Agüero vagy Álvaro Negredo sérült. Viszont olyan klubhoz szeretne csatlakozni, amelyik megadja neki manchesteri fizetését, azaz a heti 130 ezer fontot. Dzekóval pótolná Robert Lewandowskit a Dortmund, télen a Tottenhammel és az Arsenallal boronálták össze a csatárt. A bosnyák szerződése 2015-ig szól a Cityvel, azaz a nyáron jó tárgyalási pozícióban lesz. 24 millió euróra értékeli a szakportál, de hamarosan (2015-ben) lejáró szerződésű labdarúgóként 18 millió euró körüli összegért kelhet el. Torresnél jóval gólerősebb, másodhegedűsként is 18 gólnál tart minden sorozatban.

Piero Ausilio, az Inter általános igazgatója nemrég célzott arra, hogy Torres és Dzeko bérigénye bonyolulttá teszi megszerzésüket, de Thohir optimista. "Készen állunk arra, hogy egy nagy értékű csatárt vagy középpályást igazoljunk. Hallottam, hogy Torrest, Moratát és Dzekót emlegetik. Lehetséges, hogy az egyikük megérkezik hozzánk a nyáron" - nyilatkozta az elnök-tulajdonos a La Gazzetta Dello Sportnak. Álvaro Morata sztenderd cserejátékos a Real Madridnál, a nyáron muszáj lenne váltania fejlődésének érdekében.

Bacary Sagna válogathat az ajánlatok között, szerződése a szezon végén lejár az Arsenalnál, bár pár hete kijelentette, maradni akar az Ágyúsoknál. "Tetszik nekünk Sagna játéka, de a jövője csak rajta áll" - mondta erről Thohir.

A lap felvetette Samuel Eto'o visszatérését a San Siróba. A kameruni csatár 2009 és 2011 között erősítette a Nerazzurrit, mindent megnyert a csapattal. "Szükségünk van egy csatárra, aki nem túl fiatal és nem túl öreg" - mondta viccesen Thohir, az Eto'o életkorárával kapcsolatos hírekre utalva.

Egy erősítés már nyilvános, a Manchester United 32 éves szerb belső védője, Nemanja Vidics a következő szezontól az Interben folytatja karrierjét. A kék-feketék ősszel sem térnek vissza - zsinórban a harmadik évben - a Bajnokok Ligájába, de az Európa Liga-szereplést jó eséllyel kiharcolhatják. Jelenleg a hatodik helyen állnak a tabellán, a Serie A-ban a negyedik és ötödik pozíció kvalifikál a második számú európai kupasorozatba, ám mivel az előkelőbb helyezésű Napoli és Fiorentina vívja az Olasz Kupa döntőjét, a hatodik hely is EL-t érhet.

[1536819] 2014-03-27 20:45:00 Inter - Udinesex;