Arsenal

Özil lemarad a csúcsrangadókról

A Bayern München elleni Bajnokok Ligája nyolcaddöntő szünetében le kellett cserélni Mesut Özilt, akinek három hetet kell majd kihagynia, így lemarad a Tottenham és a Chelsea elleni bajnokikról is.

A hírt az Arsenal menedzsere, Arséne Wenger erősítette meg, aki elmondta, a német válogatott középpályásnak a térdével van problémája, és várhatóan heteket kell pihenéssel töltenie.

"Minimum három, de maximum hat, szóval mondjuk, hogy négy hét kihagyás vár rá" - mondta újságíróknak a francia szakvezető. "Nagy érvágás Özil kiesése, de biztos vagyok benne, hogy nélküle is megálljuk a helyünket. Nagyon sok jó játékos van a csapatunkban" - tette hozzá Wenger.

Az utóbbi pár hétben a sajtó mellett a szurkolók is "megtalálták" a Real Madridtól szerződtetett játékmestert, aki az Everton elleni FA-kupa negyeddöntőben góllal vette ki a részét a továbbjutásból, ám a Bayern elleni találkozón ismét árnyéka volt önmagának. Mentségére legyen mondva, ezek szerint térdsérülése is akadályozta a játékban.

Özil kiválásával újabb középpályás dőlt ki az Ágyúsok soraiból, igaz talán ez az a poszt, ahol a legjobban állnak a londoniak. Jó hír a drukkerek számára, hogy a januárban szerződtetett, de nyomban az első edzésen megsérülő svéd válogatott Kim Källström felépült sérüléséből, és Wenger elmondása szerint nevezni is fogja őt a vasárnapi mérkőzésre.

Ezen a hétvégén rendkívül fontos találkozó vár az Arsenalra, amely az észak-londoni derbi keretein belül a Tottenham vendége lesz. A Spurs jelen állás szerint ötödik helyen áll a bajnokságban, hátránya az Arsenalhoz képest hat egység, így ha Tim Sherwood legénysége legyőzi riválisát, ismét szorossá teheti a BL-selejtezőért folytatott harcot. A statisztika mindenesetre a Tottenham mellett szól, hiszen az Arsenal 2007-ben tudott utoljára nyerni a White Harte Lane-en, ennek ellenére a bukmékerek szerint a vendégek a favoritok.

[1475026] 2014-03-16 17:00:00 Tottenham Hotspur - Arsenalx;
144788