La Liga

Nagy kínok árán szerzett pontot a Real az Atlético ellen

Kőkemény mérkőzésen megosztozott a pontokon az Atlético Madrid és a Real Madrid a Primera División 26. fordulójának rangadóján.

Könnyed gálának indult a meccs a Real Madrid részéről, hiszen a harmadik percben az első szögletet kicsiben játszotta meg a Real, végül Di María adta be a labdát a jobb oldalról, Benzema ellépett a védőktől, és bepasszolta. 0-1

Ez kissé el is kényelmesíthette a vendégeket, akik a két csapat egymás elleni kupameccseit nemrég kettős győzelemmel abszolválták. De inkább az Atlético bemelegedése okozta, hogy az első negyedóra, húsz perc után változott a meccs képe. Addig mindkét csapat lendületesen vágtatott át a középpályán, és csak a tizenhatosoknál tudták egymást megállítani, onnantól viszont keményebbé váltak a hazaiak a pálya középső harmadában. Modric, Xabi Alonso és Di María sem osztogathatott kényelmesen, többnyire a labdakihozatalt sem hagyták Gabiék a vendégeknek.

Egy pontot otthon tartott az Atlético - Fotó: AFP

Őszintén szólva túlmentek a Matracosok az elfogadható keménység határain, de a játékvezető nem tudta megfelelő mederben tartani a meccset. Elnézett egy egyértelmű tizenegyest a Real tizenhatosán belül, ugyanakkor az Atlético játékosait csak látványos mutogatással próbálta fegyelmezni. Utóbbi tehát egy kissé megkönnyítette Simeone csapatának dolgát, amely fokozatosan beszorította az ellenfelet, és egyenlített is. A 28. percben Arda Turan keresztbe vezette a Real védelme előtt a labdát, nem lőtt, hanem visszafordult a jobb oldal felé, az egyedül maradt Kokéhoz passzolt, aki kilőtte a jobb alsót. 1-1

Ettől még nem változott meg a játék menete, továbbra is a piros-fehér-kékek irányítottak, majd az első félidő hajrájában a vezetést is átvették. Egy szabadrúgást Koke Gabi elé gurított, aki távolról lőtt, senki nem lépett ki rá, Diego López előtt pedig épp hárman álltak vonalban, így nem látott semmit. Nem talált sarkot a labda, de így nem sok esélye volt a kapusnak. 2-1

A második játékrésznek a Real egyenlítési próbálkozásairól kellett volna szólnia, de sokáig nem ez volt a helyzet. Ancelotti nem reagált cserékkel a meccs történéseire, Coentrao és Arbeloa defenzívek voltak a védelem két szélén, így a középpályások továbbra sem kaptak segítséget, Ronaldóék pedig legfeljebb csak álmodozhattak arról, hogy labdát kapnak. Ívelgetéssel próbálkozott a Real, hasztalanul.

A Királyi Gárda olasz mestere végül a meccs utolsó harmadában lépett, a hátvédsor két szélére Marcelót és Carvajalt, a középpályára pedig a nyomással megbirkózni nem tudó Di María helyett Iscót küldte. Főleg Carvajalnak - no meg az Atlético-játékosok fáradtságának - köszönhetően veszélyesebb lett a Real, a jobbhátvéd első beadásából Ronaldo máris veszélyesen fejelhetett. Végül az egyenlítés is a bekknek volt köszönhető, a 82. percben a tizenhatos jobb oldalánál labdát szerzett, a beadását Gabi nem tudta tisztázni, Ronaldo pedig bevágta. 2-2

A hajrá már a vendégekről szólt, nekik voltak helyzeteik, de az hazaiak védelme nagyot küzdött. Végül az utolsó percekben már Ancelotti is megelégedni látszott a döntetlennel, így nem is változott az eredmény. A hatharom.com PROTIPPJE ezzel nem jött be, tippmesterünk ugyanis vendégsikert várt, de a tétünk felét így is visszakaptuk. A Real Madrid marad a tabella élén, de a Barcelona egy pontra megközelítheti, ha legyőzi az Almeríát.

[1506066] 2014-03-02 17:00:00 Atlético Madrid - Real Madridx;
[1506066] 2014-03-02 17:00:00 Atlético Madrid - Real Madridx 
Élő közvetítés: Atletico-Real 2014_03_02x