Ligakupa

Doll szerint lesznek még jobbak is

Döntetlennel záródott Thomas Doll első hivatalos tétmérkőzése a Ferencváros élén, a zöld-fehérek a Ligakupa nyolcaddöntőjének odavágóján gól nélküli döntetlent ért el a Haladás otthonában.

"Nagy tiszteletet érdemel mindkét csapat, hogy ezen a nehéz talajon így tudott játszani - fogalmazott Doll a fradi.hu-nak. "Nem voltak olyan szép, trükkös támadásvezetések, amelyek egy ennél kedvezőbb talajon megvalósulhattak volna, mindkét csapatnak az volt a célja, hogy ne kerüljön hátrányba. A Haladásnak az első félidőben több helyzete volt, mint nekünk. Volt olyan szituáció is, amikor ziccerben léphettek ki, de Dibusz Dénes hatalmasat védett. A második félidőben már támadóbb szellemben futballoztunk, de az biztos, hogy leszünk még ennél jobbak is. Azt szerettem volna látni, hogy a védekezésünkben minél kevesebb hibát követünk el. Ezen nagyon sokat dolgoztunk a télen, mivel kontratámadásból nagyon sok gólt kaptunk korábban. A passzjátékra nagyon nagy hangsúlyt fektetünk a jövőben is. Reméljük, hogy Leonardo és Holman Dávid visszatérésével bővülni fognak a lehetőségeink a támadásvezetést illetően." - mondta a német tréner.

Haladás-FTC 0-0
Ligakupa, nyolcaddöntő, 1.mérkőzés
Haladás: Rózsa - Schimmer, Dvorschák, Guzmics, Bosnjak - Nagy G., Szakály A. (Németh M., 46.), Fehér, Iszlai (Gyurján, 69.) - Radó, Hrepka (Medgyes, 90.)
FTC: Dibusz - Besic (Leonardo, 81.), Mateos, Pavlovic, Bönig - Gyömbér, Cukic (Ionescu, 85.) - Jenner (Somalia, 65.), Busai, Jovanovic - Böde
Sárga: Besic (11.), Bönig (24.), Iszlai (33.), Nagy G. (45.), Pavlovic (56.), Cukic (70.), Fehér (88.)

 

 

 






A hétvégén újabb zöld-fehér rangadó vár a Ferencvárosra, hiszen az OTP Bank Liga tavaszi nyitófordulójában a bajnoki címvédő Győri ETO látogat a fővárosba.

[1609872] 2014-03-02 16:30:00 Ferencváros - Győrx;