Bundesliga

A hetedik lett Bert van Marwijk veszte

A Hamburg szombaton sorozatban hetedik vereségét szenvedte el a Bundesligában. A vezetők léptek, menesztették a szeptemberben kinevezett Bert van Marwijkot.

Elfogyott a türelem Hamburgban - Fotó: AFP

Az Elba-parti együttes borzalmas szezont fut, 21 forduló alatt mindössze négyszer tudott nyerni.  Thorsten Finket szeptember közepén, az ötödik fordulóban a Dortmundtól elszenvedett 6-2-es vereség után kirúgták, van Marwijk két héttel később ült le a kispadra. Eleinte úgy tűnt, a holland válogatottal világbajnoki ezüstérmes edző életet tud lehelni a HSV-be, első négy meccsén kétszer győzött és kétszer ikszelt a csapat, de azután ismét megindult lefelé a lejtőn. Október 27. óta mindössze egyszer hagyta el a Hamburg győztesen a pályát, egy döntetlen mellett kilencszer kikapott.

Szombaton az újonc Eintracht Braunschweig otthonában zsinórban hetedszer kapott ki, ami negatív klubrekord, ha idevesszük a Német Kupát is, nyolcadszor, bár ott "legalább" a mindenki számára nehezen verhető Bayern Münchentől.

A Hamburg az egyetlen együttes, amely 1963-as indulásától kezdve végig tagja volt a Bundesliga mezőnyének, ez a "széria" most veszélybe került. A HSV a 17. helyen áll a tabellán.

A német sajtó a hét elején Felix Magath-ot tartotta a legesélyesebbnek arra, hogy leüljön a hamburgiak kispadjára, ám a szigorú mester közben elfogadta a Premier League-ben szintén a kiesés ellen harcoló Fuham ajánlatát.

[1479181] 2014-02-15 15:30:00 Braunschweig - Hamburgx;