Férfi kézilabda Eb

Így még nem örültünk döntetlennek, irány a középdöntő

Az előzetes várakozásoknak megfelelően óriási küzdelmet hozott a férfi kézilabda Európa-bajnokság utolsó csoportmérkőzése a magyar válogatott számára, amely végül 26-26-os döntetlent ért el Norvégia ellen, és kiharcolta a továbbjutást a középdöntőbe.

Nem csak Nagy Kornél (középen), az egész magyar csapat keservesen megküzdött az előrelépésért - Fotó: AFP

Tudtuk, vagy inkább csak reméltük, hogy a norvégok nem kézilabdáznak még egyszer olyan minőségben, mint kedden a spanyol ellen. Az első percek eseményei pedig csak erősítették bennünk a reményt, a mieink már három góllal is vezettek, Császár Gábor a hétméteresek magabiztos értékesítése mellett jól irányította a csapatot. A skandinávokat egyértelműen kapusuk, Ole Erevik tartotta meccsben, aki a mérkőzés ezen szakaszában precízen olvasta a magyar játékosok gondolatait, végül negyvenhárom százalékos hatékonysággal zárt. Csakhogy jött a szokásos hullámvölgy a játékunkban, 8-8-nál utolért minket Norvégia, Mocsai Lajos pedig nem csupán időt kért, hanem gyakorlatilag sort is cserélt. Úgy tűnt, a padról beszálló belső hármas lassan melegedik bele a küzdelembe, statikussá vált a támadójátékunk, de Robert Hedin fiai hiába vették át a vezetést, a félidő hajrája a miénk volt. Pontosabban Lékai Mátéé, aki gyors egymásutánban négy gólt vállalt, majd a játékrész zárásaként saját hatosa közeléből ívelt a kapuba a kint ácsorgó hálóőr legnagyobb megdöbbenésére.

A fordulás után voltak jobb és kevésbé jó periódusaink, ellenfelünk többször az egyenlítésért támadhatott, ez azonban szerencsére csak a legvégén sikerült a norvégoknak. Megfelelő hatékonysággal működtek az átlövő-beálló kapcsolatok, Zubai Szabolcsot és Szöllősi Szabolcsot is sikerült többször megtalálni a bejátszásokkal, akik szinte hibátlanul értékesítették a lehetőségeket. A végjátékban nem úsztuk meg az izgalmakat, Zubait két perccel a vége előtt kiállították, így emberhátrányban kellett befejeznünk a mérkőzést. Kevesebb, mint negyven másodperccel a dudaszó megszólalása előtt a skandinávok legeredményesebbje, a hét találattal záró Havard Tvedten kiegyenlített, utolsó támadásunk során viszont ügyesen megtartottuk a labdát, így a 26-26-ös reminek köszönhetően a magyar válogatott jutott be a középdöntőbe.

A legjobb tizenkettő között Dánia, Macedónia és Ausztria lesz az ellenfelünk, a középdöntős csoportok harmadik helyezettjei az ötödik helyért, az első és második helyezettek pedig a döntőbe jutásért játszhatnak.

Férfi kézilabda Európa-bajnokság
csoportkör, 3. forduló, B-csoport
Magyarország-Norvégia 26-26 (16-13)
Aalborg, vezetik: Licis, Stolarovs (lettek)
 
Magyarország: Tatai, Mikler (kapusok), Lékai 7, Császár 6(4), Szöllősi 4, Zubai 3, Ancsin 3, Iváncsik G. 1, Nagy K. 1, Vadkerti 1, Ilyés, Schuch, Mocsai T., Putics, Gulyás, Szalafai
Szövetségi kapitány: Mocsai Lajos
 
Norvégia: Dahl, Erevik (kapusok), Tvedten 7(2), Kjelling 6, Reinkind 3, Lokkebo 3, Myrhol 2, Sagosen 1, Tonnesen 1, O'Sullivan 1, Gullerrud 1, Hansen 1, Lund, Mamelund, Rambo, Lindboe
Szövetségi kapitány: Robert Hedin
Férfi kézilabda Európa-bajnokság
középdöntő, I. csoport
1. forduló - január 18., szombat
16:00: Macedónia-Magyarország ÉLŐ
18.15: Ausztria-Izland
20:30: Dánia-Spanyolország
 
2. forduló - január 20., hétfő
16:00: Macedónia-Izland
18:15: Ausztria-Spanyolország
20:30: Dánia-Magyaroszág ÉLŐ
 
3. forduló - január 22., szerda
16:00: Macedónia-Spanyolország
18:15: Ausztria-Magyarország ÉLŐ
20:30: Dánia-Izland
Élő közvetítés: HUN_NOR_ferfikezieb_140116x