Átigazolás

Matics mindenben megegyezett a Chelsea-vel, orvosi vizsgálatra utazik

Kedd délutánra minden kérdésben egyezség született, így Nemanja Matics visszatér a Chelsea-hez, a szerb válogatott öt és fél éves szerződést köt a londoniakkal. A hivatalos bejelentésre az orvosi vizsgálatok után kerül sor.

Matics és Ramires a hétvégén már együtt futballozhat a Chelsea-ben

A középpályás megerősítette, hogy a Porto elleni hétvégi bajnoki rangadó volt az utolsó mérkőzés, melyen a Benfica játékosaként pályára lépett. A megállapodás értelmében Matics 24 millió euró ellenében vált klubot.

"Valóban ez volt az utolsó találkozóm a lisszaboniaknál" - fogalmazott a 25 esztendős futballista, aki 2009 és 2011 között már volt a Chelsea játékosa, de mindössze háromszor lépett pályára az első csapatban. "Szeretnék köszönetet mondani a klub minden dolgozójának és szurkolójának. Két és fél évet játszottam itt, minden edzésen és mérkőzésen a legjobbra törekedtem, most viszont elérkezett a pillanat, hogy távozzam. A Benfica mindig a szívemben lesz."

A kilencszeres szerb válogatott 2011-ben David Luiz Londonba igazolása kapcsán, az üzlet részeként került a portugál fővárosba, az akkori értéke 3 millió euró körül volt. A Stamford Bridge-re történő visszatérése elsősorban José Mourinhónak köszönhető, a menedzser szerint pont egy ilyen típusú labdarúgó hiányzott már a Kékek középpályájáról, mint amilyen Matics. Mourinho reméli, hogy már a vasárnap esti, Manchester United elleni rangadón bevetheti a remek felépítésű, atletikus játékost.

Amint arról a hatharom.com már korábban beszámolt, a transzfer úgy jöhetett létre, hogy a Chelsea megvált Kevin De Bruyne-től, aki minden bizonnyal a Wolfsburgnál folytatja pályafutását. Mourinho régóta próbált védekező középpályás szerződtetni csapatához, mert elmondása szerint irányítóktól és szélsőktől hemzseg a keret, a belső posztokon viszont nem elég merítési lehetőség. David Luiz többször játszott egy sorral feljebb, de alapvetően a védelemben számít rá a tréner, Frank Lampard szerződése a nyáron lejár, Marco van Ginkel pedig a teljes idényre kidőlt keresztszalag-sérülése miatt. Vagyis Matics a legjobbkor érkezik.

[1474923] 2014-01-19 17:00:00 Chelsea - Manchester Unitedx;