Karrier

A parkolópályára tett Vadócz jövője bizonytalan Odensében

Terjedelmes cikkben foglalkozik a dán tipsbladet.dk portál Vadócz Krisztiánnal, aki aggódik az Odensénél betöltött szerepét illetően. A magyar válogatott középpályásnak fél év múlva lejár a szerződése, addig pedig mindenképp harcolna a csapatba kerülésért.

Vadócz Krisztiánról ordít, hogy több játéklehetőségre vágyik

Negatív fordulatot vett a 28 esztendős játékos dániai karrierje, amilyen pompásan indult, most annyira kilátástalannak tűnik a helyzete. A lap megemlíti, hogy Vadócz 2012-ben remekül mutatkozott be új csapatában, számos jó mérkőzése volt, gólokat szerzett, második szezonjában viszont már nem emelkedett ki társai közül, így a kispadra szorult. Az ősz során mindössze ötször kapott lehetőséget kezdőként, tizenháromszor a cserék között volt kénytelen szemlélni az adott találkozó eseményeit. Ha hozzátesszük, hogy egyetlen összecsapást játszott végig a jelenleg zajló idényben, szerződése pedig júniusban lejár, valóban bizonytalannak fest a jövő.

"Egyelőre nem tudom, hogyan alakul a sorsom, még nem tárgyaltam a klubbal az esetleges hosszabbításról. Semmi újról nem tudok beszámolni, most csak azzal foglalkozom, hogy tavaszra jó formában legyek. Az elmúlt hónapok nem úgy sikerültek, ahogy vártam. Azt gondolom, jól kezeltem a helyzetet, mert amikor pályára léptem, hozzá tudtam tenni a csapat játékához. Nyilvánvaló, hogy nem vagyok elégedett az együttesben betöltött szerepemmel" - nyilatkozva a negyvenszeres válogatott középpályás, aki januárban újabb riválist kapott a posztján a huszonkét éves Azer Busuladzic személyében. "Korai a jövőről beszélni, de attól tartok, hogy ez az állapot folytatódhat. Nem hiszem, hogy több lehetőséget kapnék, mint ősszel, de majd meglátjuk. Talán néhány perc jut nekem, amikor bizonyíthatok."

Szomorú tendencia, hogy a magyar játékosok idővel epizódszereplőkké válnak külföldi klubjukban, és végül a magyar bajnokságban kötnek ki. Friss példa erre a kiváló képességű Vass Ádám, akire Belgiumban nem tartottak igényt, az MTK-nak azonban segíthet az élvonalbeli tagság megőrzésében. Vadócz nem gondolkozott a januári váltáson, nyáron pedig szabadon igazolhatóvá válhat. "Hat hónapig még Dániába köt a szerződésem, ha lejár a megállapodás, léphetek. Sok minden függ attól, hogy a csapat hogyan szerepel, és én miként döntök. Még nem beszéltem más együttesekkel, a menedzserem dolgozik az ügyön."

A dán pontvadászat jelenleg téli álmát alussza, az Odense a hetedik helyről várja a február végi folytatást, az első tavaszi fordulóban pedig a listavezető Midtjylland együttesét fogadja hazai környezetben.

[1457199] 2014-02-22 17:00:00 OB - FC Midtjyllandx;