Forma-1

A szezon legjei

  • PKJ

Az alternatív pilótarangsor után itt vannak a szezon legjei: futam, versenyző, csapat, hír, előzés, kör, csalódás. A hatharom.com évet értékel, II. rész.

Vettel és csapata ugyan ismét (egyed)unalomba taszította az F1-es évadot, de szerencsére a bajnok hátsó légterelője mögött a pályán és a pályán kívül is zajlottak az események. Mi most csak a legemlékezetesebb, legizgalmasabb, legviccesebb és legmindenfélébb momentumokat gyűjtöttük össze, de természetesen várjuk a kiegészítéseket: kinek, mi maradt meg 2013-ból?

Nem csoda, hogy sokan dörgölőznek hozzá, Vettel az idei F1-es szezont is dominálta - Fotó: AFP

A legjobb verseny: Vitán felül, Malajzia. Dráma a pályán, ritka alkalomként ráadásul valódi csata az első helyért, emlékezetes megmozdulások egész sora. A Brit GP-n gondolkodtunk még, de végül arra jutottunk, hogy néhány durrdefekt még nem elég az igazi truvájhoz.

A legnagyobb melléfogás: "Ez a legjobb autó, amit valaha építettünk" - Jenson Button, 2013. január 31., a McLaren MP4-28-as bemutatóján. Kommentár aligha szükséges.

A legjobb pilóta: Sebastian Vettel alternatív pilótarangsorunkat is utcahosszal nyerte, természetesen most sem mást hozunk ki győztesnek. A Hungaroringet követően megszorítani is alig, megverni pedig egyáltalán nem tudták, a történelem legfiatalabb négyszeres bajnoka lett, több futamot nyert egy évadban zsinórban, mint Michael Schumacher. Ha valakinek ez nem elég ok a csodálatra, akkor nem tudjuk, mi lehet az.

A legjobb csapat: Red Bull. Négy és fél éve vannak a csúcson, és kisebb megingásoktól eltekintve azóta gyakorlatilag mindenki hozzájuk méri magát. Zsinórban négy egyéni és négy csapatcímet tényleg csak a legnagyobbak tudnak behúzni, ráadásul egyelőre azt sem látni, ki léphetne föl első számú kihívóként.

Az év csapatfőnöke: Eric Boulllier a pénzügyi gondok és Räikkönen távozása ellenére is egyben tartotta a Lotust, ráadásul a finn sztár elvesztésével párhuzamosan a jövő egyik potenciális nyerőemberét, Grosjeant is felépítette. Maldonado leigazolása ugyan a mi szemünkben (a költségvetés bevételi oldalának megdobásával együtt is) melléfogás, de összességében így sem volt nála rátermettebb és kevesebbet hibázó csapatvezető 2013-ban.

A legtöbbet fejlődő versenyző: Romain Grosjean, nem is vitás. Tavalyelőtt még tört és zúzott, 2013-ra azonban benőtt a feje lágya: a szezon vége felé már zsinórban szállította a dobogós helyeket, ha be nem is töltötte a Räikkönen által hagyott űrt, de kétségkívül magára irányította a figyelmet. Éretten és okosan vezetett, de a sebessége is maradt a régi, kérdés, tud-e idén már a szezon elejétől ennyire kiegyensúlyozott és rátermett versenyzést produkálni.

A legjobb hír: hogy a Honda 2015-től visszatér. Nem, nem vagyunk McLaren-szurkolók, mindössze aról van szó, hogy egy világmárka mindig jót tesz a Forma-1-nek, ráadásul alig hat évvel a nagy exodus után a japánok döntése talán a többi nagy márkát (BMW, Toyota) is meggyőzheti arról, hogy butaság volt motorszállítóként is elhagyni az F1-et.

A legszomorúbb hír: itt sajnos nagy volt a verseny, a Kanadai Nagydíjon elhunyt pályabíró, Mark Robinson mellett ugyanis Maria de Villota személyében egy korábbi (teszt)pilótát is elveszített a sportág. Az év utolsó napjaiban aztán jött Michael Schumacher szerencsétlen balesete, így aztán ott tartunk, hogy nem is tudunk, és nem is akarunk dönteni ebben a torokszorító kérdésben.

Maria de Villota sosem szerepelt F1-es futamon, a cirkusz mégis saját halottjának tekinti - Fotó: AFP

A legizgalmasabb sztori: az angol szaknyelv Testgate-nek keresztelte, amikor a Mercedes a Spanyol Nagydíjat követően titokban Barcelonában maradt, és állítólag a Pirelli kifejezett kérésére három napig tesztelte a szezonban addig éppen nekik rengeteg gondot okozó abroncsait. A Mercedes ezt követően alig pár hónapon belül három futamot is nyert, a konteók pedig fellángoltak: volt aki az FIA, más Ross Brawn kezét látta a dologban, de tény, a Mercedes szenvedő topcsapatban hirtelen már-már bajnokaspiránssá vált. Végül büntetést is kaptak, bajnokok sem lettek, mindenki megnyugodhatott. Igen, Vettel is.

A legmenőbb előzés: Alonso a Spanyol Nagydíj első körében Hamiltont és Räikkönent is bravúros hidegvérrel kapta le, hogy aztán később hasonlóan okos versenyzéssel behúzza az otthoni győzelmet.

A legjobban összerakott kör: Lewis Hamilton pole-ja Silverstone-ban. Sokkolóan tökéletes, pokolian gyors, drámaian váratlan. Pont amilyennek egy otthoni győzelemnek lennie kell.

A legemlékezetesebb kódnyelv: "Multi 21, Seb, Multi 21"

A legszomorúbb csalódás: egyértelműen a Williams. Alig tudtak összekaparni néhány pontot, pedig tavaly nyolc év után végre újra győztek, és úgy tűnt, a Reanult motorjaival kilábalhatnak a gödörből. Nem sikerült, történelmük legborzalmasabb szezonján vannak túl, és csak reménykedni tudnak benne, hogy idén, immár Massával a fedélzeten, nem folytatódik tovább a pokoljárás.

Az év comeback-je: Romain Grosjean, Indiai Nagydíj, 17. rajtpozíció, harmadik hely. Fantasztikus.

Az év rádióüzenete: "Kimi, menj már el abból a kiba***tt útból" - Alain Permane éppen csapata élmenőjét próbálja rávenni arra, hogy vegye a szó legszorosabb értelmében a csapat taktikáját az Indiai Nagydíjon, és ne akadályozza a nála lényegesen gyorsabb Romain Grosjeant. Persze, botrány lett a dologból.

Az év legrosszabb döntése: Heikki Kovalainen leigazolása az utolsó két futamot kihagyó Kimi Räikkönen helyett. A szegény ember Jégembere nem hogy pontot nem szerzett a Grosjean alatt remeklő Lotusszal, de a valósággal belefulladt a középmezőnybe. Mentségére szóljon, csaknem egy évet hagyott ki.

Boullier itt még mosoly, pedig már meghozta a szezon legrosszabb döntését - Fotó: AFP

Az év legrosszabbul időzített bejelentése: A Red Bull valamiért úgy gondolta, jövő évi pilótafelállását (vagyis azt, hogy kit szerződtet a visszavonuló Mark Webber helyére) egy hétfő este, fél kilenckor kell bejelentenie hivatalosan. Hogy akkor a fél csapat és boxutca - beleértve a csapatfőnök Christian Hornert is - épp a Rush című film bemutatójára volt hivatalos, keveseket zavart a sajtóosztályon.

A szezon evidenciája: Vettel győz. Aztán újra, és végül: megint. Mindig.