Premier League

Duplája helyett "karmunkája" miatt került a középpontba Anelka

Két gólt szerzett a West Ham United elleni szombati mérkőzésen, de az egyik gólöröme miatt megbüntethetik Nicolas Anelkát.

A francia csatár október vége óta először játszott a West Bromwich Albionban, és a fordulatos meccsen az ő két góljával szerzett vezetést csapata az első félidő végén, szombaton. Végül csak egy pontot tudott szerezni a birminghami gárda, de nem az eredményről, inkább a támadó állítólagos antiszemita gesztusáról szólnak a híradások Angliában.

Anelka az első találata után a jobb karját mereven lefelé tartotta, a balt pedig keresztben a vállára tette, amit Franciaországban antiszemita jelként tartanak számon. A játékos a twitteren azzal védekezett, hogy csak egy barátjának, egy francia humoristának üzent. Dieudonne M’bala M’bala, az említett humorista azonban korábban már bíróság elé került rasszista és antiszemita megnyilvánulásai miatt.

Az angol sajtó szerint Anelka pénzbüntetésre vagy akár eltiltásra is számíthat. Az arsenalos Jack Wilshere-t néhány hete azért tiltották el két mérkőzésre, mert bemutatott a Manchester City szurkolóinak.