A világbajnoki selejtezősorozatban nyújtott parádés teljesítménye, valamint a végső torna csoportsorsolásának szerencsés alakulása miatt sokan meglepetést várnak Belgiumtól nyáron Brazíliában. Míg a Vörös Ördögökről kizárólag elismerően nyilatkoznak a szakemberek, addig a belga klubcsapatok megközelíteni sem tudják a válogatott teljesítményét, 2001 óta ugyanis egyetlen gárda sem élte túl a csoportkört a Bajnokok Ligájában. Idén sem fogja. A regnáló bajnok Anderlecht nem került a legnehezebb négyesbe az elitsorozatban, de akárcsak tavaly, úgy ezúttal is az utolsó helyen fog zárni. Az Európa Ligában menetelő, Köteles Lászlót foglalkoztató Genk képviselheti egyedül Belgiumot a nemzetközi porondon tavasszal, a Club Brugge és a Standard Liege számára ugyanis véget ér(t) a kontinentális szereplés.
Nem volt ez mindig így a belga együttesek esetében, akik ugyan sosem uralták úgy az európai toptornákat, mint holland szomszédaik, de a 70-es, 80-as években bizony számolni kellett velük. Az említett két évtizedben az Anderlecht, a Club Brugge és a Mechelen összesen kilenc európai kupadöntőt vívott, a brüsszeliek ráadásul Kupagyőztesek Európa-kupája győzelmeknek és UEFA Kupa-sikernek is örülhettek. Azóta szinte semmit nem tud felmutatni a belga klubfutball nemzetközi szinten, kivételt a Standard Liege 2010-es EL-negyeddöntője jelent. A hanyatlás hátterében számos tényező lakozik, de a pontvadászat minőségromlásának legkiemelkedőbb oka a kulcsjátékosok exportálásában keresendő. Ismerős történet, ugye? A 70-es, 80-as évek sztárjainak eszébe sem jutott külföldre szerződni, Paul van Himst, Jan Ceulemans és Franky van der Elst például karrierje egészét Belgiumban töltötte, de Eric Gerets és Georges Grun is csak harminc éves kora körül állt légiósnak. A Bosman-szabály - lám, épp egy belga labdarúgó "sújtja" saját hazáját... - azonban alaposan átírta a futballtérképet 1995-ben, a játékosok egyre kevesebbet vártak az országváltással, hamar elhagyták hazájukat, ami sokat ártott a Pro League-nek.
A belga együttesek a pénzügyi szempontok tekintetében is képtelenek felvenni a verseny a kontinens nagyágyúival, ezért az utánpótlás-nevelésre helyezték a hangsúlyt az elmúlt évtizedben. Vannak fiatalok - Dennis Praet, Youri Tielemans, a Bajnokok Ligája történetének harmadik legfiatalabb játékosa , Maxime Lestienne és Michy Batshuayi nevét érdemes megjegyezni -, akikben nagy potenciál rejlik, csakhogy a klubok rendre szembesülnek azzal a problémával, hogy a tehetséges ifjak már azelőtt külföldre költöznek, hogy bemutatkoznának valamelyik belga egylet felnőtt csapatában. A jelenlegi A-válogatott keretből többen, így Jan Vertonghen, Thomas Vermaelen, Nacer Chadli és Eden Hazard is úgy hagyta el szülőföldjét, hogy egyetlen másodpercet sem játszott a Pro League-ben. Az európai topcsapatok megengedhetik azt, hogy sok 16 és 20 év közötti játékost vásárolnak Belgiumból, akik között mindig akad egy-egy kiemelkedő képességű futballista, aki hosszútávon akár nyereségessé is teheti az üzletet. Jó példa erre Adnan Januzaj, akire a Manchester United csapott le, sőt az angolok azóta már szerződést is hosszabbítottak a 18 esztendős középpályással. Mivel a tendencia vélhetően a következő években is folytatódni fog, a belga klubok pedig nem lesznek gazdagabbak, a bajnokság színvonalának csupán elenyésző mértékű emelkedése várható.
A drukkerek mégis elégedettek lehetnek, mert a klubszinten hiányzó sikerélményt a válogatott bőségesen pótolja az utóbbi időszakban. Nagy tornát persze még nem nyertek Belgium labdarúgói, a világbajnokságon is tizenkét év után szerepelhetnek újra, de az utánpótlásban rejlő lehetőségek kiaknázásával hosszútávon biztosíthatják a nemzeti csapat sikerét. Még a gyengébb színvonalú hazai bajnokság mellett is. Nos, kövessük mi is a belgákat? Vagy már követjük is őket, csak az eredményekre még várni kell?