Tisztán él bennem a kép. 2011 júniusát írtuk, a Gresham-palota bejáratánál parkoló luxusautó tetején a napfény csillant meg, a szálloda falai között pedig a vakuk kezdtek őrületes villogásba, amikor felemelted az Anzsi Mahacskala élénksárga mezét. A dagesztáni szerződésed aláfirkantása után csak mondtad és mondtad, ami kikívánkozott belőled. Először objektív érvek után kutatva, érzelemmentesen, majd meglehetősen zaklatott hangnemben. Merthogy az oroszországi kaland híre alaposan felkorbácsolta az indulatokat, a közvélemény - irigységből vagy őszinte aggodalomból - negatív jelzők sokaságát zúdította a nyakadba. Az volt az ember érzése, hogy magyarázkodsz. Mert az orosz bajnokság nem is olyan gyenge, mint ahogy sokan gondolják. Mert az Anzsiban nagy potenciál rejlik és meg sem áll a Bajnokok Ligájáig. Mert a PSV történetének legjobb áron értékesített játékosai közé kerültél, ráadásul Roberto Carlos lesz a csapattársad.
Meg voltál győződve arról, hogy helyesen döntöttél? Vagy netán más döntött helyetted? Menedzsered, Vörösbaranyi József szerint sportszakmailag megkérdőjelezhetetlen a választás, az ajánlat pedig visszautasíthatatlan. Nem tudjuk pontosan és valószínűleg soha nem is fogjuk megtudni, hogy voltak-e más lehetőségeid, és ha igen, akkor mely kluboktól, milyen feltételekkel. Nyilvánvaló, hogy az akkori remek formád, az utolsó hollandiai szezonban termelt huszonnégy gól más európai csapatok érdeklődését is felkeltette. Mégis elmentél az Isten háta mögé pénzt keresni, aztán nyolc mérkőzéssel a lábadban az Anzsi szerelését is leadtad. Miért? Az érted 19 millió eurót fizető Dinamo Moszkva nagyobb hagyományokkal bír, meg hát ott van az a fránya nemzetközi kupaszereplés, amire a fővárosiak játékosaként több esély kínálkozik, ugye? Félek, hogy a gyors menekülésednek volt egy másik, nem hivatalos adaléka, Jurij Zsirkov érkeztével ugyanis nemzetközileg is elismert riválist kaptál a középpálya bal oldalán.
Ha azt vesszük alapul, hogy a nagyreményű dagesztáni klub néhány hónapja lélegeztetőgép segítségével veszi a levegőt, Balázs, még időben elhagytad a süllyedő hajót. Az már egy másik kérdés, hogy egyelőre Moszkvában sem vagy képes megközelíteni korábbi önmagad. Dan Petrescu vezetőedző visszasírja azt a Dzsudzsákot, amelyiket a tavalyi idényben látott, de abban bízik-e még egyáltalán, hogy egyszer még eindhoveni formádban tündökölsz? Mert jó pillanatok, felvillanások most is vannak a játékodban, csak éppen a kiegyensúlyozottsággal állsz hadilábon. Szerintem te is pontosan tudod, hogy valami nincs rendben. Tudod, érzed, hogy a lendület sokszor hiányzik, hogy a cselek nem sikerülnek, hogy a kontinens egyik legprímábbjának tartott bal láb nem úgy küldi középre a labdákat, ahogy azelőtt. Sem a moszkvaiaknál, sem a válogatottban. A magyar szurkolók a teljesítményed miatt bíráltak, otromba, sértődött nyilatkozatod már csak olaj volt a tűzre.
Hogyan tovább, Balázs, mi lesz most veled? Azt olvassuk, hogy menedzsered dolgozik azon, hogy előbb-utóbb új csapatba igazolhass. Figyel a Liverpool, érdeklődik az Inter, már csak az a kérdés, hogy a Dinamónál szükségük van-e még rád, vagy kivásárolhatnak a 2015-ig érvényes szerződésedből. Sokan fejtegetik, hogy nem leszel olcsó mulatság a kérődnek, mert ezek az anyagias ruszkik nem akarnak sok pénzt bukni a transzfereddel. Ne haragudj meg érte, de olyan madár viszont aligha lesz bárki is, hogy a válságban lévő Dzsudzsákért 19 milliót fizessen... Több kell, sokkal több, és akkor még semmi sincs veszve. Játszhatsz nívósabb bajnokságban, minőségi társakkal, amiből a hazád is profitál. És ami ennél is fontosabb (?), vezéregyéniség és példakép lehetsz a lurkók szemében. 2013 őszén, egy ígéretesen induló, de csúnyán megtört pályafutás közepén a miértekre keressük a választ, nem bántunk, nem gyűlölködünk, csak szeretnénk büszkék lenni rád.
Balázs, ugye nem arra vágysz, hogy eltűnj a moszkvai szmogban?