Abu-Dzabi Nagydíj

Vettel megállíthatatlan, zsinórban hetedszer nyert

  • PKJ

Webber már a rajtnál bealudt, onnantól nem volt ellenszer Vettellel szemben. A Hungaroring óta nem tudják legyőzni.

Az utóbbi évek legyegértelműbb győzelmét aratta Abu-Dzabiban Sebastian Vettel, aki immáron zsinórban hét futam óta verhetetlen az F1-ben. A négyszeres világbajnok német 11. futamgyőzelmét aratta a szezonban.

Vettel mögött a pole-ból induló, de a rajtot csúnyán elrontó Mark Webber futott be másodikként. Az ausztrál jóvoltából a Red Bull idei negyedik kettős győzelmét aratta, egyben 100. dobogós helyét szerezte a csapat története során.

A harmadik a remekül rajtoló Rosberg lett, negyediknek pedig az elmúlt három versenyen egyaránt dobogós Romain Grosjean futott be. A francia csapattársa, az időmérőről padlólemeze szabálytalansága miatt kizárt Kimi Räikkönen az első kanyarban Giedo van der Garde-dal koccant, és kiesett.

Fernando Alonso a tizedik helyről, remek taktikával és szép előzésekkel zárkózott fel ötödiknek, de második boxkiállása után visszatérve a pályán kívül előzte meg Jean-Eric Vergne-t, ezt a manőverét pedig jelenleg is vizsgálja a versenybíróság. A hatodik a mindössze egyszer kereket cserélő Paul di Resta lett, hetedikként az autójával küszködő Lewis Hamilton zárt.

Massa egy jól induló verseny végén lett nyolcadik, a pontszerző helyekre rajta kívül Sutil és Pérez ért oda. Utóbbinak a jó szereplése (a csapattárs Button nem szerzett pontot) vélhetően plusz egy éves szerződést ér a McLarennél.

Abu-Dzabi Nagydíj, Yas Marina
Végeredmény, 55 kör
1 1 Sebastian Vettel Red Bull Racing-Renault 55   25
2 2 Mark Webber Red Bull Racing-Renault 55 +30.8 secs 18
3 9 Nico Rosberg Mercedes 55 +33.6 secs 15
4 8 Romain Grosjean Lotus-Renault 55 +34.8 secs 12
5 3 Fernando Alonso Ferrari 55 +67.1 secs 10
6 14 Paul di Resta Force India-Mercedes 55 +78.1 secs 8
7 10 Lewis Hamilton Mercedes 55 +79.2 secs 6
8 4 Felipe Massa Ferrari 55 +82.8 secs 4
9 6 Sergio Perez McLaren-Mercedes 55 +91.1 secs 2
10 15 Adrian Sutil Force India-Mercedes 55 +93.2 secs 1
11 16 Pastor Maldonado Williams-Renault 55 +95.9 secs  
12 5 Jenson Button McLaren-Mercedes   + 1  
13 12 Esteban Gutierrez Sauber-Ferrari   + 1  
14 11 Nico Hulkenberg Sauber-Ferrari   +1   
15 17 Valtteri Bottas Williams-Renault   +1   
16 19 Daniel Ricciardo STR-Ferrari   +1   
17 18 Jean-Eric Vergne STR-Ferrari   +1   
18 21 Giedo van der Garde Caterham-Renault   +1   
19 20 Charles Pic Caterham-Renault   +1   
20 22 Jules Bianchi Marussia-Cosworth   +2   
21 23 Max Chilton Marussia-Cosworth   +2  
Ret 7 Kimi Räikkönen Lotus-Renault   Kiesett  
A világbajnokság állása
pilóták, 17 verseny után
1 Sebastian Vettel Red Bull Racing-Renault 347
2 Fernando Alonso Ferrari 217
3 Kimi Räikkönen Lotus-Renault 183
4 Lewis Hamilton Mercedes 175
5 Mark Webber Red Bull Racing-Renault 166
6 Nico Rosberg Mercedes 159
7 Romain Grosjean Lotus-Renault 114
8 Felipe Massa Ferrari 106
9 Jenson Button McLaren-Mercedes 60
10 Paul di Resta Force India-Mercedes 48
11 Nico Hulkenberg Sauber-Ferrari 39
12 Sergio Perez McLaren-Mercedes 35
13 Adrian Sutil Force India-Mercedes 29
14 Daniel Ricciardo STR-Ferrari 19
15 Jean-Eric Vergne STR-Ferrari 13
16 Esteban Gutierrez Sauber-Ferrari 6
17 Pastor Maldonado Williams-Renault 1
A világbajnokság állása
konstruktőrök, 17 verseny után
1 Red Bull Racing-Renault 513
2 Mercedes 334
3 Ferrari 323
4 Lotus-Renault 297
5 McLaren-Mercedes 95
6 Force India-Mercedes 77
7 Sauber-Ferrari 45
8 STR-Ferrari 32
9 Williams-Renault 1

ÉLŐ közvetítés:

Élő közvetítés: Abu-Dzabi Nagydíjx