NFL

Rájátszásra (le)hangolva

  • Szabó András

Már a negyedik játékhéten vagyunk (majdnem) túl az NFL-ben. Az alapszakasz negyedénél pedig már kezd kettéválni a mezőny: azokra, akik a rájátszásért mennek, és azokra, akik a jövő évi drafthelyezésüket akarják javítani.

Az előbbiek közé hatalmas meglepetésre tartozik az a Kansas City Chiefs, amely tavaly két győzelemmel tökutolsó volt a ligában. A Főnökök azóta mindent megváltoztattak, amit tudtak. Kirúgták például Romeo Crennel vezetőedzőt, aki a patriotsos védőkoordinátorkodása óta sehol sem tudta megmenteni a világot, s helyére hozták azt az Andy Reidet, aki az Eaglesnél bebizonyította: ha bajnokcsapatot nem is, de stabil rájátszáscsapatot bármikor fel tud építeni.

Bár szokatlan látvány vörösben Andy Reid, de kétségtelen, hogy hatékony / AFPReid főnöke is új ember. Scott Piolit, a Crennelhez hasonlóan a New Englandből elhozott általános igazgatót a packerses John Dorsey-ra váltották. A tavaly még játékosmegfigyelőként dolgozó szakember pedig nem félt bizalmát egy veterán irányítóba helyezni, és márciusban a cserepiac megnyíltával egy második körös választásért megszerezte a csapat új irányítóját, Alex Smith-et. A Colin Kaepernick által a San Franciscóból kiszorított QB bár karrierjét tragikusan kezdte, az évek elmúltával egyre több rutint szedett magára, s 2012-ben már szinte sztárszinten játszott, amikor egy agyrázkódás kiütötte a nyeregből.

Az új főnök, edző, Smith és a drafton elsőként kiválasztott támadó falember, Eric Fisher pedig teljesen feldobta a Chiefs hangulatát. Derrick Johnson, a csapat linebackere már a szezon előtt arról beszélt, hogy nem újjáépíteni kell a csapatot, csak felfrissíteni, s bár ez augusztusban még viccnek tűnt, a védők kapitányának egyre inkább igaza lesz. A tavaly az első négy meccsen még 15 labdát eladó támadósor idén mindössze négyet hagyott el, és vezeti a ligát a hatékonysági mutatókban. A védelem javulása pedig még inkább szembetűnő: Tamba Haliék 12 labdaszerzéssel mindössze eggyel (!) járnak a tavaly egész évi termés mögött, a kapott pontokat tekintve pedig a 25. helyről az elsőig léptek előre.

Kíváncsi vagyok, hogy még mindig olyan rossz edzőnek tartják-e Andy Reidet Philadelphiában, mint szilveszterkor...

Nem véletlenül néz elkeseredetten Eli Manning: semmi sem sikerül a Giantsnek idén / AFP

Az érme másik oldalán egy történelmileg és a közelmúltban is elég sikeres együttes, a New York Giants feszít - bohócsipkával a fejükön.

Talán még a Chiefs-szurkolók se gondolták volna, hogy ennyiszer láthatják kedvenceiket ünnepelni / AFPTom Coughlinék a tavalyi Super Bowl-diadal óta mintha meg lennének elégedve az eddig elért sikerekkel, és meg sem erőltetnék magukat az újabb siker érdekében. Victor Cruz vasárnapi 69 yardos TD-elkapása még a dicső emlékeket idézte, aztán lassan, de biztosan beütött a krach: előbb Eli Manning kezéből ütötték ki a labdát, majd Quintin Demps kapta el az irányító bizarr, szinte punthoz hasonló passzkísérletét. Egy ,,igazi" puntból hamarosan Dexter McCluster is megmutatta magát, és hat-hét embert kicselezve, csaknem kilencven yardos visszahordásból eldöntötte a meccset.

Négy meccs után 0-4-ről pedig nem szokás csak úgy bemasírozni a rájátszásba: az NFL bő kilencvenéves történetében eddig mindössze az 1992-es San Diego Chargersnek sikerült mindez. Tom Coughlinnak pedig alaposan fel kell majd kötnie azt a bizonyost, mert hiába nyert már két bajnoki aranygyűrűt, ha az utóbbi négy évben egyetlen egyszer sikerült az elfogadható teljesítmény küszöbét megugornia. Egy 2-14-es idény nemcsak Romeo Crennel, de alighanem az ő állásába is belekerülhet...

Érzi a vesztét Tom Coughlin: ez nem a Giants idénye / AFP

NFL
A 4. játékhét eredményei
Péntek hajnalban rendezték  
St. Louis Rams – San Francisco 49ers 11-35
Vasárnap rendezték  
Buffalo Bills – Baltimore Ravens 23-20
Cleveland Browns – Cincinatti Bengals 17-6
Detroit Lions – Chicago Bears 40-32
Houston Texans – Seattle Seahawks 20-23 (h.u.)
Jacksonville Jaguars – Indianapolis Colts 3-37
Kansas City Chiefs – New York Giants 31-7
Minnesota Vikings – Pittsburgh Steelers 34-27
Tampa Bay Buccaneers – Arizona Cardinals 10-13
Tennessee Titans – New York Jets 38-13
Denver Broncos – Philadelphia Eagles 52-20
Oakland Raiders – Washington Redskins 14-24
San Diego Chargers – Dallas Cowboys 30-21
Atlanta Falcons – New England Patriots 23-30
Kedd hajnalban rendezik  
New Orleans Saints – Miami Dolphins 2.40

 

NFL
Az állás
AFC Dél GY V D % SZP KP
Indianapolis Colts 3 1 0 75% 105 51
Tennessee Titans 3 1 0 75% 98 69
Houston Texans 2 2 0 50% 90 105
Jacksonville Jaguars 0 4 0 0% 31 129
             
AFC Észak GY V D % SZP KP
Baltimore Ravens 2 2 0 50% 91 87
Cincinatti Bengals 2 2 0 50% 81 81
Cleveland Browns 2 2 0 50% 64 70
Pittsburgh Steelers 0 4 0 0% 69 110
             
AFC Kelet GY V D % SZP KP
New England Patriots 4 0 0 100% 89 57
Miami Dolphins 3 0 0 100% 74 53
New York Jets 2 2 0 50% 68 88
Buffalo Bills 2 2 0 50% 88 93
             
AFC Nyugat GY V D % SZP KP
Denver Broncos 4 0 0 100% 179 91
Kansas City Chiefs 4 0 0 100% 102 41
San Diego Chargers 2 2 0 50% 108 102
Oakland Raiders 1 3 0 25% 71 91
             
NFC Dél GY V D % SZP KP
New Orleans Saints 3 0 0 100% 70 38
Carolina Panthers 1 2 0 33% 68 36
Atlanta Falcons 1 3 0 25% 94 104
Tampa Bay Buccaneers 0 4 0 0% 44 70
             
NFC Észak GY V D % SZP KP
Detroit Lions 3 1 0 75% 122 101
Chicago Bears 3 1 0 75% 127 114
Green Bay Packers 1 2 0 33% 96 88
Minnesota Vikings 1 3 0 25% 115 123
             
NFC Kelet GY V D % SZP KP
Dallas Cowboys 2 2 0 50% 104 85
Washington Redskins 1 3 0 25% 91 112
Philadelphia Eagles 1 3 0 25% 99 138
New York Giants 0 4 0 25% 61 146
             
NFC Nyugat GY V D % SZP KP
Seattle Seahawks 4 0 0 100% 109 47
San Francisco 49ers 2 2 0 50% 79 95
Arizona Cardinals 2 2 0 50% 69 89
St. Louis Rams 1 3 0 25% 69 121