Karrier

Szabics Imre befejezi pályafutását

megosztom

A Sturm Graz bejelentette Szabics Imre visszavonulását. A magyar válogatott csatárt ma este, a Wacker Innsbruck ellen búcsúztatják.

Szabics ma elbúcsúzik

A 32 éves csatár visszavonulása a levegőben lógott, két hete a Sturm Graz általános igazgatója, Gerhard Goldbrich elmondta, a klub a továbbiakban nem számít Szabics Imre szolgálataira. Hozzátette, úgy tudják, a támadó a szezon végén visszavonul. Ez végül jóval előbb bekövetkezett. Szabics ezentúl is a Sturm alkalmazásában áll, játékosmegfigyelőként dolgozik tovább.

A szegedi születésű játékos az elmúlt három szezonban alapembernek számított a graziaknál, ám a most futó idényben mindössze 185 percet töltött pályán a bajnokságban, négyszer csereként lépett pályára, egy gólt azonban így is szerzett.

Szabics először 1999 és 2003 között szerepelt a stájer együttesben, majd 2010-ben tért vissza, miután megfordult a Stuttgartban, a Kölnben, a Mainzban és az Augsburgban. A csatár 216 tétmeccsen 42 gólt szerzett a fekete-fehéreknél.

2012 nyarán a hatharom.com arról írt, hogy Szabics visszatérhet nevelőegyesületéhez, a Ferencvároshoz, ám a csatár végül további egy esztendővel, 2014-ig meghosszabbította szerződését a graziakkal. Szabics akkor úgy fogalmazott, az együttműködés még 2014-en is túlnyúlhat. A kontraktus megújításának időpontjában még Peter Hyballa volt a Sturm vezetőedzője, őt azonban idén áprilisban menesztették.

Szabics 2003. április 30-án Luxemburg ellen debütált a magyar válogatottban, azóta 36 mérkőzésen 13 gólt szerzett. A Románia elleni világbajnoki selejtezőn játszott.

[1480406] 2013-09-28 19:00:00 Sturm Graz - FC Wacker Innsbruckx;
megosztom