NB I

Hat szurkolót fél évre kitiltottak a Ferencváros mérkőzéseiről

  • MTI
megosztom

Az FTC elnöksége hat szurkolót fél évre kitiltott a labdarúgócsapat hazai, illetve idegenbeli mérkőzéseiről azok közül, akik az augusztus 17-én lejátszott MTK elleni bajnokin az "In memoriam Csatáry László" molinóval a háborús bűntettekkel vádolt Csatáryra emlékeztek.

Fotó: MTI

A Magyarországon és Szlovákiában is háborús bűntettekkel vádolt Csatáry László életének 99. évében, augusztus 10-én hunyt el. A Budapesti Nyomozó Ügyészség vádirata szerint 1944-ben szándékosan segítette a Kassáról koncentrációs táborokba deportált zsidók megkínzását és törvénytelen kivégzését. A kassai kerületi bíróság idén márciusban életfogytig tartó szabadságvesztésre változtatta a szlovákiai város népbírósága által 1948-ban Csatáry László ellen hozott halálos ítéletet; haláláig a bíróság azt vizsgálta, melyik országban kell letöltenie büntetését.

Kubatov Gábor, az FTC elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, a találkozót követően tett felhívására - miszerint jelentkezzenek azok, akik ezt a feliratot készítették vagy tartották, és vállalják a felelősséget - mindössze egyetlen drukker jelentkezett, az ő, szintén féléves büntetését egy évre felfüggesztették. Kubatov Gábor hozzátette: amennyiben az eltiltott szurkolók valamilyen módon mégis bejutnak a Puskás Ferenc Stadionba, akkor büntetésük duplázódik.

Az elnök a vasárnapi Újpest elleni bajnokin történt rendbontásokról is beszélt. Elmondta, a klubnál már megkezdték azoknak a drukkereknek a beazonosítását, akik a 85. percben a kordont átszakítva megindultak a lila-fehérek táborának irányába, ám a rohamrendőrök visszaterelték őket. Mint mondta, egy nap alatt 13 rendbontót már beazonosítottak, ám a keresés egyelőre még zajlik. Az elnök jelezte, a klub fellebbezni fog a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottságának a szektorbezárásokról szóló döntése ellen.

A rendőrség a hétvégi meccs óta három főt állított elő garázdaság, egy főt hivatalos személy elleni erőszak miatt, további egy személy ellen pedig intézkedéssel szembeni engedetlenség szabálysértése miatt feljelentést tettek.

"A Ferencváros bajnok akar lenni, ehhez szurkolókra van szükség, de nem olyanokra, akik kárt okoznak" - nyilatkozta Kubatov Gábor, hozzátéve, a klub elvégzett egy közvélemény-kutatást, s a 27 672 megkérdezett 82,1 százaléka úgy gondolja, hogy a rendbontókat ki kell tiltani a stadionból.

Az MLSZ a Csatáryra emlékező molinó miatt 800 ezer, az Újpest elleni rangadón történtek okán pedig kétmilliós forintos pénzbírságot szabott ki a Ferencvárosra.

A tabellán második FTC az Újpest elleni rangadó 3-1-es megnyerése után magabiztosan látogathat az újonc, s eddig mindössze négy pontot gyűjtött Puskás Akadémiához. A ferencvárosi játékosok azonban az ősi rivális felett aratott siker ellenére sem lehetnek feldobottak, szerda este ugyanis trinidadi csapattársuk, Akeem Adams szívinfarktust kapott, s állapota jelenleg is súlyos.

[1480597] 2013-09-28 16:00:00 Puskás Akadémia - Ferencvárosx;
megosztom