Női kézilabda BL

Nem döntöttek a női négyes döntőről

  • MTI
megosztom

Egyelőre nem született döntés arról, hogy a női kézilabda Bajnokok Ligája mostani kiírását négyes döntő zárja-e Budapest vagy Ljubljana helyszínnel, avagy marad a hagyományos oda-visszavágós finálé.

Az európai szövetség (EHF) végrehajtó bizottsága eredetileg hétvégén döntött volna. Az biztosnak tűnik, hogy a 2014/15-ös szezonban a férfiakéhoz hasonlóan már lesz Final Four - áll az EHF hétfői közleményében. A 2014-es négyes döntő lebonyolítására három magyar és egy szlovén pályázat érkezett. Az augusztusi, rangos győri nemzetközi tornát szervező SportConcept menedzseriroda, a Magyar Kézilabda Szövetség a Hungarofest Kft.-vel közösen, továbbá a Nexus Communication nevű cég is kandidál a rendezésre. Érdekesség, hogy helyszínként mindhárom magyar jelentkező a Papp László Sportarénát jelölte meg. Egyedüli külföldiként a Krim Ljubljana pályázik.

A magyar csapatok közül a Ferencváros kvalifikálta magát a sorozatba, a Győr pedig alanyi jogon résztvevő. Kelecsényi Ernő, a címvédő Győri Audi ETO KC elnöke korábban a hatharom.com-nak elmondta, erőltetettnek érzi a négyes döntő mostani bevezetésének ötletét.

megosztom