Röplabda

Jöhetnek a 21 pontos játszmák, a pörgősebb meccsek

  • VNA

A röplabdázók is szeretnének haladni a korral, erről is szólhatnak az U23-as vb-n tesztelésre kerülő új szabályok.

Sok más sportághoz (öttusa, vízilabda, birkózás, cselgáncs, stb.) hasonlóan a röplabdázók is a sportág szabályainak, lebonyolítási rendszerének megváltoztatásában látják a megújulás útját. Ennek szellemében az idei U23-as világbajnokságon két fontos módosítást is tesztelni fog a Nemzetközi Röplabda Szövetség (FIVB). Az egyik a játszmánkénti pontszámot érinti, amely szerint az eddigi 25 megnyert pont helyett már csak 21 pontot kellene szerezni (kettő különbséggel) a szett megnyeréséhez. A módosítás nem érinti az esetleges döntő játszmákat, ahol továbbra is 15 nyert pontig zajlik majd a játék. Érdekesség, hogy a röplabda játék hőskorában, a sportág 1895-ös feltalálásától egészen 1917-ig volt már egyszer egy olyan időszak, amikor szintén 21 pontig zajlottak a játszmák.

A másik módosítási tervezet pedig a meccsek pörgetését, a televíziós közvetítésekhez történő idomulást szolgálhatja, amely szerint a labdamenet végén a pont megítélését jelző játékvezetői sípszó és a következő labdamenet kezdete között már nem telhet el több idő, mint 15 másodperc. Az események ilyen formában történő gyorsítása a közelmúltban a teniszezőknél is megjelent, ahol Novak Djokovicsék számára szigorították a két labdamenet között eltelt (pihenő)időt. A cseppet sem elhanyagolható módosításokat az október elején a mexikói Tijuanában sorra kerülő női és a brazíliai Uberlandiában megrendezett férfi U23-as tornán alkalmazzák majd először, a további folytatásról azonban csak később döntenek.

A röplabdában hosszú évtizedekig állandó szabályok szerint játszottak, mígnem 1999-ben is drasztikusan módosított a FIVB a sportág játékrendszerén. Korábban csak a nyitási joggal rendelkező csapat érhetett el ugyanis pontot, emiatt pedig a mérkőzések időtartama sokszor kiszámíthatatlan volt. A televíziós társaságok nyomásának engedve az FIVB 2000-től kötelezően bevezette azt, hogy a játszmák ugyan az addig megszokott 15 pont helyett 25 pontig zajlanak, ám minden labdamenet végén valamelyik csapat pontot kap. Ezzel elérték azt, hogy időben kiszámíthatóbbá vált a játék, igaz, ahogy most látjuk, bő egy évtized elteltével további finomításra is szükség lehet.