Bundesliga

Szalaiék húszperces csapat voltak a Bayern ellen

Nagy különbségű vereséget szenvedett saját pályáján a Schalke a Bayern München ellenében a Bundesliga 6. fordulójában.

Szalai Ádám az utóbbi hetekhez hasonlóan kezdő volt a Királykékeknél, és csapatához hasonlóan veszélyesen is játszott, Farfán jobb oldali beadásánál egy nagy helyzete is volt - nem tudta kapu felé terelni a labdát -, de a jobb csapat egy hajszálnyival az első 20 percben is a Bayern volt. Kroos két gólt ígérő lövést is elengedett, Alabának is volt egy jó szabadrúgása. A vezetést aztán Schweinsteiger szerezte meg a Bajoroknak, egy szögletnél hagyták fejelni, ő pedig a hálóba továbbította a labdát. (0-1)

Schweinsteiger kezdte a hengerelést - Fotó: AFP

Egy perccel ez után Mandzukic - mint az később kiderült - el is döntötte a meccset, miután Alaba beadásánál elszakadt a védőktől, és közel tíz méterről fejelt úgy a kapuba, hogy Höwedes sem tudott a gólvonalon menteni. (0-2)

Egyértelműen megroggyant a két gyors találattól a Schalke, Lahmnak, Rafinhának, Mandzukicnak is volt lehetősége a szünetig újabb gólt szerezni, de ez ekkor még egyiküknek sem sikerült.

A hazaiak a fordulás után sem tudtak karakteres játékot mutatni támadásban és védekezésben sem, így már látszott, hogy nem sok esélyük lesz a pontszerzésre. Ezt az önmagához képest közepes tempóban játszó Bayernből Ribéry biztosította be, amikor a 75. percben Alaba passza után a kapuba terelte a játékszert. (0-3)

A hajrában a csereként beállt Thomas Müller még a szintén a kispadról beszállt Claudio Pizarróval is rúgatott egy gólt, ezzel igazán megalázóvá téve a különbséget, ami a meccs kezdete alapján nem látszott a két csapat között, de a mentális, szervezettségbeli különbségeket látva utólag jogosnak mondható.

A mérkőzést végigjátszó Szalai csapata ezzel mindössze a 12. - és vasárnap még hátrébb kerülhet -, míg a Bayern utolérte a tabella élén a Dortmundot, amely meglepetésre csak 1-1-es döntetlent játszott Nürnbergben.

A Hannover Huszti Szabolcs győztes góljának köszönhetően nyert az Augsburg ellen, ezzel pedig a hatharom.com tippje is bejött.

Schalke-Bayern

Nürnberg-Dortmund

Hannover-Augsburg

Bundesliga
6. forduló
INFO Hannover-Augsburg 2-1 (0-0) TIPP
INFO Wolfsburg-Hoffenheim 2-1 (1-1)
INFO Nürnberg-Dortmund 1-1 (0-1)
INFO Mainz-Leverkusen 1-4 (0-3)
INFO Hamburg-Werder Bremen 0-2 (0-1)
INFO Schalke-Bayern München 0-4 (0-2)
[1479035] 2013-09-21 18:30:00 Schalke 04 - Bayern Münchenx;