Amikor elkezdődött az idény, azt hittük, nincs lejjebb. Pedig a nyitány általában megmozgatja a szurkolókat, a premieren az is kíváncsi kedvenceire, aki amúgy szezon közben hamar feladja, és inkább a fotelben izgul tovább - ha van miért. Nos, az a bizonyos július végi első forduló képtelen volt legalább húszezer embert kicsalogatni a stadionokba, az átlagnézőszám kétezerötszáz alatt maradt, pedig otthon kezdett a bajnok ETO, az ezüstérmes Videoton és a kupagyőztes Debrecen. A magyarázat kézenfekvő és logikus, éppen a nemzetközi porondon leégett csapataink (a Honvéddal teljes a szenzációs négyes) tettek a legtöbbet azért, hogy már a bajnoki rajt érdektelenségbe fulladjon. Csányi Sándor MLSZ-elnök mondta még tavasszal, aki az első selejtezőkörben kiesik, az kárt okoz a magyar futballnak. Megtörtént, a veszteség sokrétű, az egyik markáns bizonyítéka az NB I amúgy is elkeserítő látogatottságának folyamatos csökkenése.

Aztán eltelt hat forduló, és következett két hét szünet. Hogy ezalatt mi történt, azt gondolom, nem kell ecsetelni, bár ha a D jelű vb-kvalifikációs csoportunkra tekintünk, akár azt is mondhatjuk, semmi különös, ugyanúgy második helyen áll a válogatott, mint mielőtt térdre rogyott Bukarestben, majd ijedtében átugrott az észteken. Persze, azt is tudjuk, hogy a most pótselejtezőt érő pozíciónk megítélése és a benne rejlő esély köszönő viszonyban sincs a korábbival, ha úgy tetszik, a látszat csal. Érezték, érzik ezt a szurkolók is, akik az OTP Bank Liga hetedik fordulójában cáfolatot adtak a fenti állításra - igenis, van lejjebb. Nem megbántva a példának felhozott párharc résztvevőit, de ha egy Kisvárda-Siófok NB II-es bajnoki (1250 néző) hat élvonalbeli mérkőzést is le tud körözni (nem kicsit, nagyon), akkor úgy gondolom, tényleg nincs miről beszélni. Itt valami olyan mérhetetlen nihil kezd kialakulni, ami túlmutat a magyar labdarúgás amúgy is sanyarú megítélésén, a nagy elődök által kivívott tekintélyét ne is említsük, azt ugyanis a jelenlegi helyzet tökéletesen elhomályosítja.

De van ebben a történetben egy pont, egy olyan nézőszámcsökkentő tényező, aminek semmi köze ahhoz, hogy mi zajlik a pályán. Ez akár adhatna némi reményt arra, hogy megfordul a trend, ám a jelek azt sejtetik, erre még jó ideig várni kell. Az MLSZ által bevezetett regisztrációra és annak az ultrákra gyakorolt hatására gondolok. Hetek, hónapok óta érzékelhető, hogy nem csak a szurkolók fogynak, hanem a hangjuk is eltűnt, a némasági fogadalmat tevők, a tüntetőleg távol maradók pedig várják a csodát (miközben a szövetséget ,,lebuzizó" rigmusok azért ki-kihallatszanak egy-egy közvetítésből). Ami ez esetben az MLSZ beléptetési szabálymódosításában testesülne meg, ám gyanítom, nem csak a pályán, az íróasztal mellett sincsenek csodák. Hogy meddig tart a kötélhúzás, mikor törik meg a kemény mag, nem tudom, most úgy fest, a végsőkig kitartanak - jócskán betartva ezzel a saját csapatuknak. Ha kell, akkor a derbin is. Azon a meccsen, amely még ebben a szűkkörű magyar futballban is képes több, mint tízezer embert a lelátóra csalogatni. Az ultrasliberi.hu portál meghökkentő közleménye szerint a Ferencváros elleni vasárnapi meccsen az újpesti szurkolói csoportok szervezett formában nem vesznek részt, és arra szólítják fel a klub szimpatizánsait, ők se tegyék: 

,,A hétvégén döntés született róla és immár hivatalos, hogy az újpesti szurkolói csoportok nem lesznek ott a hétvégi Ferencváros elleni derbin a Puskás Ferenc Stadionban. Mint ismert, a lilák a szezon eleje óta tiltakoznak a szurkolói kártya és a szurkolói regisztráció intézménye ellen, ez alól a derbi sem lesz kivétel. Mivel az Újpest FC csak szurkolói regisztrációval együtt árulja a vendégjegyeket, így az ultrák úgy döntöttek, távol maradnak a rangadótól. Bár nagy volt a dilemma a csoportok között mi legyen, a derbi az mégis derbi, végül az újpestiek kiálltak az elveik mellett és tovább járnak azon az úton, amit közösen elkezdtek. Az ultrák arra szólítanak fel minden Újpest-szurkolót, hogy maradjanak távol a hétvégi mérkőzéstől."

A felhívást persze lehet úgy is értékelni, hogy aki szentül hisz magában és az igazában, aki el akarja érni a célját, az ne válogasson az eszközökben, annak nem szabad meghátrálni, a végsőkig ki kell tartani. Itt azonban - bár a cél világos, a regisztráció megszüntetése - rossz az irány, nem látszik az út vége. Beláthatatlan. A következmény nem, az már eddig is jól érzékelhető, tombol a belterjesség, az érdektelenség. Ettől persze még lehet hangulatos a derbi, az a tíz-tizenötezer fradista nyilván nem tesz lakatot a szájára, sőt még az is megtörténhet, hogy az újpestieknek eddig felajánlott ezerötszáz jegy is gazdára talál, azaz megtelik a vendégszektor, és az ott lévők szurkolnak a csapatnak. Ők ugyanis felmérik a helyzetet. Inkább alávetik magukat a regisztrációnak, és ennek fejében segíthetik a kedvenceiket, nem csak azért, mert ráfér a mai Újpestre, hanem mert a szurkolói etika ezt (is) kívánja. Aki pedig csökönyösen kitart az elvei mellett, az nem csak magát zárja ki a remélt élményből, a látványos koreográfiából, a fergeteges buzdításból, hanem a saját csapatát hozza nehéz helyzetbe.

Elvonatkoztatva a derbitől, a hasonló akciókat favorizáló ultrák - nem csak nálunk, a környező országokban is - egyvalamivel nem számolnak. A szövetségek a nemzetközi gyakorlatot, az UEFA és a FIFA elvárásait, ha úgy tetszik, iránymutatásait követve aligha hátrálnak meg, a helyi műsorközlők egy-egy keményebb beszólás után meg már úgyis rutinból harsogják felhívásukat a sportszerű szurkolásra. Olyan ez, mint a süketek párbeszéde - a vakvágányon.