Ferencváros

Monizra is jellemző az, ami a nagyokra - Buzsáky

Mint ismert, a múlt héten a Ferencváros együttese szerződtette a 20-szoros magyar válogatott Buzsáky Ákost. A 31 éves középpályás térdsérülése miatt még néhány hétig biztosan nem léphet pályára a zöld-fehérek színeiben, de gőzerővel készül a visszatérésre. A Digisport Reggeli Start című műsorában az Angliából hazatérő irányító az első benyomásokról és Ricardo Monizról is beszélt.

Az FTC új igazolása az MTK-val Magyar Kupát nyert, míg a Portóval UEFA-Kupa, valamint Portugál Szuperkupa győztesnek vallhatja magát. A középpályás Angliában - ahol a sajtó rendszeresen „Fehér Pelének” becézte -, is letette névjegyét, a QPR csapatával ugyanis megnyerte az angol másodosztályú bajnokságot. 2003-ban az év ifjúsági játékosának választották Magyarországon, míg 2007 januárjában az angol másodosztály legjobb labdarúgója lett.

Okkal lehetnek elégedettek a szurkolók, hiszen David Mateos után egy újabb minőségi igazolást sikerült nyélbe ütnie a klubnak, ráadásul - a Ferencvárosról lévén szó - az sem elhanyagolható tényező, hogy ezúttal magyar nemzetiségű labdarúgóval bővült a keret.

Buzsáky egy centenáriumi tornán az FK Vojvodina ellen már pályára lépett új csapatában, de ahogy fogalmazott, még 1-2 hétre szüksége van, hogy teljesen felépüljön makacs térdsérüléséből. A válogatott középpályás a Digisport Reggeli Start című műsorának volt a vendége, ahol többek között a Ferencváros csapatáról és vezetőedzőjéről, Ricardo Monizról is beszélt.

"Elkezdett egy játékstílust, amihez alkalmazkodnia kell a játékosoknak, de ez nem megy egyik pillanatról a másikra. Azért azt lehet látni, hogy a Fradi lépked előre, ez már eredményekben is megnyilvánul, tavaly Ligakupát nyertek, idén a nemzetközi kupa a cél. Úgy gondolom, hogy erre a játékosállomány megvan, minden adott, most már csak valóra kell váltani azt, amit kitűztünk célul"- mondta új "főnökéről" a játékos. 

Buzsáky pályafutása során számos nagy nevű trénerrel dolgozhatott együtt, de a Fradi szakvezetőjének stílusát a magyar sajtóban legutóbb mint potenciális magyar szövetségi kapitányként felbukkanó Henk Ten Cate-hoz tudja hasonlítani.

"Henk Ten Cate volt az edző, aki engem felkarolt, még az U18-ból ő vitt fel az első csapatba (az MTK-nál - a szerk.). Moniz hasonló típusú edző, hasonló játékstílust próbál játszatni, ami nekem fekszik. Nagyon kemények az edzések, fizikálisan nagyon sokat kell edzeni, ez számomra egy olyan plusz dolog, amihez hozzá vagyok szokva, és igazából igénylem is. Fizikálisan csúcson kell lenni, ez a titka, az a filozófiája, hogy jobb állapotban legyünk mint az ellenfél, a játéktudás alapján pedig hiszem azt, hogy jobb játékosaink vannak, mint az ellenfélnek."

A Détári Lajost váltó Moniz munkásságáról többnyire pozitívan beszélnek idehaza, de nem csak a szurkolók között, hanem a szakma berkein belül is elismerik munkásságát, amit jól mutat, hogy a hatharom.com által alapított "Év edzője" szavazáson jelenleg a második helyen áll a Vidit dirigáló José Gomes mögött.

"Mindent megtesz azért, hogy a csapata a lehető legjobb eredményt érje el, a legjobb körülményeket biztosítsa a játékosainak. Ami a nagy edzőkre jellemző, az rá is igaz, hogy azt a közeget, az öltözőnek az atmoszféráját maximálisan védi és nem engedi senkitől, hogy ezt megbontsa" - mondta az irányító, aki az Újpest elleni derbit sérülése miatt még bizonyosan kihagyja.

A Ferencváros csapata hét fordulót követően a harmadik helyen áll az OTP Bank Liga tabelláján, egy ponttal lemaradva az élen egyaránt 16 egységgel álló Debrecen - Videoton párostól. A Fradi legutóbb Pápán tudott nyerni - ezt a hatharom.com is megtippelte - legközelebb pedig az ősi rivális negyedik kerületiek ellen lép pályára a Puskás Ferenc Stadionban.

A vasárnap 16 óra 30 perckor kezdődő Ferencváros - Újpest mérkőzésről a hatharom.com élő szöveges tudósítással jelentkezik.

[1480580] 2013-09-22 16:30:00 Ferencváros - Újpestx;