Női kézilabda

Az Érd válogatott irányítója kórházba került a BL-selejtező után

Súlyos sérülést szenvedett az FTC-Rail Cargo Hungaria elleni döntőben, a női kézilabda Bajnokok Ligája selejtezőjében az ÉTV-Érd magyar válogatott játékosa, Triscsuk Krisztina.

Az irányító a második félidőben szenvedett arcsérülést, miután Tomori Zsuzsanna keze egy lövés után továbblendült, és eltalálta ellenfele fejét. Triscsuk hangosan zokogva, óriási fájdalmakkal fetrengett a földön, majd jégtömlővel takarták el az arcát, és lekísérték a pályáról.

Szabó Edina, az érdiek vezetőedzője a mérkőzés után indulataival és a sírással küzdve mondta el a Digi Sport műsorában, hogy véleménye szerint eljátszatták csapatával a szimpatikus vesztes szerepét, "nem először" látott olyat a pályán, ami szerinte nem oda való, Triscsuk pedig súlyos sérülten félórán keresztül ült az öltözőben, míg a meccs végén el nem szállították a kórházba. Ő úgy gondolta, hogy az irányító hónapokra kidőlt.

Ezek alapján sajnos a játékos szem- és arccsontsérülésétől kell tartanunk, amint bővebb információnk lesz az állapotáról, természetesen tájékoztatunk benneteket.