Serie A

El Shaarawy a mostani fizetése háromszorosáért sem hagyta el a Milant - Galliani

megosztom

A Milan ügyvezető igazgatója, Adriano Galliani senkinek nem szurkol a szombati Inter-Juventus rangadón.

Noha a legnagyobb rangadónak tartják Olaszországban - nem véletlenül becézik Derby d'Italiának -, Adriano Gallianit elmondása szerint hidegen hagyja az Inter-Juve.

"Nem szurkolok senkinek, nem gondolkoztam, és nem is fogok ezen. Nem vagyunk érintettek ezen a mérkőzésen, épp a sajátunkra fogunk utazni, amikor játsszák" - utalt arra a sportvezető, hogy néhány órával a rangadó után a Milan a Torino vendégeként lép pályára.

El Shaarawy ragaszkodik a Milanhoz

Az ügyvezető igazgatót a Gazzetta dello Sport újságírói a frissen visszaszerzett Kakáról és más átigazolásokról is faggatták, de ő a legtöbb kérdésről csak szűkszavúan nyilatkozott: "Kaká boldog, hogy visszatérhetett. Hogy játszik-e, azt majd az edző dönti el, de Milan egész közönségét felpezsdítette az érkezése. Hondáról és az átigazolási piacról januárig nem akarok beszélni. Ami a védelmünket illeti, létszámot és minőséget tekintve is remekül állunk, csak az utóbbi időben sajnos nem sokszor küldhettük ki ugyanazt a védőnégyest."

Végül Stephan El Shaarawyról is kérdezték, aki Kaká érkezésével könnyen kiszorulhat a kezdőcsapatból, és akit Cesare Prandelli behívott ugyan a válogatottba, de Bulgária és Csehország ellen sem játszatott.

"Prandelli a csapat egészében gondolkozik, El Shaarawy pedig egy fiatal fiú, aki nemrég került Padovából a Milanba, majd a válogatottba. Hiszünk benne, nagy ragaszkodást mutatott a nyáron a klubhoz, mert háromszor annyit is kereshetett volna, mint itt, mégis maradt" - adott ki egy kis belső titkot Galliani.

[1536548] 2013-09-14 20:45:00 Torino - AC Milanx;
megosztom