Magyar válogatott

Három napig mi voltunk a téma, most elmondtuk, hogy éltük ezt meg - Dzsudzsák

Dzsudzsák Balázs, a magyar labdarúgó-válogatott szélsője az észtek ellen kedd este 5-1-re megnyert világbajnoki selejtező után újságíróknak azt mondta, örül, hogy ilyen karakteres társakkal játszhatott együtt.

"A mérkőzés előtti három napban rendőri kísérettel kellett aludnunk, biztonsági őrök követtek még az étterembe is, ez fájó pont a csapatnak" - kezdte kissé feldúltan a Puskás Ferenc Stadionban játszott meccs utáni nyilatkozatát a Dinamo Moszkva légiósa, aki egy góllal vette ki a részét az észtek elleni sikerből.

Hozzátette, a múlt pénteki, románoktól elszenvedett 3-0-s vereség után ő maga és a válogatott többi tagja is elismerte, hogy rosszul teljesített. "Ennek ellenére azt gondolom, nem biztos, hogy mindent a mi számlánkra kell írni, és az ország gondját a nyakunkba kell varrni, az elmúlt három napban mégis mindent megkaptunk, hol egyénenként, hol csapatként."

Dzsudzsáknak nem tetszett, amit Bukarest óta kaptak - Fotó: AFP

Dzsudzsák kijelentette, nem akar áldozatként feltűnni, és nem akar "nekimenni" a közönségnek, csupán elmesélte, hogy mi történt velük a két meccs közötti három napban.

"Némán hallgattuk, hogy napokig mindenhol mi voltunk a téma, és szégyent hoztunk az országra, úgy gondolom, hogy a mostani 5-1 után mi is elmondhatjuk, hogyan éltük meg ezt a bizonyos három napot" - folytatta a futballista. Hozzátette, a válogatott a saját útjára koncentrál, ráadásul a keddi győzelemmel, és azzal, hogy a románok közben kikaptak a törököktől, a csapat visszavette a D csoportban a második, pótselejtezőt érő helyet.

"Persze lehet mondani, hogy nekünk még a hollandokkal is játszanunk kell, de emlékeztetnék mindenkit, hogy az észtek néhány napja 2-2-re végeztek ellenük" - mondta Dzsudzsák, s hangsúlyozta, nem akar belemenni az előzetes esélylatolgatásba, mert érzése szerint a románok elleni meccs előtt elkövették azt a hibát, hogy "leígérték a csillagokat az égről".

Az esti találkozón a magyarok negyedik gólját szerző Németh Krisztián azt emelte ki, hogy bár Romániában nem játszott, mégis ugyanúgy megviselte a háromgólos vereség, mint mindenki mást a csapatból: "Úgy érzem, hogy sportemberekhez méltóan reagáltunk arra a kudarcra, nagyon örülök, hogy ez a meccs ilyen jól sikerült."

Az észtek ellen egy remek egyéni megmozdulást követően eredményes Böde Dániel azt mondta, a közönséget semennyire sem tudták kárpótolni ezzel a sikerrel a múlt pénteki bukaresti eredmény miatt, s hozzátette, a játékosok legfeljebb családtagjaikat és barátaikat engesztelhették ki valamelyest.

"Szerintem a teljes selejtezősorozat legnehezebb feladata vár ránk, mivel Hollandiából kellene elhozni három pontot, ugyanakkor azt gondolom, hogy megfelelően agresszív játékkal lehet esélyünk a sikerre" - tekintett előre, a soron következő mérkőzésre a Ferencváros támadója.

A válogatott irányítója - és kedd esti csapatkapitánya -, Hajnal Tamás arról beszélt, a mérkőzés előtt az lebegett a szemük előtt, hogy a román-török összecsapás számukra kedvező alakulása esetén egy győzelemmel visszavehetik a Bukarestben elveszített második helyet.

"Örülök, mert ez úgy sikerült, hogy a meccs nagyobb részében jól is játszottunk, ráadásul nagy különbséggel nyertünk. Azt gondolom, a csapat morális erejét jól mutatja, hogy egy ilyen fájó vereség után mennyire gyorsan sikerült talpra állnunk."

Az európai vb-selejtező D csoportját a 22 pontos, ezzel már biztosan az élen záró és vb-résztvevő hollandok vezetik. Egervári Sándor szövetségi kapitány együttese a második helyen áll 14 ponttal, eggyel megelőzve a románokat és a törököket.

Az utolsó két fordulóban a magyarok Hollandiába utaznak, aztán a pont nélkül sereghajtó Andorrát fogadják, míg a románok előbb Andorrában lépnek pályára, majd az észteket látják vendégül. A törökök először idegenben az észtekkel, majd hazai környezetben a hollandokkal találkoznak.

Vb 2014 - selejtezők
Európai zóna, D-csoport
INFO Magyarország-Észtország 5-1 (3-0)
Puskás Ferenc Stadion, 10 ezer néző, vezette: Aliakszej Kulbakov (fehérorosz)
Gólszerzők: Klavan (11., öngól), Hajnal (21.), Böde (41.), Németh (69.),Dzsudzsák (85.), illetve Kink (48.)
Sárga lap: Laczkó (54.), Guzmics (60.), illetve Purje (24.), Jääger (62.), Vunk (69.), Kink (74.), Reintam (84.)
 
Magyarország: Bogdán – Vanczák, Guzmics, Kádár, Laczkó (Devecseri, 62.) – Koman, Elek Á. (Gyömbér, 75.), Hajnal, Dzsudzsák – Böde, Németh K. (Szakály, 85.)
Szövetségi kapitány: Egervári Sándor
 
Észtország: Pareiko - Jääger, Reintam, Klavan, Teniste - Purje (Ojamaa, 46.), Vunk, Mošnikov, Kink (Kams, 76.) - Ahjupera (Zenjov, 46.), Anier
Szövetségi kapitány: Tarmo Rüütli.
[1147884] 2013-09-10 20:30:00 Magyarország - Észtországx;
A D csoport állása nyolc forduló után
    M GY D V RG KG P
1. Hollandia 8 7 1 0 24 4 22
2. Magyarország 8 4 2 2 18 12 14
3. Törökország 8 4 1 3 14 7 13
4. Románia 8 4 1 3 13 12 13
5. Észtország 8 2 1 5 6 16 7
6. Andorra 8 0 0 8 0 24 0