Román-magyar

Több mint kétmillióan pillantottak bele a pénteki vesztes meccsbe

  • MTI
megosztom

A 3-0-ás hazai győzelem ellenére 2 millió 331 ezren követték figyelemmel az M1-en a Románia-Magyarország labdarúgó világbajnoki selejtezőt pénteken - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) az MTI-vel.

A Nielsen Közönségmérés adatai szerint a találkozó nézettsége 886 ezer fő volt, a felnőtteknél 21,1 százalékos, a felnőtt férfiaknál 32 százalékos közönségaránnyal. A felnőtt férfiaknál a mérkőzés ideje alatt az M1 volt a legnézettebb csatorna, míg a teljes népesség körében a második volt a rangsorban.

A közvetítésbe 2 millió 331 ezren néztek bele legalább egy percre, ez a teljes népesség 25,4 százaléka. A legnézettebb percnek - az első félidő elején, 20.16-kor - 1 millió 13 ezer fős volt a nézettsége.

A magyar válogatott kedden lép ismét pályára a Puskás Ferenc Standionban. Az észtek elleni találkozót az M1 20.15-kor közvetíti élőben, míg a Kossuth Rádió 21.30-tól a mérkőzés második félidejét tűzi műsorra, a hatharom.com pedig élő szöveges közvetítésben számol be a találkozóról.

A televíziók összes sportközvetítésének műsorát megtalálhatjátok ide kattintva, a hatharom.com TV-műsor aloldalán.

VB 2014 - selejtező
Európai zóna, D-csoport
    M GY D V RG KG P
1. Hollandia 7 6 1 0 22 4 19
2. Románia 7 4 1 2 13 10 13
3. Magyarország 7 3 2 2 13 11 11
4. Törökország 7 3 1 3 12 7 10
5. Észtország 7 2 1 4 5 11 7
6. Andorra 7 0 0 7 0 22 0
[1147884] 2013-09-10 20:30:00 Magyarország - Észtországx;
megosztom