Olimpia 2020

Tokió Párizs és Róma segítségével nyert, nekünk Madrid talán jobb lett volna

Tokió nyerte el a 2020-as nyári olimpia rendezési jogát a Nemzetközi Olimpiai Bizottság döntése értelmében, Isztambult és a már az első körben kiesett Madridot előzte meg a NOB 125. ülésén tartott szavazáson szombaton, Buenos Airesben. Tokió 1964 után másodszor lehet házigazdája az ötkarikás, nyári játékoknak.

Az első ázsiai olimpiát október 10. és 24. között rendezték. Azon 93 ország 5151 sportolója vett részt, köztük 4473 férfi és 678 nő. Az ötkarikás játékokon - melyet Hirohito császár nyitott meg - 19 sportág, 163 versenyszámában hirdettek győztest. Magyarország, a nemzetek közötti éremtáblázaton 10 arany-, 7 ezüst- és 5 bronzéremmel, a 6. helyen zárt.

"Eredetileg mindenki úgy számolt, hogy Madrid lehet a nagyobb ellenfele Tokiónak. Viszont az komoly hátrányt jelentett a spanyoloknak, hogy három NOB-tagjuk nem szavazhatott, és valószínűleg a négy olasz és a három francia sem támogatta a pályázatukat, mert a hírek szerint 2024-re Róma és Párizs is komolyan készül. Egy 2020-as európai olimpia viszont gyengítette volna az esélyüket. Ezek ismeretében mondhatom, hogy nem született meglepetés, Tokió megérdemelten nyert" - értékelt a helyszínről Szabó Bence, a MOB főtitkára.

"Magyar szempontból általában jobb, ha hozzánk közel rendeznek olimpiát, mert nincs gond az átállással, egyszerűbb a felkészülés. Ugyanakkor az jó hír, hogy nekünk hagyományosan jó kapcsolataink vannak a japánokkal, nemrég írtunk alá együttműködési megállapodást velük" - mondta Buenos Aires-ből Borkai Zsolt, a MOB elnöke.

A két sportvezető elárulta, hogy az elmúlt napokban több NOB-taggal beszélgettek, és szinte biztosra vehető, hogy a vasárnapi szavazás után, a birkózás az olimpia műsorán marad.