Tenisz

Murraynek új célokat kell találnia - Becker

A hatszoros Grand Sam-győztes Boris Becker szerint Andy Murraynek új kihívások után kell néznie. A skót teniszező címvédőként a negyeddöntőben búcsúzott a US Openen.

Murray elbukott New Yorkban - Fotó: AFP

Murray tavaly hosszú küzdelem után felért a csúcsra, olimpiai bajnok lett, aztán a US Open döntőjében legyőzte Novak Djokovicsot és karrierje első Grand Slam-trófeáját emelhette a magasba. Az év elején az Australian Openen finalista volt, a szerb világelső visszavágott neki. A Roland Garroson sérülés miatt nem indul, majd Wimbledonban hengerelt, ismét Djokovicsot felülmúlva hazai pályán nyert GS-t. Ezen előzmények után meglepetésként hatott, hogy a New Yorki-i negyeddöntőben fásultan teniszezve három sima szettben kikapott a svájci Stanislas Wawrinkától.

"Új célokat kell találnia, okokat a kemény munkához és jobban kell játszania - kommentált Boris Becker. Az 1999-ben visszavonult német klasszis szerint bőven van még meghódítandó csúcs a skót előtt. - "Még nem ő a világelső, nem nyert az O2-ben (a londoni aréna, ahol az ATP világbajnokságot rendezik - a szerk.), az Australian Opent sem hódította meg. Van néhány nagy címe, de most ismét kis lépésekből kell építkeznie és kristálytisztán eldöntenie, mit akar csinálni az elkövetkező években. Sokáig teniszezett magas szinten, természetes, hogy most csalódott. Azért a negyeddöntő nem is rossz eredmény a US Openen. Biztos vagyok benne, hogy fel fog állni."

Becker 1989-ben diadalmaskodott Wimbledonban és a US Openen, ez volt az első és egyetlen alkalom, hogy egymás után két Grand Slamet nyert. "Ha ez olyan könnyű lenne, akkor minden héten képes lennél rá - vette védelmébe a német Murrayt. - Andy nagy dolgokat vitt véghez az elmúlt másfél évben. Ezt nem könnyű megemészteni és új inspirációt találni. Ez a legnehezebb az egészben. Most hiányzik neki az a plusz tíz százalék."

Murray a jövő héten a brit Davis Kupa-csapatban játszik Horvátország ellen, majd tervei szerint szeptember 23-től a bangkoki tornán indul.

Flushing Meadows-ban magyar idő szerint ma éjjel rendezik az elődöntőket a férfiaknál, a felső ágon Novak Djokovics Stanislas Wawrinkával, az alsó ágon Rafael Nadal Richard Gasquet-vel csap össze. A hatharom.com tippje szerint az első két kiemelt jut a fináléba.