Sajnos Guzmics Richárd nem tanakodott ennyit a kezdésen. A szombathelyi bekk úgy megajándékozta a labdával Ciprian Maricát, hogy a Schalkétól elbocsátott csatár még egy megkerülős cselt is kioszthatott a negyedik válogatottságát a legrosszabbul kezdő védőnek, mielőtt begurította volna a labdát az ezúttal hiába röpülő Bogdán Ádám kapujába.
Ezzel pedig bukott a formula, amit Egervári Sándor kifundált magának. Azzal, hogy Vanczákkal és Kádárral kezdtünk a két szélen, már lehetett gondolni, hogy védekezésre játszunk majd; a középpálya közepén a Korcsmár-Varga duó láttán pedig angolos alábecsléssel is kb. száz százalékra szökött fel ennek az esélye.
Persze nem hibáztatom a kapitányt a defenzív taktika választásában, elvégre ha realisták vagyunk, nekünk a döntetlen nemhogy teljesen megfelelt, hanem egyenesen jó eredmény lett volna Bukarestben. Az egy ponttal mondjuk megint számolgatni lettünk volna kénytelenek (,,ha megverjük az észteket, a törökök meg a románokat, és időkaput nyit nekünk MZ/X, Paula pedig Hufnágel Pistához megy feleségül, akkor végre részt vehetünk egy pótselejtezőn..."), de ennek még mindig több esélye volt, mint annak, hogy egyből hármat is elhozunk a szomszédtól. Marica gólja után azonban egyértelműnek tűnt a B-terv: ki kell húzni addig, ameddig el nem csöndesedik a románok szurkolótábora a frissen felhúzott 55 ezres arénában, aztán el lehet kezdeni támadni.
Igen ám, de a kapott gól nélkül történő időhúzás sem volt olyan egyszerű dolog. Nemcsak hogy folyamatosan támadtak az eladott labdáink után a románok, de mindezt számunkra megdöbbentően agresszívan és fürgén is tették. Kontráik elég nagy százaléka ment át a lassabb tempóhoz szokott magyar védelmen; még szerencse, hogy Maricánál és Stancunál is elgurult néha a gyógyszer, és nem nézték a mieink nem létező lesvonalát.
Persze az sem segítette a védelmet, hogy letámadni az elöl lévők csak szemmel voltak hajlandóak. Láthatólag skizofrén helyzetben voltak a magyar támadók: a korai gól miatt nem kellett azonnal egyenlíteni, meg lehetett várni, amíg eljön annak az ideje. Ugyanakkor minél többet adogatták a labdát egymás között a románok, annál frusztráltabb lett a fehér mezes csapat, és annál higgadtabbak a románok.
A labdatartásban segített nekik az is, hogy mi 4-4-2-ben, ők pedig 4-2-3-1-ben álltak fel. A két formáció csatájában axióma, hogy utóbbinál lesz többet a labda, mert a középpálya közepén emberelőnyben van; s csakugyan, Korcsmár és Varga csak kettőt bírt hatástalanítani a Pintilii-Bourceanu-Stancu hármas tagjai közül, általában az előbbi viszont szabadon támogathatta a támadásokat akár indításokkal, akár megindulásokkal.
Ennek félóra elteltével meg is lett az eredménye. A Steaua fedezete indította Maricát, akinél ugyan kis szerencsével maradt ott a labda, de jól tette vissza azt a lendületből érkező, így élete lövését megtaláló Pintiliinek. A második gólnál érdekes kiemelni Varga mozgását: igaz, hogy ő volt az egyetlen a válogatott játékosai közül, akin látszott, hogy meg akar izzadni, de ez most pont rossz irányba vitte, mert nem tartotta pozícióját a védelem előtt, hanem engedte, hogy a lendület továbbvigye a tizenhatos irányába, ahol létszámban már amúgy is megvoltak a csapattársak. Ezért nem volt esélye senkinek sem leblokkolni a pazarul eltalált labdát.
Hajnal beállítása, valamint a szünetbeli eligazítás után elkezdett úgy tenni a csapat, mint akit érdekel a meccs, s olyankor is megpróbáltuk letámadni a románokat, amikor a saját térfelükön volt náluk a labda. A második félidőben ezt nem egyéni partizánakcióban, hanem kollektíve tették a fiúk, ezért egy-kétszer sikerült is ígéretes helyzetben megszerezniük a játékszert. Ekkor jött jól a két csatár: úgy, hogy Böde és Szalai a pályán volt, labdaszerzés után mindig volt legalább két ember a román tizenhatos tájékán, így az egyik oldalon Dzsudzsáknak, a másik szélen pedig a befele mozgó Koman mögött érkező Vanczáknak volt kit megcéloznia a beadásokkal.
Azok ennek ellenére csak nem akartak célba érkezni. Sőt, a másik oldalon - ahogy a magyar szövetségi kapitány egyre többet kockáztatott, s lecserélte mindkét védekező középpályását, valamint az ismét nem sokat mutató Komant - egyre több hely lett a ,,vörös zónában", a védelem előtt. Az innen a hátvédek mögé betett labdákkal pedig a nem túl mozgékony Guzmics-Lipták duó nemigen tudott mit kezdeni, ezért Bogdánnak kellett földöntúli bravúrral védenie előbb Stancu, majd Popa ziccerénél is.
A legvégén Tanase alázása már mit sem számított. Ezt a meccset azzal veszítettük el, hogy a legelején ajándékba adtunk egy gólt, a válogatott pedig pont ennek az ellenkezőjére volt felkészítve mind személyzetben, mind hozzáállásban, azaz lehetőleg ne kapjon egyet sem. Így csak kockáztatással, a védekezéshez jobban értő játékosok kitámadásával lehetett egyenlíteni; a románok azonban jól kihasználták ezt, és olyan leckét adtak nekünk kontrázásból, amilyet jó ideig nem fogunk elfelejteni.
Világbajnoki selejtező |
---|
D-csoport, 7. forduló |
INFO Románia-Magyarország 3-0 (2-0) |
Bukarest, Nemzeti Aréna, vezeti: Alberto Undiano (spanyol) |
Gólszerző: Marica (2.), Pintilii (31.), Tanase (88.) |
Sárga lap: Bourceanu (50.) illetve Korcsmár (14.), Lipták (45+2.), Vanczák (60.) |
Kiállítva: - |
Románia: Tatarusanu – Matel, Goian, Chiriches, Rat - Bourceanu, Pintilii - Torje (Tanase, 58.), Stancu, Maxim (Popa, 64.) - Marica (Hoban, 80.). |
Szövetségi kapitány: Victor Piturca |
Magyarország: Bogdán – Vanczák, Guzmics, Lipták, Kádár - Koman (Szabics, 85.), Korcsmár (Hajnal, 34.), Varga J. (Lovrencsics, 68.), Dzsudzsák - Böde, Szalai. |
Szövetségi kapitány: Egervári Sándor |
VB 2014 - selejtező | ||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Európai zóna, D-csoport | ||||||||
M | GY | D | V | RG | KG | P | ||
1. | Hollandia | 7 | 6 | 1 | 0 | 22 | 4 | 19 |
2. | Románia | 7 | 4 | 1 | 2 | 13 | 10 | 13 |
3. | Magyarország | 7 | 3 | 2 | 2 | 13 | 11 | 11 |
4. | Törökország | 7 | 3 | 1 | 3 | 12 | 7 | 10 |
5. | Észtország | 7 | 2 | 1 | 4 | 5 | 11 | 7 |
6. | Andorra | 7 | 0 | 0 | 7 | 0 | 22 | 0 |