Honvéd

Zártkapus mérkőzések és pénzbüntetés az UEFA-tól a "cigányozásért"

megosztom

2013. augusztus 22-i ülésén az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) Ellenőrző és Fegyelmi Bizottsága elmarasztalta a Budapest Honvédot az FK Vojvodina elleni Európa-liga-mérkőzéseken tanúsított szurkolói magatartással kapcsolatban - írja a kispesti klub hivatalos honlapja. A bizottság a szerbiai és a magyarországi mérkőzésen is észlelt problémákat.

Az első, idegenbeli mérkőzésen, melyet július 18-án rendeztek, az elmarasztalás a Honvéd szurkolók részéről a Vojvodina szurkolók irányába tanúsított homofób és rasszista megnyilvánulások miatt következett be. A július 25-i visszavágóval kapcsolatban a bizottság megállapította, hogy a Honvéd szurkolók ”cigányok, cigányok” kiáltással és náci karlendítéssel gyalázták a szerb szurkolókat.

A szervezet ezért úgy döntött, hogy a kispestieknek a következő UEFA által szervezett hazai mérkőzésüket zárt kapuk mögött kell megrendezniük, ráadásul mivel 2008 nyarán a piros-feketéket már megbüntették egy felfüggesztett zártkapus találkozóra, most az a szankció is aktivizálódott. Vagyis a Honvéd következő két nemzetközi kupamérkőzése szurkolók nélkül kerül megrendezésre. Ezen felül a XIX. kerületieknek 50 ezer eurós bírságot kell átutalniuk az UEFA számlájára.

Kispesti szurkolók Újvidéken - Fotó: ultrasliberi.hu

A kispestiek közleményében az áll, hogy a klub "mélységesen elítéli azokat, akiknek ezt a büntetést köszönheti és megerősítve érzi magát abban a tudatban, hogy helyesen jár el, amikor fellép a szélsőségek és a szélsőségesek ellen. Ugyanakkor a fentiek ismeretében meg kívánja fontolni, hogy milyen más, eddigieknél lényegesen keményebb intézkedésekkel tudja meggátolni a rasszista, antiszemita, antiroma, homofób, más nemzeteket gyalázó, a magyar múlt legsötétebb szakaszát idéző megnyilvánulásokat."

Azt sem árt ugyanakkor megjegyezni, hogy az újvidéki mérkőzésre utazó Honvéd-szurkolók embertelen bánásmódban részesültek Szerbiában. A helyi határőrök kirabolták a drukkereket és nem engedték, hogy alapvető szükségleteiket elvégezzék.

A Honvéd 5-1-es összesítéssel búcsúzott az FK Vojvodinával szemben az Európa Liga második selejtezőkörében. A kispestiek az első fordulóban a montenegrói Cselik Niksicset gázolták el 13-1-es összesítéssel.

[1480564] 2013-09-14 18:00:00 Honvéd - Mezőkövesd Zsóryx;
megosztom