La Liga

Két és fél év után három vesztes meccs kellett az Osasuna edzőjének kirúgásához

megosztom

Megvált vezetőedzőjétől a Primera División 2013-14-es szezonját három vereséggel kezdő Osasuna.

"Keresünk egy fiatal edző, aki a fiatal játékosok használatában hisz" - kommentálta José Luis Mendilibar kirúgását Miguel Archanco klubelnök, aki a jelek szerint nagyon elégedett volt a tréner utóbbi időben végzett munkájával.

"Ez az élet rendje, ilyesmi megtörténhet" - reagált nyugodtan Mendilibar a hírre. "Szeretném megköszönni mindenki munkáját a csapatnál, a játékosok, a média és a szurkolók hozzáállását is. Annak, hogy nem teljesítettünk jobban, az az oka, hogy nem tudtunk. Minden erőmet beleadtam, azt gondoltam, hogy menni fognak a dolgok, úgyhogy nem sajnálom, hogy eddig az Osasunánál maradtam. Ennek a csapatnak már semmi köze ahhoz, amely az érkezésemkor itt volt."

A szakember 2011 februárjában vette át José Antonio Camachótól az együttest, és akkor a kilencedik, egy évvel később pedig a hetedik helyre vezette őket. A legutóbbi szezon viszont nem sikerült jól, mindössze három pontnyi előnnyel maradtak az első osztályban. Az új idényben eddig a Granadától, a Bilbaótól és a Villarrealtól kaptak ki.

Az új edzőnek valószínűleg a Getafe ellen kell majd bemutatkoznia szeptember 15-én.

[1505596] 2013-09-15 17:00:00 Getafe - Osasunax;
megosztom