NB I

Rudolf Gergely jó játékot remél Győrben

  • MTI

Rudolf Gergely gólokat és jó játékot vár magától új labdarúgócsapatában, a Győri ETO FC-ben.

Rudolf (pirosban) ezúttal Győrben kapott esélyt

"Nem először beszélgettünk Rudival arról, hogy Győrbe szerződik, de tavaly másként döntött - mondta Pintér Attila vezetőedző a 24-szeres válogatott játékosról a klub keddi sajtótájékoztatóján. - Ilyen csatár igazolására régen volt példa az ETO történetében. Rudolf szereplését illetően bizakodó vagyok, remélem, azt a formát mutatja majd, amelyet Debrecenben megszoktunk tőle."

Rudolf azt mondta, nagyon örül ennek a lehetőségnek, mivel Magyarország legjobb csapatába igazolt. Hozzátette, nagy tervei vannak, minél hamarabb szeretne a csapat rendelkezésére állni és jó játékkal újra kivívni a válogatott kerettagságot.

"Jó állapotban, jó formában érzem magam" - jelentette ki. Rudolf hétfő este három évre kötelezte el magát a Győrhöz, miután nemrég felbontották a szerződését a Diósgyőrnél.

A DVTK augusztus 13-án szabadlistára tette Rudolf Gergelyt, majd erkölcsi okok miatt nem edzhetett a Diósgyőrrel. A csatár legújabb csapatában szeptember 15-én az MTK ellen bizonyíthat.

[1480562] 2013-09-15 18:30:00 MTK - Győrx;