VB 2014

Akkor is Casillast favorizálom, ha nem véd - Del Bosque

Vicente Del Bosque néhány hete már nyilatkozott Iker Casillas ügyében és most megerősítette akkori mondatait. A spanyol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kitart a Real Madridnál mellőzött kapus mellett.

Del Bosque kitart Casillas mellett - fotó: AFP

Iker Casillas úgy kezdte az új idényt, ahogy befejezte az előzőt, cserekapusként. José Mourinho távozását követően az új edző, Carlo Ancelotti is Diego Lópeznek szavaz bizalmat, az eddigi három bajnoki meccsen ő védte a Real Madrid kapuját. Casillas legutóbb tavaly ősszel és télen védett folyamatosan, ebben az évben a januári kézsérülését követően nem kapott lehetőséget. Ennek ellenére meg sem fordult Vicente Del Bosque fejében, hogy mellőzze őt. A spanyol válogatott szövetségi kapitánya kitart a világ- és Európa-bajnok kapus mellett.

"Mindig Casillas mellett fogok állni - mondta Del Bosque az AS-nek. - Ő a válogatott csapatkapitánya és az egyik legfontosabb tagja. Soha nem mondanám azt, hogy játszania kell a Real Madridban, különben nem védhet a válogatottban. Őt és a múltját favorizálom. Nehéz időszakon megy keresztül, támogatásra van szüksége. Ez senkinek sem kényelmes, különösen Casillas számára nem az. De ahogy korábban is mondtam, én senki ellen nem beszélek, csak Casillas érdekeit nézem."

A 149-szeres spanyol válogatott kapus elképesztő statisztikát tudhat magénak a nemzeti csapatban: a 2008-as és a 2012-es Eb, valamint a 2010-es vb egyenes kieséses szakaszában nem kapott gólt a válogatott kapujában - leszámítva az olaszok és a portugálok elleni büntetőpárbajt.

Ancelotti a hétvégén úgy nyilatkozott, hogy beszélt Casillasszal a jelenlegi helyzetről, és hamarosan újra megvitatják a dolgot. Habár úgy tűnik, Del Bosque maximálisan támogatja Casillast, ha nem változik a helyzet, akkor érdekes szituáció állhat elő a jövő évi világbajnokság előtt, ahova címvédőként utazik a spanyol válogatott. A hispánok jelenlegi keretében Pepe Reina és Victor Valdés a másik két kapus.

A spanyol válogatott pénteken Finnországban lép pályára világbajnoki selejtezőn, majd kedden barátságos mérkőzésen Genfben Chilével találkozik.

[1116499] 2013-09-06 20:30:00 Finnország - Spanyolországx;