Gyász

Elhunyt a Bayern München legsikeresebb magyarja

megosztom

Életének 81. évében elhunyt Csernai Pál, a Bayern München korábbi sikeredzője, kétszeres válogatott labdarúgó - adta hírül a Magyar Labdarúgó Szövetség hivatalos honlapja. Mindeddig ő a legutolsó magyarországi születésű BEK-döntős edző.

Csernai Pilisen született 1932. október 21-én, hajdanán a Szentlőrinci AC-ból alakult (vagy inkább alakított) Postás játékosa volt - írja az mlsz.hu. Tizenkilenc évesen, a Diósgyőr ellen mutatkozott be az élvonalban, olyan később ugyancsak az A-válogatottig jutott társak között, mint Komáromi Tibor kapus, vagy Raduly József, a szovjet hadifogságot is megjárt jobbszélső. Még ennél is érdekesebb, hogy a csapat edzője egy fiatal, alig néhány éve visszavonult tréner, Baróti Lajos volt. Csernai Pál két esztendőt játszott a Postásban, majd kettőt a Csepelben, igaz, a szigetváros csapatában a másodikat már nem fejezte be. Pedig abban az idényben már alapembernek számított az együttesben, sőt kétszer játszott az A-válogatottban is a skandináviai túrán. 1955. október 16-án Bécsben lépett pályára a B-válogatott tagjaként, egy A-válogatott erősségű csapatban: Faragó – Dudás, Börzsey, Dalnoki – Szabó, Csernai – Sándor, Aspirány, Hidegkuti, Virág, Tóth Mihály. A második félidőben beállt Oláh és Palotás is. Mind a tizenhárman játszottak pályafutásuk során az A-válogatottban, de csak Csernai Pál nem lépett pályára többet a magyar élvonalban.

Csernai Pált 81. életévében érte a halál

Hirtelen ötletétől vezérelve nem tért haza, majd átment az NSZK-ba, ahol az eltiltása lejárta után a Karlsruher SC szerződtette. 1958 nyarától egy évet Svájcban, a La Chaux-de-Fonds színeiben az ottani élvonalban futballozott, majd 1959 és 1965 között a Stuttgarter Kickers játékosa volt. Visszavonulása után elvégezte a világhírű kölni főiskolát, majd a Wacker Berlin, a Reutlingen és a belga Antwerp pallérozása után szövetségi edző lett az észak-badeni tartományi szövetségnél. Karrierje 1978-ban fordult a csillagok felé, amikor Lóránt Gyula, az Aranycsapat egykori középhátvédje a Bayern Münchenhez hívta.

Pályafutása csúcspontja kétségtelenül a bajor rekorderbajnoknál eltöltött időszaka, amelyben – Lóránt menesztése után már vezetőedzőként – 1983. május 16-ig két bajnoki címet nyert, kétszer negyedik, egyszer harmadik lett. Megnyerte a DFB kupáját, s bejutott a csapattal a BEK döntőjébe 1982-ben. A pályán Paul Breitner volt a jobbkeze (miután Gerd Müller megsértődött a lecserélésén, s távozott), a két „Pálról” ezt a korszakot a bajoroknál Pal Systemnek nevezték.

A Bundesliga történetének legsikeresebb magyar edzője a Bayerntől való távozása után a PAOK Szalonikinél (1983–84), a lisszaboni Benficánál (1984–85), a Borussia Dortmundnál (1985–86), a Young Boysnál (1989), a Koreai NDK válogatottjánál (1989–90), a berlini Herthánál (1990–91) dolgozott. Az 1994–95-ös idényben a Sopron együttesét irányította az NB I-ben. Az utóbbi években Budapesten élt. Hat évvel fiatalabb öccse, az olimpiai bajnok Csernai Tibor alig egy éve, 2012. szeptember 11-én hunyt el.

megosztom