Férfi kézilabda BL

Sok volt a közte tíz Szkopjéban, vége a szegedi BL-álmoknak

Nem sikerült csodát tenni, az idegenbeli mérkőzésen összeszedett tízgólos hátrányból csupán négyet sikerült lefaragnia a Pick Szegednek hazai pályán a Metalurg Szkopje elleni Bajnokok Ligája-selejtező visszavágóján. Juan Carlos Pastor csapata biztatóan kezdett, de a második félidő elején - a macedóniai találkozóhoz hasonlóan - megtorpant, így Ancsin Gáborék csak az EHF Kupában folytathatják nemzetközi szereplésüket.

Az idegenben elszenvedett tízgólos vereség és a tetemes hátrány tudatában a visszavágóra a stabil védekezésre helyezte a legfőbb hangsúlyt Juan Carlos Pastor vezetőedző. Az első mérkőzésen számos gólt szerzett a Metalurg indításból és lerohanásból, a szegediek - tanulva a hibákból - mindent megtettek annak érdekében, hogy ezúttal villámgyorsan visszarendeződjenek. Niko Mindegía két találatával kezdett a Pick, a spanyol irányítót pedig mintha kicserélték volna a macedóniai mérkőzéshez képest. Lendületes betörései, jó cselei és kiharcolt hétméteresei mind-mind közelebb repítették a szegedieket a deficit ledolgozásához.

A szkopjeiek igyekeztek lassítani a játékot, nem volt érdekük a rohanás, már csak azért sem, mert keretük többségét ifi- és junior-korú játékosok alkották. Emberhátrányban ugyanakkor vészkapussal kézilabdáztak, kár, hogy magabiztos passzaik során nem sikerült labdát szerezniük a hazaiaknak. Jól zárt a mozgékony szegedi fal, Ilyés Ferenc blokkjai mellett Mikler Roland bravúrjai is kellettek ahhoz, hogy az első harminc percben sikerült hét gólon tartani a látogatókat. Frantisek Sulc beállásával a távoli átlövésgólos is megérkeztek, a szlovák játékos ezúttal is bizonyította irtózatos lövőerejét, sőt, megszerezte 200. Bajnokok Ligája-találatát is Pick-játékosként. (11-7)

Nem élte túl a Metalurg szorongatását a Pick Szeged - Fotó: NSO

A fordulás után ismét két szegedi gól következett - Kekezovics Marinko és Balogh Zsolt talált a hálóba -, ám a találkozó kezdeti periódusához hasonlóan a gyors duplát a támadójátékban jelentkező kezdeti tanácstalanság, majd teljes elbizonytalanodás követte. Egyéni hibák jelentkeztek, Vlagyimir Vranjes parádés bejátszás után ziccert hibázott, majd csúnyán eladta a labdát, Roberto Garcia Parrondo pedig hétméterest rontott. A mérkőzés ezen periódusában Ancsin Gábor próbálta hátára venni a csapatot, de Darko Sztanics kapus a nem igazán jól előkészített hazai lövések során túlságosan sokat találkozott a labdával, nekünk szinte semmi sem sikerült. Időnként meg-megvillant azért a Pick, emberelőnyben látványos átadások után Zubai Szabolcs volt eredményes, az már más kérdés, hogy ez volt a Szeged első gólja beállóból a párharc során. 105 percet kellett várni rá.

Az első játékrészhez képes ráadásul jelentősen romlott a mieink védelmének a hatékonysága, a céltudatos kézilabdát bemutató Metalurg pedig nemcsak lassította a játékot, egyenesen egy éti csiga tempójába kapcsolt a magyar csapat kapuja előtt. Talán agresszívabb védekezéssel, emberfogással meg lehetett volna akadályozni, hogy a macedónok az utolsó tíz percre egy gólra csökkentsék a különbséget. (17-16) A hajrára így már csak a győzelem megszerzésére maradt reális esélye a Picknek, Sztanics védései őrületbe kergették a hazai publikumot, védelmünk átjáróházzá vált, Sulc utolsó, parádés gólja és a 23-19-es végeredmény csupán sovány vigaszt jelenthet.

A két mérkőzés alapján megállapítható, hogy nem feltétlenül a jobb csapat lépett tovább a párharcból, ám az alakuló szegediek - az első mérkőzésen hosszabb, a másodikon rövidebb időszakban - több hibát vétettek az ilyen kiélezett csatákban megengedettnél. A Bajnokok Ligája-csoportkör a szkopjei felvonás második félidejében úszott el, a Pastor-legénység minden igyekezete ellenére a visszavágón már csak az összesített eredmény kozmetikázására és a győztes búcsúra nyílt lehetőség. Szegedi folytatás az EHF Kupában, a legjobb 32 között.

Férfi kézilabda Bajnokok Ligája
selejtező, visszavágó
Pick Szeged-Metalurg Szkopje (macedón) 23-19 (11-7)
Szeged, vezették: Schulze, Tönnies (németek)
 
Szkopje: Sztanics, Angelov (kapusok) - Atman, Dimovszki, Georgijevszki, Jonovszki, Kedzo, Manaskov, N. Markoszki, V. Markoszki, Mirkulovszki, Mojszoszki, Mojszovszki, Ojleszki, Pecakovszki, Vugrinec
Vezetőedző: Lino Cervar
 
Szeged: Mikler, Tatai, Tóth (kapusok) - Ancsin, Balogh, Blazevic, Parrondo, Ilyés, Kekezovics, Larholm, Lasica, Mindegía, Sulc, Vadkerti, Vranjes, Zubai
Vezetőedző: Juan Carlos Pastor
 
Továbbjutott: a Metalurg Szkopje, 45-39-es összesítéssel.