Átigazolás

Megvan az Arsenal második igazolása

Az Arsenal bejelentette Mathieu Flamini szerződtetését. A francia középpályás korábban négy évig erősítette az Ágyúsokat.

Fotó: arsenal.com

A 29 éves francia középpályás 2004 és 2008 között viselte az Arsenal mezét, 2005-ben FA-kupát nyert a londoniakkal, 2006-ben BL-döntőt játszott. 2008-ban szerződése lejártával a Milanhoz távozott, ahol tagja volt a 2011-ben bajnok és Szuperkupa-győztes csapatnak. 

Flamini ingyen tért vissza az Emiratesbe, miután kitöltötte kontraktusát a vörös-feketéknél. Hetek óta korábbi csapatával edzett, így nem hat nagy meglepetésként érkezése.

Mint köztudott, Arsene Wenger ezen a nyáron eddig egyetlen játékost szerződtetett, a tehetséges francia csatár, Yaya Sanogo ingyen érkezett az Auxerre-től, ő - Flaminivel ellentétben - a jövő embere lehet. Noha úgy hírlik, 70 millió fontot költhetne menedzser az átigazolási időszakban, nem valószínű, hogy valódi sztárjátékos igazol az Ágyúsokhoz. Luis Suárezt nem engedte el a Liverpool, Karim Benzemának és Ángel Di Maríának pedig esze ágában sincs otthagyni a Real Madridot.

Az Arsenal az Aston Villa elleni hazai vereség (1-3) után legyőzte a Fulhamet (3-1) a Premier League-ben. A 3. fordulóban az észak-londoni derbi következik hazai pályán a Tottenham ellen. A Spurs ugyan elvesztette Gareth Bale-t - napok kérdése az átigazolás hivatalossá tétele - de a Paulinhóval, Roberto Soldadóval, Erik Lamelával megerősített Sarkantyúsok idén (is) komoly veszélyt jelenthetnek az Ágyúsokra hazai porondon. A Spurs százszázalékos a bajnokságban, ám a rangadón a hazaiak az esélyesek a bukik szerint.

[1474151] 2013-09-01 17:00:00 Arsenal - Tottenham Hotspurx;